Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-05-15 12:00:00

A szerzetesek kiváló botanikusok is voltak

Gyógynövények a klastromkertben: Európa betiltja a múltját?

A gyógynövénykészítmények használatának uniós korlátozása nagy visszhangot keltett a tagállamok körében. A gyógynövényeket jótékony hatásuk miatt évszázadokkal ezelőtt szerzetesek termesztették.

A Római Birodalom bukását követően alakult ki és fejlődött a kolostori gyógyítás, mely az európai orvoslásban az antik medicinát váltotta fel. A Benedekrendet Nursiai Benedek alapította 529-ben, a Róma és Nápoly közötti Monte Cassinóban. A szerzetesek oktatása során az orvostudományt – mint a leghasznosabb ismeretanyagot – beépítették a tanrendbe, hiszen a Bibliában szerepel, hogy minden betegségre a rétek és erdők növényeiben található a gyógyulás.

A kolostori gyógyászat és a gyógynövények alkalmazásának föllendülése a VI−VIII. századra, a nagy pestisjárványok idejére tehető. A szerzetesek szinte kizárólag növényeket és növényi eredetű szereket használtak gyógyításra, szemben az állati szereket is alkalmazó orvosokkal. Szentgallen szintén Benedek-rendi kolostorát a VII. században alapították.

A kolostor 820 körüli tervrajzában szerepel egy gyógyfüves kert 16-féle növénnyel (liliom, rózsa, karósbab, borsfű, boldogasszony tenyere, ördögcérna, rozmaring, menta, zsálya, ruta, írisz, csombormenta, fodormenta, kömény, lestyán, édeskömény).

A bencés rendi Regula kötelezővé tette a mezei munkát. A szerzetesek a nép orvosai is voltak, s a nagyobb monostorokban működtek a mai gyógyszertárak ősei. A házipatikákban a szerzetesek által termesztett gyógynövények és a belőlük készült termékek voltak a korabeli gyógyítás eszközei.

A középkor évszázadaiban a szellemi, és művelődési élet központjai többek között a monostorok és a kolostorok voltak; szerzetesrendek gyógyászati, tudományos, kultúrateremtő és kultúraterjesztő tevékenységet folytattak. A szerzetesek lhitbéli feladataik mellett tanítottak, könyveket írtak és másoltak, képeket festettek, épületeket terveztek, virágokat és gyógynövényeket termesztettek, melyekből gyógyhatású készítményeket állítottak elő. A virágokat és gyógynövényeket sok esetben a monostorok és kolostorok körül termesztették, de rétekről és hegyekről is gyűjtötték azokat.

A kolostori kórházakban a betegeket a kertben termesztett gyógynövényekkel kezelték. A gyógynövénykertek elhelyezkedéséről és beosztásáról a fennmaradt monostori alaprajzok nyomán következtethetünk. A helyi kórházhoz közel feküdt, de különvált a konyha-, illetve a gyümölcsöskerttől.


A tudás átmentői és gondozói


A szerzetesek fordították latinra Dioszkoridész, Hippokratész, Galenus munkáit. A XII. századi kolostori medicina csúcspontját Bingeni Hildegárd apátnő tevékenysége jelentette, aki odaadással kezelte gyógynövénykúráival a szegény sorsú betegeket. Az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc 1209-ben alapította a ferences rendet. A szerzetesek szegénységben éltek és betegápolással foglalkoztak. A clermonti-zsinat 1130- ban megtiltotta a papok és szerzetesek orvosi-sebészi gyakorlatát. Ennek következtében a kolostori gyógyászat hamarosan hanyatlani kezdett.

A népi gyógyászatot, a X−XI. században megjelenő skolasztikus orvostudomány előretörése is háttérbe szorította, és a XIII−XIV. századra az orvosképzés fellendülésével teljesen a perifériára szorult.  A XV. században − a könyvnyomtatásnak köszönhetően − a füveskönyvek hatására a gyógynövényeket alkalmazó népi gyógyászat ismét reneszánszát élte, majd a XVII. században újfent csúcspontjához érkezett a kolostori gyógyítás. A kolostorok földjein ebben az időben kezdtek gyógynövényeket termeszteni.

Igen híresek voltak például a szerzetesek által virágokból és aromatikus gyógynövényekből kifejlesztett gyógyvizek, amivel különböző betegségekben szenvedő betegeket nagy eredményel kezeltek. A különböző gyógymódok kutatása során sokszor meglepően hatásos, korabeli leírások szerint megdöbbentő erejű készítményeket (Carmes-i víz, Arquebusade víz, balzsamos Opiate Tea) sikerült kifejleszteni, ezek a hatásos, ám viszonylag enyhe hatásmechanizmusú szerek segítettek a kor emberének legyőzni a betegségeket.

Bár a régóta közismert súlyos fertőző betegségekkel (pl.: lepra) vagy a Fekete Halál néven ismert pestissel nem tudtak elbánni, ám különböző súlyos bőrfertőzések, bőrgyulladások, bőrelváltozások, fekélyek, sebek, izomfájdalmak, fizikai eredetű betegségek kezelésére, vagy emésztőszervi megbetegedések esetén jól használhatóak voltak a gyógynövény alapú gyógyszerek.


Kiváló botanikai tudás

A középkori szerzetesek botanikai tudása nem csak a saját életükben összegyűjtött tapasztalatokra épűlt. A gyógyító kenőcsök, vizek, balzsamok elkészítésénél felhasználták az ókori görögök, egyiptomiak, kelták és germánok többszáz éves gyógyító tudományát is.
Majd később újak alakultak, mint például az Ágoston-rendi kanonok és a cisztercita vagy a ferences szerzetesek rendje.

Különféle virágokból, gyógynövényekből, gyökerekből főzeteket, teákat, kenőcsöket, gyógyvizeket állítottak elő, a kor legmagasabb szintjén. A XV-ik században, amikor Gutenberg feltalálta a könyvnyomtatást a füveskönyvek a reneszánszukat élték. A monostorok és apátságok hatalmas könyvtárakat gyűjtöttek össze elképesztően gazdag orvos-és természettudományi gyűjteménnyel.

A gyógynövény termesztés és monostori patikák XVII-XVIII-ik században fantasztikus virágzásnak indultak, ami az orvostudomány és gyógyszerészet fejlődésében óriási lépést jelentett. Nagy mennyiségben kezdtek el növényi alapú gyógyszereket előállítani, amivel kereskedtek is. A középkori szerzetesek hatalmas tapasztalata és tudása máig meghatározó. A XX-ik század közepéig a felírt gyógyszerek 85-90 százaléka növényi eredetű volt. A kolostori gyógyászatban használt szerek közül sok nagyszüleink idejében is jól ismert volt, néhányukat napjainkig megőrízték családi hagyományok. 

A szerzetesek nemcsak Európában éltek vele, hanem misszionáriusként távolabbi földrészekre is magukkal vitték ezt a gyógyítási kultúrát. Majd pedig, amikor visszaérkeztek küldetésükből,  rengeteg újdonsággal gyarapították az addig ismert gyógymódokat és a gyógynövényfelhasználási gyakorlatokat. A szerzetesek egészen a második világháború végéig gyakorolták gyógyító missziójukat, a legtöbben segítségül hívva azokat a növényeket, amelyeket általában saját birtokaikon termesztettek, gyűjtöttek be. Korunkban kevés  kolostornak van saját kórháza.

 

pogó

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.