Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-11-26 19:15:00

Az ideghálózatok fejlődését vizsgálták a kutatók

Már magzati korban eldől a Parkinson-kor?

Egy osztrák kutatócsoportnak első ízben sikerült kimutatnia ideghálózatok fejlődését magzatok agyában.

Ezek az idegszövevények csecsemőkortól öregkorig különböző feladatok ellátásáért felelősek, például az ingerek feldolgozásáért és az azokra adott válaszért, a rövidtávú memóriáért vagy a látásért. Eddig nem volt tisztázott, hogy már a magzati agyban is együttműködnek-e ilyen formában a különböző agyterületek. A bécsi orvosi egyetem kutatói most funkcionális mágneses rezonancia vizsgálattal (fMRI) találták meg a választ.


Korai felismerés

Minden ember agyában, kortól függetlenül állandóan működnek úgynevezett nyugalmi állapotú hálózatok (resting state network), munka és alvás közben egyaránt, sőt, mesterséges altatásban is – magyarázta a kutatás vezetője, Veronika Schöpf a Der Standard című osztrák lap szerint.


Fontos a korai felismerés. Fotó innen

Gyakorlatilag ezek autópályák a különböző agyterületek között, amelyeken az idegsejtek gyorsan közlekednek. Ezek a hálózatok az életkor szerint jellemzően változnak, mint ahogy a neurodegeneratív betegségek esetén is, mint amilyen a Parkinson- agy az Alzheimer-kór. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy ilyen hálózatok léteznek-e már születés előtt is.

A kutatás során tizenhat, 20 és 36 hetes kor közötti magzatot vizsgáltak fMRI-vel. A kutatóknak első ízben sikerült bizonyítaniuk, hogy ezek a hálózatok már méhen belül kialakulnak, és funkcionális képalkotással kimutatni és ábrázolni is tudták őket. A sikerhez nagymértékben hozzájárult, hogy a bécsi orvosi egyetem Prenatális MRI Központja világelső a magzati képalkotás terén.

A jövőben az új ismeret hozzájárulhat ahhoz, hogy az agy fejlődésében már idejekorán észlelni lehessen az esetleges kóros elváltozásokat. Így például a látás vagy a mozgás funkcionális zavarait már az anyaméhben is fel lehetne ismerni.

MTI

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.