A vallásosak fele annyi cigarettát szívnak el, mint az országos átlag

Egészség és vallásosság: összefügg?

„Nehéz helyzetben szoktak-e imádkozni?” – ezt a kérdést már 1988-ban feltették Kopp Máriáék a SOTE Magatartástudományi Intézetben. Koppék ugyanis a vallásosságra irányuló kérdések alapján azt próbálták kideríteni, hogyan függ össze a hit megélése az egészségi állapottal. Az iskolázottság, illetve az életkor szerint is vizsgálták, kik fogékonyabbak a lelki értékekre. Az alacsony végzettségűeknél a népi vallásosság figyelhető meg, a legkevésbé hívő a szakmunkás réteg, míg a magasabb végzettségűek körében több lett a vallásos. Az életkor szerint az idősek vezetnek, a fiatalok között pedig szintén emelkedés figyelhető meg. A kép tovább árnyalható: a nők közül többen fogékonyak a spiritualitásra, míg a férfiak leginkább akkor válnak vallásossá, ha betegek lesznek.

Pikó Bettina, a Szegedi Tudományegyetem docense a 2008-ban végzett felmérésükben – közel ezer 14–19 éves szegedi középiskolást kérdeztek meg – elsősorban arra voltak kíváncsiak, érzékelhető-e bármilyen különbség a vallásos, illetve a vallást elutasítók körében arra vonatkozóan, mennyire elégedettek életükkel. Elmondta: ebben az életkorban különösen nagy hangsúlyt kapnak az olyan kérdések, hogy mi az élet célja, miért is élünk. A vallás pedig egyfajta válasz erre, ad egy keretet az életeseményeknek: nem sodródunk, hanem tudjuk, mi miért történik velünk. Kopp is megerősíti mindezt, felmérésük szerint azok az emberek vallják magukat boldognak, akik úgy érzik, az életüknek van célja, értelme.

Nehéz kutatni

A vallásosságot, illetve annak testi-lelki egészségre gyakorolt hatásait azonban nem egyszerű kutatni; valószínűleg ezzel magyarázható, hogy a hetvenes évekig igen kevés tanulmány íródott a témában. Orvosként először William Osler – a 20. század első évtizedében – figyelt fel a vallásgyakorlás egészségvédő szerepére, bár tapasztalatait akkor még nem tudta tudományos módszerekkel bizonyítani. Az elmúlt évtizedekben, a tudományos módszertan fejlődésének köszönhetően némiképp könnyebb lett a vallásosság behatóbb tanulmányozására vágyó szakemberek dolga, ám az összefüggések kimutatása ma sem rutinvizsgálat.

A hit a végső menedék?

A templomba járás előnyeit vizsgáló kutatók először a halálozási adatokra támaszkodtak. Kiváló példát adnak erre a magát ateistának valló Émile Durkheim vizsgálatai, amelyek kimutatták az öngyilkosság és a felekezeti hovatartozás kapcsolatát. Az 1897-ben íródott mű a vallásosak – katolikusokat, protestánsokat, zsidókat vizsgált – kedvezőbb halálozási mutatóit az egyházi tradíciókkal, így a gyakoribb összejövetelekkel, az intenzívebb lelki élettel, a gyónás lehetőségével magyarázta.

Az öngyilkosság tiltása mellett a közösségi élet nyújtotta társas támogatásnak is nagy szerepe van a lelki problémák megelőzésében. Durkheim elméletét igazolta később, a hatvanas években készült nemzetközi összehasonlítás is, amely szerint Európában a tradicionálisan katolikus országok, mint például Írország, Spanyolország, Lengyelország öngyilkossági halálozása igen alacsony volt.

Megvéd a közösség

Koppék felmérése szerint a védő hatás azoknál érvényesül leginkább, akik tagjai valamely közösségnek, s itt rendszeresen gyakorolják vallásukat. – „A közös azonosságtudatnak, a közös ünnepeknek, a rítusoknak ugyanis komoly szerepük van a magatartásformák kialakításában" – szögezi le az orvos-pszichológus. A „maguk módján" vallásos embereknél kevésbé mutathatók ki a hit előnyei, de nekik is jobbak az életkilátásaik, mint a nem hívőknek.

Az egészségesebb és akár tíz évvel hosszabb életnek, amely kimutatható a vallásos emberek körében, „megvan az ára”, és nem a véletlennek köszönhető, hogy e közösségek hívei jobb egészségnek örvendenek, körükben ritkábban fordulnak elő daganatos megbetegedések – vastagbélrák, mellrák, légzőszervi daganatok –, illetve szív- és érrendszeri bajok. A vallásgyakorlás ugyanis az egészséget elősegítő magatartásformákat írhat elő, illetve bizonyos, egészségre káros szokásokat tilthat meg.

Az adventistáknál például – de több új vallásra is jellemző ez – tilos a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a koffeintartalmú szerek használata. A kutatás szerint a rendszeresen vallásukat gyakorlók 43 százalékkal kevesebb cigarettát szívnak el, mint az országos átlag. De elvárás a konzervatív szexuális élet, a heti egy pihenőnap betartása, illetve a rendszeres fizikai aktivitás. Ez a számokban is jól látszik: a vallás hiánya kevesebb testmozgással járt együtt.

