Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-06-11 17:32:00

Oltatlan meszet is tartalmaz, és életveszélyes

Új drog: valóságos zombivá válnak a fogyasztók

Kokainmasszából, benzinből, kerozinból és oltatlan mészből készül a legújabb brazíliai drogkeverék, az oxi, amelynek fogyasztói szinte azonnal függővé válnak.

Az oxi vagy az oxidado – rozsda – ma a legmenőbb drog az Amazonas övezetében, állítólag kétszer olyan erős, mint a kokain legkeményebb fajtája, a crack, viszont alig az ötödébe kerül. Hallucinogén tulajdonságai következtében igen könnyű rászokni, rögtönzött pipákban szívják és széles körben elterjedt a folyam mentén – jelentette a londoni Guardian tudósítója és adta hírül az MTI.
 

Sokkal erősebb a kokainnál

Rettenetes szer – mondta a brit lapnak Alvaro Mendes, annak a civil szervezetnek a munkatársa, amely először figyelte meg az új méreg hatását. Fogyasztóinak zöme már az első alkalommal függővé válik. A legtöbben hét-tíz napig nem alszanak és nem esznek. Azonnal megkezdődik a degenerálódás. Néhány hónap után valóságos zombivá válnak és csak kóvályognak, tovább hajszolva a gyönyört – írta le Mendes az oxi hatását.

Mendes civilszervezete a drog rabjává vált nyomorgókon, prostituáltakon, transzvesztitákon és hajléktalanokon próbál segíteni. A férfi szerint az oxi akár egy éven belül is megölheti azt, aki rászokik. A „rozsda" fogyasztói gyakran paranoiás lelkiállapotba kerülnek, hánynak, hasmenés-görcseik vannak, hónapokon belül kihullhatnak a fogaik. – Sohasem láttam ilyen borzalmas droghatást. Nagyon lehangoló az egész." - hangoztatta.

A kokain és az oxi között olyan a különbség, mint a sör és a tiszta szesz között – mondta a brit lapnak a perui határon egy brazil rendőr, aki nem volt hajlandó elárulni a nevét.Epitaciolandia rendőrfőnöke, Sergio Lopes de Souza azt figyelte meg, hogy aki rákap az oxira, csontvázsoványra fogy, és mind többet kér a drogból. Ha nem hagyja abba, vagy a túladagolásba hal bele, vagy a drog más következményeibe.

Az állam nem képes segíteni

A szer az 1980-as években tűnt fel Brazília, Bolívia és Peru hármas határának vidékén, eredetileg állítólag néhány olyan hippi használta, aki azért érkezett a térségbe, hogy kipróbálja az amazonasi esőerdőben honos káprázatkeltő hatású, hallucinogén avahuasca növényt. Az elmúlt öt év során az oxi használata robbanásszerűen terjedt, méghozzá főleg az Amazonas nyugati részén fekvő Acre brazil szövetségi állam nyomornegyedeiben és vidéki közösségeiben, ahol a bocadas néven ismert utcasarki drogkereskedésekben forgalmazzák.

Mendes becslése szerint Rio Brancóban, az állam 320 ezer lakosú fővárosában legalább 8 ezer oxifüggő él. A rozsda azonban már nem csupán az Amazonas mentén terjed. Olyan nagyvárosokban is jelentős mennyiségeket foglaltak le belőle, mint Sao Paulo, Brazíliaváros és Rio de Janeiro. A sajtó ma már címlapokon foglalkozik az új veszedelemmel. Az egészségügyi szakértők és a politikusok katasztrófától tartanak, amennyiben nem sikerül gátat vetni az „oxidálódásnak".

A brazil állam nem képes szembeszállni ezzel a csapással és nem tud segíteni áldozatain" – írta az Estado de Sao Paulo című lap hasábjain José Serra, a brazil ellenzék egyik vezetője. A politikus egyenesen tömegpusztító fegyvernek nevezte a szert. A hatóságok elismerik, hogy az oxi pontos természete számukra is rejtély.

 MTI, mi

Kapcsolódó cikkek:

A drogkartellek győztek a kormányok felett

Szabadulás a függés poklából

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.