Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-12-22 09:22:00

A spórolás miatt nem tabu többé a „second-hand”

Használt ajándékot a karácsonyfa alá?

Nyugat-Európában egyre inkább elfogadottá válik használt tárgyat ajándékozni karácsonyra. Bár a jelenség hátterében nem a zöld gondolkodás erősödése áll, a változásoknak a környezet lehetne a legfőbb nyertese.

Minden második francia már vett, vagy legalábbis megfontolta, hogy vegyen használt cikket karácsonyi ajándéknak – legalábbis az Ipsos közvélemény-kutató cég tavalyi felmérése szerint. Korántsem csupán gall hóbortról van azonban szó: idén Európában közel minden hatodik ajándékozó valamilyen használt dolgot is a fenyőfa alá tesz majd.


„Reform-csomagok” a fa alatt

Az utóbbi – a Deloitte tanácsadócég által jegyzett, Magyarországra nem kiterjedő, közelmúltbeli – felmérés szerint az okok prózaiak: a válság miatt spórolni akarunk. Bár kontinens egészét tekintve csak szerény, egy százalék körüli lesz a karácsonyi költekezés visszafogása, egyes országokban, mint például a tavalyi szűk esztendőnél is ötödével kevesebbet költő görögöknél a családok komoly megszorító intézkedésekre szorulnak.

Márpedig a takarékoskodás egyik leghatékonyabb formáját a használt cikkek jelentik. Eddig azonban komoly akadályt jelentett, hogy a közgondolkodásban az ilyen ajándék tabunak, de legalábbis szégyellnivalónak számított. Ezen a hozzáálláson nem csak a romló anyagi lehetőségek változtattak. Az internetes zsibvásárok megjelenésével ugyanis sokkal kulturáltabb és kényelmesebb módon lehet mások eladásra szánt dolgai között válogatni, mint ha mondjuk ugyanezt az Ecserin tennénk, és könnyebb valóban megkímélt, jó minőségű tárgyakra is lelni.

Az új trendet persze maguk az érintett webes cégek is büszkén hangoztatják. Angliában például a közelmúltban két nagy internetes apróhirdetési oldal is közvélemény-kutatásokat rendelt, melyek eredményei alapján tízből kilenc angol semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy szeretteinek használt cikket ajándékozzon karácsonyra, és a megkérdezettek háromnegyede örülne is ilyen, némi „előtörténettel” rendelkező ajándéknak. Bár ezen eredmények megbízhatóságával kapcsolatban a felmérést megrendelők személye miatt némi kétségeink joggal lehetnek, kereslet és kínálat kétségtelenül egyaránt bővülni látszik.


Zöld forradalom?

Ha pedig valami már karácsonyi ajándékként is elfogadottá válik, az nyilván a hétköznapi vásárlási szokásoknak is egyre természetesebb és egyre meghatározóbb része lehet. Ennek pedig a környezet lehet a legnagyobb nyertese, hiszen a használt tárgyak továbbadásával lényegesen több erőforrás és gyártással, szállítással kapcsolatos károsanyag-kibocsátás lehet megspórolható, mint akár a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás kombinációjával.

A legnagyobb ilyen típusú potenciál feltehetően a használt ruhákban van: a Dán Műszaki Egyetem egy tavaly megjelent tanulmánya szerint e szegmens jelenleg csupán öt százalékát teszi ki a globális ruhakereskedelemnek. A dán kutatók kiszámolták, hogy a turkálókban való értékesítésen keresztül egy-egy ruha teljes „életciklusának” környezeti terhei milyen mértékben lennének csökkenthetők. Az eredmények bíztatóak: egyes ruhanemekben a globális felmelegedést okozó hatások 23 százalékkal, a vízszennyezés pedig 45 százalékkal csökkenthetőek lennének az „egyszerhasználatos” forgatókönyvhöz képest.


Nem büszkélkednek

Messze még azonban az az idő, hogy a karácsonyfa előtt a családtagok széles mosollyal büszkélkedjenek azért, hogy használt ajándékukkal valamelyest csökkentették az emberiség ökológiai lábnyomát. A fogyasztói felmérések alapján ugyanis egyértelmű, hogy a most felfutó használtcikk-kereslet csak elenyésző mértékben tulajdonítható a környezettudatos hozzáállásnak.

Akár biztató is lehet azonban, hogy a spórolási motiváció mellett egyre többen – Angliában a nők körében már a takarékosságra törekvőktől alig elmaradó számban – nyilatkoznak úgy, hogy a „kifogni valami jót és olcsót” típusú örömteli izgalom miatt vásárolnak használt dolgokat. Azaz, ironikus módon egy tipikus fogyasztói társadalmi élmény adhat némi reményt arra, hogy a használt cikkek elfogadottsága tartósan beépüljön a vásárlói szokásokba, és a recesszió után se rohanjunk vissza az újonnan gyártott tárgyakhoz.

 

Gy. G.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Környezet, védelem
  • Szálló por, szmogriadó: mi történik Magyarország légterében?
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Szappannal mossák a tengert
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Lemond a vidékfejlesztési államtitkár
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Orbán Viktor: a háború elkezdődött
  • Patkányméreg kerülhet az élelmiszerbe?
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Mi az a környezetvédő zene?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.