Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-05-21 20:08:00

Elragadó élményben lehet részük a híveknek

Lehet, hogy ma este lesz a világvége?

Május 21-én visszajön Krisztus az övéiért – jelentette be Harold Camping amerikai keresztény rádiós. A 89 éves veterán nem akárki: a Family Radio elnökeként az Egyesült Államok 150 csatornája sugározza műsorát.

Mondhatnánk, hogy az USA evangéliumi közössége megosztott, ám ez nem volna igaz: alig akad valaki, aki komolyan venné Harold Camping holnapra időzített elragadtatás-próféciáját. A mély, búgó hangjáról ismertté vált sztárrádiós bonyolult bibliai számmisztikával szokta meghatározni a világ végét, ám mindeddig mérsékelt sikerrel.


Nyugi, még öt hónap van a megtérésre

Számításai szerint Krisztus ma jön vissza az övéiért, míg a világnak még öt hónapja van megtérni: a végső vég 2011. október 21.-én éri el az univerzumot. Camping egyébként semmit nem bíz a véletlenre, USA-szerte 1200 óriásplakátot helyeztek el, de az Egyesült Államokon kívül is 2 ezer ilyen hirdetést finanszíroztak.

A szkeptikusok persze teli vannak kifogásokkal, amelyekre hivatkozva csak nem akarják összekapni magukat. Olyasmikre hivatkoznak, hogy például Camping már 1994 szeptemberére megjósolta az elragadtatást, ám erről valahogy elfelejtette az égieket is értesíteni, mert – legalábbis a többség – semmit nem érzékelt az állítólagos eseményből. Camping most arra hivatkozik, hiba csúszott számításaiba, ezért maradt el a hívők mennybe ragadtatása.
 


Komoly és elragadtatott rajongótábora van az éteri tiszteletesnek
 

Az eddigi kudarcok ellenére is akadnak nem kevesen, akik továbbra is elragadtatottan hallgatják a rádiós tiszteletest. Aki egyébként az 1940-es években mérnökdiplomát szerzett a neves kaliforniai Berkeley Egyetemen, majd családjával egészen 1988-ig a konzervatívnak mondható protestáns Christian Reformed Church tagja volt. Az 1960-as években ívelt fel rádiós karrierje, a tiszteletes éjszakai műsora lett a legnépszerűbb, amelyben betelefonálók bibliai kérdéseire igyekezett megfelelni. Az erkölcsi, teológiai és egyéb okfejtések olyan sikeresek lettek, hogy Campingék lassacskán másfél száz csatornát vásároltak fel, sőt, ma már kábeltévét és meglehetősen látogatott internetszájtot is üzemeltetnek.


Nomen est omen: Camping követői eladták a házukat

Nem is lett volna senkinek különösebb baja az autodidakta bibliamagyarázóval, ha nem kezd el igencsak megkérdőjelezhető teológiai állásfoglalásokat publikálni. Márpedig Camping 1970-ben megjelent könyvében azt állította, hogy a világot napra pontosan Krisztus előtt 11,013-ban teremtette Isten, az Özönvíz pedig konkrétan 4990-ben borította el a Földet – természetesen Krisztus előtt. Vállalva a megbotránkoztatás ódiumát, úgy számol, Krisztust 33-ban, éppen április elsején feszítették keresztre.

Az öntörvényű prédikátor úgy érvel, hogy az időknek általa vallott, természetesen egyedül helyes értelmezését Isten az utolsó időkig bezárta, és a Dániel könyvében (12:4, 9) jelzett módon kijelentett – egyedül neki. Camping egyébként azt is tanítja, hogy lejárt az egyháznak adatott kor, ezért már évek óta nem is engedett olyanokat szerepelni rádiós műsoraiban, akik valamilyen hivatalos egyházi szervezethez kötődtek. Utóbbi szerveződések közül néhányan azzal vádolták meg a Family Radiot, hogy letért a krisztusi útról, és lassacskán szektává alakult. Ennek bizonyítékaként tartják számon, hogy a Szentírást tetszése szerint értelmezi, időnként szó szerint, máskor pedig allegorikusan. Így jött ki neki egyébként az is, hogy nagyjából 200 millió ember számíthat az elragadtatás kegyelmére.

A keresztény egyház szégyene az, amit Camping produkál – mondják befolyásos amerikai evangéliumi vezetők. Arra hivatkoznak, hogy Jézus maga mondta: senki nem tudja, mikor jön vissza. Ezért aztán eretnekséggel vádolják a Family Radiot, és azt a néhány száz elvakult követőjét, akik az elmúlt hetekben gyorsan eladták házukat, hogy minden tulajdonuktól megszabadulva várják Jézust.
 

Sz. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.