Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-10-30 14:00:00

Meddig bírja a terhelést túlzsúfolt bolygónk?

Hamarosan hétmilliárdan leszünk – Ön hányadik a sorban?

Mindössze 12 év telt el azóta, hogy 1999-ben megszületett bolygónkra a hatmilliárdodik gyerek. Az emberiség most újabb fordulóra készül, ebben a hónapban ünnepelhetjük a hétmilliárdodik földlakót.

A világ népessége továbbra is gyorsan nő, évente körülbelül 75 millióval többen születnek, mint ahányan meghalnak. A hétmilliárdos népesség viszont jelentős következményekkel jár. A kutatók szerint ha a világ népessége a 21. század folyamán nem stabilizálódik, keserves sors várhat az emberiségre.


Nyomorba születnek

A népességnövekedés súlyos terheket ró a már amúgy is környezeti katasztrófával küzdő bolygóra. Egyre bonyolultabb élelmiszerrel, fedéllel és energiával ellátni a hétmilliárd embert. A világ mezőgazdasága amúgy is veszélyesen túlterhelt. Az esőerdőket kiirtják az új termőföldek kialakításáért, az öntözéshez használt talajvíz kimerülőben van, a mezőgazdasági termelésből származó üvegház-hatású gázok jelentősen hozzájárulnak a globális éghajlatváltozáshoz, a növényvédőszerek mérgezik a vizeket, és számtalan faj került veszélybe élőhelyük elfoglalása vagy elpusztítása miatt.

A népességnövekedés a világ legszegényebb országaiban a leggyorsabb, éppen ott, ahol az ökológiai helyzet a legtörékenyebb. A szegény társadalmakban többnyire magas a gyermekkori halandóság aránya, a lányok fiatalon férjhez mennek, a születésszabályozási módszerek pedig nem elérhetőek vagy megfizethetetlenek. A szegény családokba hat-nyolc gyermek születik, nagy részük élethosszig tartó nyomorra van ítélve. Ezekben az országokban a kormány képtelen lépést tartani a szükségletekkel, nem tud elegendő iskolát, kórházat és infrastruktúrát fenntartani.


Van kiút?

Hogyan lehet fenntartani a fejlődést egy ennyire túlzsúfolt bolygón? Először is a mezőgazdaság, az energetika, az ipar, a közlekedés és az építőipar technikáinak gyökeres megváltoztatására lenne szükség, hogy a lehető legkisebb terhet rójuk a környezetünkre. A második kulcsfontosságú tényező a fenntartható fejlődés biztosításához a világ népességének stabilizálása. Ez a gazdagabb és a közepes jövedelmű országokban már zajlik, itt a családok többsége egy vagy két gyermeket vállal.


Megkondult a vészharang. Fotó innen

A szegényebb országokban pedig azáltal lehetne önkéntes módon korlátozni a termékenységet, hogy a lányokat hosszabb ideig az iskolapadban tartanák, biztosítanák a gyermekek túlélését, és elérhetővé tennék az egész népességnek a modern családtervezés módszereit és a fogamzásgátlást.

Thomas Robert Malthus brit gondolkodó már két évszázaddal ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy a népesség túlzott növekedése korlátozhatja a gazdaság fejlődését. Ez a veszély még ma is leselkedik ránk, de ez inkább figyelmeztetés, mintsem elkerülhetetlen kimenetel.

A BBC honlapján található kalkulátor segítségével, a születési dátum megadásával bárki kiszámolhatja, hogy hányadikként illeszkedik be ebbe a hatalmas népesség-halmazba.

 

– mi (forrás: Medipress, BBC)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Szegénység
  • Hajléktalan megasztár
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Kevesebb lesz a GYED és a szolgálati nyugdíj
  • Hajléktalan megasztár
  • Gyermekkönnyekben fürdik Görögország
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele II. rész
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele
  • Nézze meg: így karácsonyoznak az árvák
  • Betlehemi kvíz egy hajléktalankórházban
  • További cikkek Környezet, védelem
  • Szálló por, szmogriadó: mi történik Magyarország légterében?
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Szappannal mossák a tengert
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Lemond a vidékfejlesztési államtitkár
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Orbán Viktor: a háború elkezdődött
  • Patkányméreg kerülhet az élelmiszerbe?
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Mi az a környezetvédő zene?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.