Sokan a vallásosak közül az egészségesebb táplálkozás miatt vegetáriánusok lesznek. Pikó Bettina szerint a tudatos életmódot különféle egészségfejlesztési programok is segítik. Mint mondja, főleg a tengerentúlon tapasztalta az egyházak ilyen irányú tevékenységét – neves orvosok tartottak felvilágosító előadásokat –, de egyes közösségekben itthon is kezd szokássá válni, hogy a lelkek ápolása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a fizikai erőnlét.

A vallásgyakorlás az olyan negatív érzéseket is elűzi, mint az ellenségesség és a bizalmatlanság, magasabb az együttműködési készség, illetve a tolerancia. A Hungarostudy felmérés szerint ugyanakkor a depressziós és a szorongásos tünetegyüttes gyakoribb azok között, akiknek mindennapi életvitelében fontos a vallás. A kutatók szerint ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a lelkileg sérülékenyebbek közül többen érzik, hogy szükségük van a spiritualitásra, de az is lehetséges, hogy a lelkileg érzékenyebb, kifinomultabb emberek inkább élnek át krónikus stresszállapotot a mai versengő társadalomban.

Az ima mint problémamegoldó módszer

A konfliktusok kezelésében, a problémák megoldásában is nagy eltérések mutatkoznak a vallásos emberek és a nem hívők között. A rendszeresen templomba járók az egyik leggyakoribb problémamegoldási módszerként említik az imádkozást, a szertartásokon való részvételt.

„Élettanilag is igazolható, hogy az imának rendkívül jótékony hatása van: olyan neurotranszmittereket szabadít fel, amelyek segítenek ellazulni, stimulálják az idegrendszert" – magyarázza a szegedi szakember.

Van kihez szólni. Fotó innen

A vallási közösség támogatást ad, sok esetben konkrét problémák megoldásában is segít. Ezek a közösségek ugyanis olyan embereket hoznak össze, akik hasonlóan gondolkodnak, ezért is tanúsítanak fokozott érdeklődést egymás iránt. Számos vizsgálat bizonyította, hogy a társas támogatás – vagyis az, hogy nehéz élethelyzetben mennyire számíthatunk segítségre – igen jelentős védőfaktor. Ezeknek az embereknek kiterjedtebb a kapcsolati hálójuk, több barátjuk van, és rokonaikkal is gyakrabban találkoznak.

Pikó Bettina elismeri, vannak olyan kis egyházak, amelyek veszélyesek lehetnek a túlzottan elrugaszkodott, irreális elvárásaik miatt. „Az igazi vallási közösség segíti a mindennapi életet, és nem kiragad onnan; abban segít, hogy itt és most helytálljunk, és nem a másvilágra készít fel” – fogalmaz a kutató.

A kutatás szerint a nem, vagy a „maguk módján" vallásosak körében gyakoribb az unalom. A vallásos emberek több elfoglaltságot, érdekességet találnak, és kevésbé szorulnak rá az unaloműzésre, ennek megfelelően a vallásosakra a kevesebb tévézéssel eltöltött idő a jellemző. Fontos megemlíteni a vallásgyakorlók társadalmi szerepeit, fokozott jótékonysági és szociális aktivitását mint önkéntes szerepvállalást, amely azáltal, hogy növeli az elégedettség és az életelfogadás érzését, szintén egészségvédő hatású.

A kételkedők

Ám vannak, akik kételkednek a vallás gyógyító erejében. Egy 2010-ben, a Circulation szakfolyóiratban publikált tanulmány például azt sietett leszögezni, hogy hívőket is ugyanakkora számban sújtja a szívroham vagy a szélütés, mint másokat.

A chicagói Northwestern Egyetem kutatói 5500 ember adatait tekintették át és elemezték újra. Négy év alatt – a tanulmányban szereplők között – 152 szív- és érrendszeri betegséggel kapcsolatos esemény történt, köztük 9 haláleset, 42 szívroham és 24 szélütés. A vizsgált csoportba eleve nem kerültek be szív- és érrendszeri problémával küzdő emberek, ami magyarázhatja az esetek alacsony arányát.

Az adatok elemzése során kiderült, hogy az olyan kockázati tényezők, mint a magas koleszterinszint, a cukorbaj vagy a magasvérnyomás-betegség megjelenésének aránya nem függött a vallásosság mértékétől. Két kivételt azonban mégis találtak a kutatók: azok, akik templomba jártak, vagy rendszeresen imádkoztak, meditáltak, nagyobb valószínűséggel voltak elhízottak, és kisebb valószínűséggel dohányoztak. Az utóbbira az lehet a magyarázat, hogy sok vallás ellenzi a dohányzást. Az elhízással való összefüggés azonban kevésbé egyértelmű, a kutatók nem tudták megállapítani, hogy a vallásos emberek szokásos napi tevékenysége okozta-e a súlygyarapodást, vagy az elhízott emberek megbélyegzésük miatt fordultak az átlagosnál nagyobb arányban a valláshoz.

K. H.

A nyitókép innen

• Cimkék:
vallásosság hit ima betegség

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére