Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-03-13 12:04:00

Némelyik páciens meggyógyulhat

Súlyos beteg gyerekeknek nyílik gondozóház Törökbálinton

Holnaptól tartják Pécsett a II. Nemzetközi Gyermekhospice Kongresszust. Egyidejűleg új gondozóház nyílik a kis betegeknek Törökbálinton, adakozásból.

Magyarországon évente több száz gyermek hal meg daganatos és krónikus betegségekben. A kórházakon kívül pedig nincs olyan intézmény, ahol számukra és szüleiknek megfelelő szakmai, emocionális háttérrel tudnák megteremteni a rehabilitáció, vagy a méltóságteljes búcsú lehetőségét.

A staféta átvétele Magyarországon

A kongresszust szervező Szemem Fénye Alapítvány hozta létre a nemrég megnyílt Dóri Házat Pécsett. A gyógyíthatatlan betegségben hat éve elhunyt Várdai Dóra emlékére Dóri Házra keresztelt intézményben egyidejűleg öt súlyosan beteg gyermeket fogadhatnak, akik magas szintű ellátás mellett, nyugodt körülmények között minden idejüket családjukkal tölthetik. A ház alapkövét 2009 szeptemberében rakták le. A Dóri Házat nyugat-európai minta alapján alakították ki, helyet kapott benne ravatalozó és egy kis kápolna is. A gyermekek ellátásáról harmincan – köztük orvosok, ápolók, lelkészek, pedagógusok, pszichológusok – gondoskodnak.

A mostani kongresszus célja az, hogy számos prominens külföldi és hazai előadó segítségével nemzetközi tudást, gyakorlatot honosítson meg hazánkban is. Az ötnapos rendezvény során az előadások bemutatják a gyermekhospice ellátás és a tünetek enyhítésére irányuló (ún. palliatív) gondozás eredményeit, stratégiai céljait és a 2006-os trentói konferencia öt éves évfordulóján összegezzék az ellátás standardjait, meghatározzák a fejlődés irányát, és közösen kidolgozanak egy aktuális szakmai irányelvet.  A kongresszus feladata tehát nem más, mint a trentói staféta átvétele, új protokoll kidolgozása a nemzetközi minták alapján.

Adakozás a remény nevében

Törökbálinton rövidesen új gondozóház nyílik azoknak a gyermekeknek, akikről az orvosok már lemondtak – mondta el lapunknak az Éló Szó Az Igazságos Társadalomért Alapítvány alapítója, Galambos László. Az informatikai vállalkozó úgy látja, azért van szükség egy ilyen intézményre a fővároshoz közel, hogy megmutassa: a hospice nem „elfekvő”, hanem esély a súlyosan beteg gyermekeknek, akik a megfelelő környezetben megfelelő életminőségben élhetnek akár hosszú ideig. Elmondta: vannak olyan gyermekek is, akik hospice „tranzit” ellátásban részesülnek, azaz átmeneti ellátás után meggyógyulnak és kikerülnek a rendszerből.

Azoknak a családoknak pedig, ahol az elválás elkerülhetetlenül bekövetkezik, az utolsó időszakra olyan körüéményeket teremt a törökbálinti intézmény, amire pillanatnyilag egytelen állami kórház sem képes. Az ellátás a szülők számára teljesen ingyenes. Galambos László a teljes épületet felszereléssel együtt a Szemem Fénye alapítvány rendelkezésére bocsátotta.

A kongresszus fő témakörei, naponkénti bontásban

Március 14: A gyermekhospice házak szerepe az egészségügyi és szociális ellátó rendszerben
Március 15: A gyermekek otthonában történő hospice gondozás bemutatása és a palliatív osztályokon történő ellátás ismertetése
Március 16: A gyógyíthatatlan újszülöttek palliatív terápiája: bébi hospice
Március 17: A terminális ellátás országonként eltérő gyakorlata, a haldoklás és a gyermekhalál kulturális antropológiai vonatkozásai, gyásztámogatás
Március 18: A gyermekhospice szakma anomáliái, útvesztői és a kongresszus eredményeinek összegzése
Helyszín: Kodály Központ, 7621 Pécs, Breuer Marcell-sétány 4.
Időpont: 2011-03-14 - 2011-03-18
 

Bővebb program awww.szememfenye.hu/kongresszus weboldalon érhető el.
 

-mi-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Gyermekhospice
  • „Tudta a gyerek, hogy ez az utolsó éjszakánk”
  • Mi az, amit a legnehezebb feldolgozni?
  • Kérlek, dolgozz helyettem a hétvégén
  • Vásárolj a gyógyíthatatlan gyerekekért!
  • Van, amin segít a gazdasági válság
  • Öltözz pirosba és segíts a gyerekeknek!
  • Adománygyűjtés a Szemem Fénye Alapítvány gyermekhospice szolgálatának
  • Egy templom gyógyíthatatlan gyerekeknek
  • Temetetlen űr: ma van a bébigyász világnapja
  • Megnyílt az ország első bentlakásos gyermekhospice-háza (galériával)

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.