Életmód
2011-12-26 07:45:00
A zsidóság már több mint 5 ezer éve issza a szőlő levétMitől kóser a bor?
A zsidóság egyik nagy ünnepe, a 27-ig tartó hanuka kapcsán érdemes betankolni a vallásilag korrekt borokból – vagy legalább megismerkedni a szent ital eredetével.
Jóllehet a franciák (és a görögök) úgy gondolják, kisajátíthatják a legősibb borkultúrának
kijáró címet, a zsidóság – egyes források szerint – már több mint 5 ezer éve erjeszti és
issza a hegy levét, márpedig akkoriban még legfeljebb vizet és tejet fogyasztottak a derék
gallok mindennapi kenyerük mellé. Az ősi kapcsolat is indokolhatja, hogy a zsidó vallási és
hétköznapi életben kitüntetett helyet foglal el a bor. A rabbik többsége kifejezetten szellemi
jelentőséget is tulajdonít a szőlőből készült alkoholos italnak, már csak ezért is meg szokták
áldani a bort, különösen a vallási szertartások kezdetén.
A szőlő volt a tiltott gyümölcs?
Annak ellenére lett szent ital a bor a zsidóságban, hogy egy ősi zsidó legenda szerint az
Édenkertben Éva egészen konkrétan szőlővel kínálta volna meg az urát – vagyis a bor
alapanyaga volt a „tiltott gyümölcs”. Igaz, mások ragaszkodnak hozzá, hogy nem szőlő,
hanem füge volt a bűnös étek.
Akárhogyan is, nemcsak a nagyobb ünnepek idején kóser dolog kóser bort inni. Minden
péntek este, vagyis a szombat beköszöntekor, a kenyér vagy kalács megszegését is megelőzi
az úgynevezett boráldás, a kiddus. A kiddus közvetlenül a gyertyagyújtás után hangzik el,
részben azért, mert a szőlőtő gyümölcse Izrael országára emlékezteti a vallásukat gyakorló
zsidókat. A kiddus egyébként megszentelést jelent, a szertartás végzője ilyenkor magasba
emeli a borral telt serleget és hálát ad Istennek. A Biblia szavait a tekintetben is komolyan
veszik az ünneplők, hogy az első, ünnepköszöntő serleget színültig töltik borral („poharam
csordultig van” – írja az Ige), és abból a család minden tagja iszik egy keveset.
Bűnös is lehet a borozás
Jó hír a jó bort szerető zsidóknak, hogy nemcsak a szombat beköszöntét, de annak távozását is
borral üdvözlik a vallásos zsidók. A kóser bor fontos jellemzője – és ezt a magyar realitások
miatt különösen érdemes hangsúlyozni –, hogy szőlőből kell készülnie. Ha véletlenül nem
szőlőből készülne a bor, akkor az áldás is elveszti az erejét, mi több, a vallási aktus bűnné lesz
– az ima ugyanis csak a szőlőtő gyümölcsére vonatkozhat. További szigorítás, hogy hiába
készül jó minőségű szőlőből a bor, ha azt pogány áldozati célra szánták, nem ihat belőle az
igaz zsidó. A Talmud továbbá azt is előírja, hogy semmilyen nem zsidók által használt bort
sem szabad fogyasztani – merthogy kétes lehet annak az eredete. Marad tehát a vallásos
zsidóknak a kóser bor. A legkóserebb bor pedig kétségkívül az, aminek alapanyagát vallásos
zsidók művelik, majd készítik el belőle az italt. Ennek hiányában legalább az állandó rituális
felügyeletről kell gondoskodni.
Viszonylag egyszerű volt Izraelben szőlőt termeszteni, ahonnan még Rómába is szívesen exportáltak a nemes nedűből – különösen a Kármel-hegy tengerparti lankáin és a Hebron környékén termelt szőlőből készült bor volt népszerű. (Nem véletlenül mutatott rá arra az összefüggésre a tavaly elhunyt neves történész, Raj Tamás főrabbi, hogy az izraeli
turisztikai hivatal jelképe mindmáig a bibliai kánaáni kémhistóriából eredeztethető kép:
ketten visznek a vállukra helyezett rúdon egy hatalmas szőlőfürtöt.) A bor és Izrael története
olyannyira összekapcsolódott, hogy ókori zsidó mozaiklapokon néhol egyenesen Izrael
jelképeként szerepel a szőlő.
Megmentették a borivást
A szétszóratás után azonban a messzi diaszpórákban élő vallásos zsidók nem mindig
találtak szőlőtermesztésre alkalmas helyet. Ennek ellenére a hagyomány megkövetelte a bor
rendszeres fogyasztását, ezért a kompromisszummentes engedelmességben élen járni kívánó
híveknek muszáj volt bort előállítani – néha akár mazsolából is. Igencsak sokba került a
vallási törvény megtartása például Babilóniában, ahol nem termett meg a szőlő, ezért csak
meglehetősen drágán tudtak az asztalra tenni az italból.
Mivel a XVI. századtól kezdve sok zsidó telepedett le Lengyelország déli részén és
Galíciában, amelyek legendásan rossz bortermő helyek, muszáj volt szőlőművelésre alkalmas
helyet találniuk. Így találtak rá Tokaj-Hegyaljára, ahol hamar felvirágzott a kóser bortermelés.
A borkultúra iránti elkötelezettség olyan erős a zsidóságban, hogy szinte semmi sem tudja
kiiktatni a bort a szertartásokból. Úgy tudni, amikor a római hadvezér, Titus Krisztus után 70-
ben lerombolta a jeruzsálemi Templomot, a farizeusok elhatározták, hogy többé nem esznek
húst és nem isznak bort, méghozzá azért, mert megszűnt az áldozatbemutatás és az italáldozat a Szentélyben. A bölcs Jósua rabbi azonban azt mondta nekik, hogy ennyi erővel kenyeret sem ehetnek, mivel megszűnt a lisztáldozat, sőt, vizet sem ihatnak, mivel vége a vízmerítő ünnepnek. A Talmud így idézi őt: „tanuljátok meg végre: soha nem szabad olyan rendeletet hoznotok, amelyet a közösség többsége nem lesz képes megtartani”.
Mivel a borral általában a szombat beköszöntét (is) ünneplik, ezért kóser italt kizárólag a szombatot és az étkezési parancsokat szigorúan megtartó zsidók készíthetnek. Még ők sem használhatnak azonban tiltott összetevőket, például nem kóser élesztőket, esetleg nem kóser, állati eredetű komponenseket. Ami azonban a többit illeti, a jó kóser bor éppen úgy készül, ahogyan a többi jó bor – a palackon azonban többnyire feltüntetik, hogy mely szervezet
felügyelte a készítés folyamatát. Hosszú időn át a kóser bor egyet jelentett az édes borral – részben a tokaji kapcsolat miatt, részben pedig azért, mert az amerikai szőlőfajták csak
édesen voltak elviselhetők. Az elmúlt évtizedekben azonban európai fajtákat is telepítettek a tengerentúlon, és még bordeaux-i pincészetek közül is többen áttértek a kóser termelésre, így ma már kiváló száraz Cabernet-ket is iszogathatnak péntek esténként (is) a vallásos zsidók.
M. O.
|
