Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-20 14:55:00

„A legkártékonyabb eszmeiség”

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elutasítja a női kvótarendszert, azt diszkriminatívnak tartja – mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Harrach Péter.

A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője szerint a női kvóta nem más, mint az „ultrafeminizmus vadhajtása, torzszülöttje”. A kvótarendszer nem a rátermettséget szabja a mandátum feltételéül, hanem a nemi hovatartozást – jelentette ki, hozzátéve: fontosnak tartják, hogy a nők a közéletben megfelelő szerepet kapjanak.

Szerinte ehhez két út vezet: az egyik, amelyik a természetes fejlődésnek ad lehetőséget, a másik az erőltetett kvótarendszer. Utóbbit semmiképpen sem tudják támogatni – rögzítette.
Harrach Péter úgy fogalmazott, az ultrafeminizmus a nők szempontjából
„a legkártékonyabb eszmeiség”, amely azt mondja, hogy a nő elsősorban a hivatásának él, és nem beszél a legfontosabb célról, a legnagyobb örömet jelentő feladatról, az anyaságról, és arról, hogy a nő családban és a hivatását megkeresve jelenjen meg a társadalomban.

 

Nők, férfiak, alkalmasság

Az LMP-s Ertsey Katalin szerdai felvetéséről, miszerint ha nem fogadja el a parlament a női kvótát, a Fidesznek – egy egészséges versengést elindítva – legalább 35 százalékban kellene női jelölteket szerepeltetni a listáján a következő választásokon, azt mondta: minden párt annyi jelöltet indítson, ahány jelölt a párton belül arra alkalmas. Ha ez női jelölt, akkor nőt, ha férfi, akkor férfit – fogalmazott azt MTI kérdésére, megerősítve, hogy az elsődleges szempontnak a rátermettségnek kell lennie.
„Mint ahogy azt sem határozzuk meg, hogy hány orvos vagy jogász legyen a jelöltek között, ugyanúgy nem határozzuk meg azt sem, hány nő vagy férfi legyen” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
Csontos Szandra, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség képviseletében azt mondta, hogy a nőknek és a férfiaknak egyaránt megvan a társadalomban betöltött természetes szerepük, és ebben a család és a munka egyaránt megjelenik. Kitért arra, hogy a szervezetben a nők 40 százalékos arányban képviseltetik magukat, és hozzátette: a női politikai szerepvállalás nem áll szemben a női tradicionális szerepekkel. Egy jól működő politikai közösségben a szerepvállalás nem lehet kor és nem függvénye – mutatott rá.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Gender
  • Kövér, fekete asszonyság az Isten?
  • Szomorú kitekintés: egyháztagok is verik a nőket
  • Kirekesztett afgán nők: milyen élet vár rájuk?
  • Nevek harca a bíróságokon
  • Szilveszteri üzenet a ribancoktól
  • TOP 5 hely, ahol nem számít a nők élete
  • Reformáció és a nők: evangélikus szemmel
  • A nemi erőszak az új főügyész célkeresztjében
  • Nem vetette el gyermekét, megalázták
  • Nők kapták az idei Nobel-békedíjat

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.