Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-12-03 15:00:00

Komolyan kell venni a kamaszkori depressziót

Egyre fiatalabbak az öngyilkossággal próbálkozók

Lehet, hogy az első öngyilkos gondolatok és kísérletek fiatalabb korban kezdődnek, mint eddig gondolták. Mire a fiatalok leérettségiznek, minden kilencedik gyerek már megpróbál véget vetni az életének.

Egy új kutatásból az is kiderült, hogy jelentős hányaduk már általános iskolás korában átesik ezen a sajnálatos korszakon. A Journal of Adolescent Health című folyóirat novemberi számának egyik cikke szerint az önmaguk ellen forduló fiatalok közel 40 százaléka a középiskolai tanulmányaik megkezdése előtt már maga mögött tud legalább egy kísérletet.


Fékezhetetlen depresszió

A gyermek-és kamaszkori öngyilkossági kísérletek kapcsolódnak a depresszióhoz. A kutatás első ízben tárta fel, hogy a fiatalok megbízhatóan képesek felidézni az első próbálkozás időpontját.

„A krónikus mentális problémákkal küzdők esetében már korán megmutatkoznak a kínlódás jelei” – mondta el James Mazza, a Washington Egyetem oktatási pszichológus professzora, a kutatás vezetője. „Az eredményekből leszűrhető, hogy a mentálhigiénés programokat már az általános iskolában be kellene vezetni. Ez a korosztály igen jól szavakba tudja önteni a lelkiállapotát.”

A kamaszkor igazi megpróbáltatást jelenthet azoknak, akiknek életét megkeseríti a kábítószer, az alkohol, a szexuális élet és a szexuális beállítottság. Ugyanakkor egyre inkább önállóvá válnak. „Ebben az időszakban igyekeznek függetlenedni a szüleiktől és nevelőiktől, de nincs tapasztalatuk ezzel kapcsolatban” – magyarázta Mazza. „Akik mellettük állnak – vagyis a barátaik – szintén tájékozatlanok, különösen, ha krízishelyzet áll elő.”

A felmérés során Mazza és munkatársai 883 fiatalt kérdeztek ki a 18-19 éves korosztályból korábbi öngyilkossági kísérleteikkel kapcsolatban. A válaszadók 9 százaléka, vagyis 78 fő jelezte, hogy már túlvan egy ilyen traumán. Az öngyilkossági hullám hatodik osztály (12 éves kor) körül mutatott erőteljes emelkedést, a 8. és 9. évfolyam között érte el tetőpontját. A visszaesők általában sokkal korábban kezdték, akár már 9 éves korban.

Mazza összevetette az öngyilkossági kísérletek időpontját a múltban felmért depressziós jelzőértékeikkel, melyet az Egészséges Gyermekekért Projekt keretében mértek fel. Az első próbálkozás időpontjában jelentősen magasabbnak mutatkozott a depresszió szintje azokhoz képest, akik nem fordultak önmaguk ellen.

„Ez azt mutatja, hogy a depresszió mértékével a gyerekek képesek kommunikálni azt, hogy valami nincs rendben velük. Valószínűleg nem hiszünk igazán abban, hogy képesek felmérni a saját állapotukat, de kutatásunk eredményei szerint igenis megbízhatunk a jelzéseikben. Így sikerülhet beazonosítani azokat, akiket ez a veszély fenyeget” – tette hozzá a kutató.

 

mi, Medipress

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.