A divattanácsadó esete a kereszténységgel

Jézus a próbafülkében: ima egy báli ruháért

Újságíró vagyok, divattal foglalkozom. Nem ismeretlen a terep tehát. Kihez forduljak? Telefonáljak stylist kollégáimnak, vagy hívjam fel a bevált cégeket, küldenének át néhány ruhát, hogy választhassak közülük?


Az én stylistom Jézus

Egyiket sem teszem. Imádkozom. Állok a fülkében a nyolcadik ruhával a kezemben, és magamban motyogok: „Istenem, most komolyan, muszáj, hogy segíts megtalálni A Ruhát, kérlek, valami igazán különlegesre van szükségem.”
Nem cirkalmas ima, amit falvédőbe hímezve házi áldásként a konyhába akasztunk, de szívből jövő. Benyúlok az eladó által ajánlott ruhák kupacába, és előhúzok egyet. Végigsimítok rajta. Fenséges. Bíborvörös selyem, aszimmetrikus, az alján szegetlen díszítés, és mintha csak rám öntötték volna. Azonnal elbűvölőnek és szexinek érzem magam benne. Amikor a tükör előtt parádézom, az eladó cinkosan megjegyzi: „Ez tényleg különleges, a tervező elmondása szerint egy Kate Moss-féle, szegetlen aljú ruha ihlette.” Az ár is kedvező; gondolkodás nélkül a pénztárhoz sietek.

Véletlenek nagyszerű egybeesése, mondhatják. Tévednek. Az én stylistom ugyanis nem más, mint Jézus. Hozzá kell tennem: nem mindennapos eset, hogy ruháért fohászkodom, de nem látom be, miért is ne fordulhatnék az Úrhoz akár divatügyben. Úgy hiszem, Isten törődik azzal, ami nekem fontos, s méghozzá remek humorérzéke van.


Ő jobban irányítja az életemet nálam

A legtöbb emberben az imára gondolva egy ágyánál térdeplő kisgyerek képe ötlik fel, amint a nap végén így fohászkodik: „Isten segítse a mamát és a papát!”
Nekem az ima az Istennel való mindennapos kapcsolatot jelenti. Honfitársaim nagy részéhez hasonlóan én is hagyományos anglikán nevelést kaptam, de valójában akkor kerültem közelebb Istenhez, amikor a középiskolában az egyik osztálytársam elvitt egy keresztény gyülekezeti összejövetelre, ahol az egyszerű prédikáció hallgatása közben egy pillanat alatt minden a helyére került bennem. Hirtelen tudtam, hogy Isten valóságos, és Ő valószínűleg jobban irányítja majd az életemet, mint ahogyan arra én valaha is képes lennék, így nem marad más hátra, mint elkezdeni imádkozni, és kideríteni, hogy mi Isten terve velem. Ez volt az egyik legjobb döntés, amelyet 14 évesen meghoztam.


Imalánc a Facebook-on

Az emberek általában furcsállják, hogy én, aki e talmi csillogású iparágban dolgozom, és mások hiúságából, önimádatából élek, keresztényként éppen ennek az ellentétében hiszek.
A kereszténység nem csak arról szól, hogy misszionáriusként támogatást nyújtsunk, adományt gyűjtsünk, sebeket kötözzünk! A való világban sikeres emberek is lehetnek jó keresztények! Jó példa erre a négy nőből álló imakörünk: egy színésznő, egy újságíró a nagy múltú Vogue-nál, egy multicég PR-tanácsadója és egy független filmrendező.

Meggyőződésem, hogy keresztényként is azzal kell foglalkoznunk, amiben kihasználhatjuk természet adta tehetségünket. Istennek nem az a fontos, hogy az élet mely területén teszem a magamét, csak az számít, hogyan végzem a munkámat.

S mi fán terem egy imakör? Nos, egyszerűen összejövünk hetente egyszer ebédre vagy egy pohár borra, ki-ki megosztja az elmúlt hét személyes történéseit, és imádkozunk egymásért. Persze imádkozunk egymásért akkor is, amikor nem vagyunk együtt, a Facebook-on például rendszeresen körbejár egy-egy imalánc köztünk.


Megoldás a nehéz időkben

Örvendezve látom, hogy a mostani nehéz időkben egyre többen fordulnak Isten felé; nem meglepő, hogy a válság okozta kihívások elől az emberek a hithez menekülnek megnyugvást keresve. Az anglikán egyház egyik szóvivője a napokban ilyen szavakkal erősítette meg ezt a tapasztalatot: „A gazdasági visszaesés kihívás elé állítja az embereket, keresik azt a helyet, ahol a kérdéseikre megnyugtató válaszokat kapnak. Bármi, ami a mindennapi megszokott ritmusból, a biztonságos rendszerből kibillent, felrázhat, arra késztethet, hogy mélyebben befelé figyelve keressünk magyarázatokat.”

Könnyű felmorzsolódni a napi drámák és kicsinyes versengések között, megfeledkezni arról, hogyan is kellen mások felé fordulnunk. Számomra a templomba járás nemcsak a hét kiemelt eseménye, hanem szükséglet. A béke pillanata, amikor az idő megáll, és tükröt tart elénk, megmutatva ebben az őrült világban az igazán fontos, valódi értékeket.
Az egyház ezt a feladatot vállalja fel, hangsúlyt helyezve az egyéni lelki gondozásra és a közösségi munkára egyaránt. Fontosnak tartja, hogy Isten valóban megváltoztassa az emberek életét, és ezért passzív egyházi közösség helyett aktív lelki életet élő gyülekezet működjön a templom falai között és azokon kívül.


A külcsín csak a felszín

Gyakran elbújunk a tárgyak adta látszatbiztonság mögött, ez kényelmes és megnyugtató lehet akkor, amikor nem alakulnak jól a dolgaink. Ám − divatos példámnál maradva − egyre több nő ismeri fel, hogy egy szekrény méregdrága butikholmi sem védi meg az élet kihívásaitól.

S bár gyülekezeti barátnőim hozzám hasonlóan szívesen tervezgetik például egy pár oltári drága, magas sarkú csizma megvásárlását, ugyanakkor szükség esetén készségesen ajánlják fel a lábbeli árát jószolgálati célokra. Többnyire sokat adnak a külsejükre, jó minőségű és márkás ruhákba öltöznek, finom, divatos holmikat vásárolnak, de az önbecsülésüket már nem ez határozza meg, legalábbis ez nem kap prioritást. Az egyház egyensúlyt hoz a hétköznapokba: megtanít arra, hogy a külcsín csak a felszín. Hogy minden ember egyedi és értékes – s ezen érték nem mérhető kiskosztümben!


Fülöp Viktória
Forrás: Angela Buttolph, Daily Mail

• Cimkék:
stylist London Kate Moss Jézus divat báli ruha

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére