Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-12-07 14:00:00

A Miatyánkot felvarratnád a hátadra?

Keresztény tetoválások Budapesten – riport

Elfüggönyözött, sejtelmes, eldugott helyek a város több pontján. A felirat, ami ezeken díszeleg: Tattoo & Piercing mindig megteremtette bennem azt a távolságot, ami elég volt ahhoz, hogy sohase menjek be.

Nem a kereszténységem vagy az emberek véleménye befolyásolt, pusztán valami taszított. Sohasem akartam semmit magamra tetováltatni, és karikát sem akartam az orromba. Aztán, némi külső ráhatásra, elkezdett érdekelni a keresztény tetoválások jellege, formája, népszerűsége. Összeszedtem minden bátorságom és felkerestem néhány szalont, hogy ezekről érdeklődjek. Lelkileg felkészültem mindenre. Elképzeltem, hogy kinevetnek, vagy hogy elhajtanak, de arra gondoltam, hogy nem fogom feladni, és kiderítem, mi az ezzel kapcsolatos igazság. Elsőre egy nagyobb bevásárlóközpont üzletébe látogattam el.


Madonna csuklóján is ez van

Két ember volt bent. Az egyik éppen rajzolt valamit a másikra, így nem nagyon tudtak velem foglakozni, de leültettek azzal, hogy nemsokára jön még valaki, aki szívesen válaszol a kérdéseimre. Így visszagondolva, jó volt kicsit akklimatizálódni, de akkor iszonyatosan feszélyezve éreztem magam. Mit keresek itt? – kérdeztem magamtól.


A divat mondja meg, hogy ki vagy

Aztán megérkezett a várva várt kolléga. Hosszú haj, fekete szerelés, határozott fellépés. Kérdőn nézett rám, mire elmondtam neki, hogy miért jöttem. A legnagyobb meglepődésemre nagyon szívélyes és segítőkész volt. Egyből mutatott pár képet ebben a témában, annak ellenére, hogy csak érdeklődtem, nem rendeltem. Még nagyobb meglepetés ért, amikor azt szűrtem ki a szavaiból, hogy ez egyáltalán nem ritka kérés. Bár több csoportba tudta sorolni a keresztény típusú tetoválások igényével érkezőket. Az első és talán a legsűrűbb, aki divatból tetováltat ilyet magára, „mert Madonna csuklóján is ez van”. A másik, aki valamelyest belsőbb indíttatásból kér (pl.) Jézus-portrét a hátára. Neki jelent már valamit ez az egész, tudja, mit jelentenek a motívumok, de nem belső a meggyőződése. Például az elhunyt anyukája emlékére rajzoltat magára, vagy csak tetszik neki az angyalszárnymotívum vagy az összekulcsolt kéz rózsafüzérrel.


Miatyánk a hátra

A legritkábban hithű keresztények térnek be keresztény motívum rajzoltatására. Ők bibliai idézetet vagy hivatkozást kérnek olyan helyre, amit csak ők vagy a hozzájuk különösen közel állók láthatnak. Elképzelhető olyan is, hogy alvilági hovatartozást próbál vele kifejezni a kuncsaft, de ez nagyon elenyésző százalékban van jelen a szalonban. Beszélgetőpartnerem legemlékezetesebb hasonló típusú munkája a Miatyánk felrajzolása volt. „Megmaradt, mert olaszul kellett varrnom ezt az imát egy olasz srác hátára.” Összességében azt mondta, hogy semmiképpen sem nevezhetők ritkának az ilyen jellegű kérésekkel érkező vendégek, bár a bevásárlóközpont nagyban megszűri az érdeklődők körét. Elégedetten távoztam a szalonból, de gondoltam, egy szalon nem szalon, így megnéztem több helyszínt is. Mindenhol hasonló válaszokat kaptam a kérdéseimre.


Tetszik az angyalszárny

Önzetlen, kedves emberekkel találkoztam utam során. Azt hittem, hogy a keresztény motívumok rajzoltatása ritka dolog, de most már tudom, hogy ez nem így van. Elgondolkoztam én is, hogy ha ez ennyire egyszerű és népszerű, akkor én is felrajzoltatom magamra a kedvenc igém hivatkozását. Aztán keresztényként elgondolkodtatott egy ige. Ha a testemre mint Isten templomára tekintek, akkor belefér-e annak a külső motívumokkal való díszítése, vagy sem?

 

Dobóczky László
(a fotókat a szerző készítette)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.