Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-04-10 08:00:00

Interjú Varga Róbert református lelkésszel

Az okkultizmus lelkileg megkötöz – de van kiút

A nagykovácsi, korábban pasaréti lelkész sokakat segített megszabadulni okkult kötelékektől. Az ördögűzés szót nem szereti: az is kiderül, miért. Több évtizedes tapasztalatairól könyv készül.

– Hogyan vált az okkultizmus szakértőjévé?

– Azt, hogy szakértő lennék, elfelejthetjük: Isten a szakértő. A teológia elvégzése után Pasaréten, a református gyülekezetben álltam szolgálatba. Lelkileg megkötözött emberek kerültek hozzám. Először nem tudtam, hogy mit kezdjek velük. Utánaolvastam, imádkoztam, és akkor értettem meg, mi a teendő. Először nekem is el kellett vágnom családi eredetű félelmeket, amelyek a forrását nem ismertem pontosan, ma sem ismerem. Ezt követően pedig még inkább jöttek az emberek, és végül ebből nőtt ki 30 év alatt az a lelkigondozói szolgálat, amelynek során 8-10000 emberrel már biztosan beszélgettem. Nagyjából negyedük küzdött lelki természetű megkötözöttséggel.

– Hogyan válnak az emberek lelkileg megkötözötté?

Egyrészt családi problémákon keresztül: atyák vétke a fiakban harmad- és negyedíziglen... Az emberek hajlamosak belemenni olyan dolgokba, amelyekről nem is tudják, hogy milyen gyökereik vannak. Számos közösség, aki sikerre, a gyógyításra koncentrál, sokszor ilyen eszközökhöz is nyúl. De itt van a természetgyógyászat, mint a probléma forrása. Olyan módon is próbálnak gyógyítani, ami az apostoli korban még lehetőség volt, de ma már nem. Egyszer beszélgettem egy fiatal lánnyal, akit egy ilyen közösségből tettek ki, mondván: nincs elég hite a gyógyuláshoz. Ez szörnyű megrázkódtatás volt számára, de hasonlóan, amikor az egyik vezetőjük meghalt, sokan megütköztek, hogy akkor most Isten „nem gyógyította meg”... akkor miről beszéltek eddig? Találkoztam egy asztmás fiatalemberrel, akit kézrátétellel kezeltek, s ez sikeres is volt, de félelmei lettek; nem olvasta tovább a Bibliát, nem tudott imádkozni. Erre azt kértem, hogy tegyük próbára, kérjük Istent, hogy tegye világossá, hogy tőle volt-e a gyógyulás. Ahogy az ördöggel minden kapcsolatot megtagadott, vagyis lelkileg helyrezökkent, az asztmája visszatért.

– Tudnak gyógyítani a démonok is?

–  Van, amikor Isten gyógyít közvetlenül, van amikor orvosok, bár ők csak kezelnek, a gyógyítás akkor is Istentől jön; és lehetségesek démoni gyógyítások is, a hazugság fejedelmétől. Egyszer egy tiszaparti városba hívtak szolgálni, és egy ismert okkultista természetgyógyász aznap bezárta a rendelőjét, mert nem volt többé ereje, ahogy Isten megjelent a városban az Igén keresztül. Ez sokakat kijózanított.

– Vannak egyéb formái a megkötözötté válásnak?

A tudatlanság mindenképpen ilyen. Nem ismerik, amiket Isten megtilt Mózes 5. könyvében, vagy csak nem veszik komolyan. Ez a horoszkópokra, és mindenféle babonaságra is vonatkozik. A hitünknek csak egy szabad vegyértéke van, az csak egyféle képpen köthető le: vagy Istennél, vagy máshol. Sokan mondják, hogy nem hisznek abban, hogy a patkó a kocsijuk hűtőrácsán megvédi őket valamitől, de azért mégsem veszik le. A keresztény hit azonban valóban szabaddá tesz.

– A horoszkópok a mai kultúrában igen széles körben elterjedtek. Ezek Ön szerint komoly dolgok, amelyek az okkultizmussal valóban kapcsolatban állnak vagy veszélytelenek?

Sokszor ez csak egyszerű üzleti fogás, mert látják, hogy erre vevők az emberek. Azonban valahol a háttérben mégiscsak sötét erő nyomul.

– Hogyan kezelje az ember az okkultizmusnak a kultúrában teret nyert megnyilvánulásait?

A Biblia egyszerűen fogalmaz: ami gonosznak látszik, attól őrizkedjetek! Van, ami nyilvánvaló.

–  Az Egri csillagok elején Gárdonyi klasszikus irodalmi szabályok szerint felvillantja a jövendő történéseit: egy cigányasszony jósolja meg az ifjú Dobó életét. Az író okkultista elemet használ... ez veszélyes?

– Gárdonyi személyes hátterét nem ismerem, de azért nem kell mindenhol ördögöt látni. Tudni kell a dolgokat helyükön kezelni. Egyébként keresztyénné lett cigány származásúakkal beszéltem, ők mondták nekem, hogy mennyire erős a cigányság egyes rétegeiben az okkultizmushoz való kötöttség, amitől mindenképpen szabadulniuk kell.

– Hogyan tudunk különbséget tenni a pszichológiai jellegű és a démoni problémák között?

Nem mindjárt derül ez ki, de sokszor elküldöm pszichiáterhez, pszichológushoz azokat, akik hozzám jönnek, mert a beszélgetés során  előbb-utóbb kiderül, hogy nem megkötözöttségről van szó, hanem idegrendszeri betegségről, ami gyógyszeresen segíthető. Éveken át tartottam istentiszteleteket az OPNI-ban, népszerű nevén a Lipóton. Nagyon jó együttműködést alakítottunk ki orvosokkal, akik sokszor nem értették, hogy lehet, hogy valaki már három éve ott van, aztán leülünk imádkozni, és az illető meggyógyul. Amikor firtatták, hogy ez hogy történik, mondtam nekik, hogy Jézus ma is szabadít, ez ilyen egyszerű. Imádkozunk, régi okkult kötelékeket megtagadunk, és a szabadulással megtörténik a gyógyulás. Ezt már nem hitték el. De az is nyilvánvaló, hogy nem én szabadítok meg embereket, hanem Jézus, ahogy Lukács evangéliumában is mondja: „Azért jöttem, hogy a foglyoknak szabadulást adjak”. 

 


Kasza László
Varga Róbert missziós lelkész


– Miért ódzkodik az ördögűzés szótól?

– Részben mert terhelt kifejezés. Részben meg amiatt, mert olyan közösségek is végzik, akik maguk is kötözöttek. Ez benne a kabaré. Csöbörből vödörbe.

– Egy katolikus pap ismerősöm a hozzá gyónásra jelentkező személyt meggyóntatta, majd a feloldozáskor az illető üvölteni és rázkódni kezdett...

Ha Jézus Krisztus megszabadította ott a bűnvallás után, akkor ezzel nincsen semmi probléma. Engem nem arra hatalmazott fel Isten, hogy „ördögöt űzzek”, hiszen Jézus az ördögűző. Én imádkozom az illetővel együtt, ő kimondja, hogy az ördöggel minden kapcsolatot megtagad, és behívja Jézust az életébe. És amikor az erősebb, vagyis Jézus átveszi a hatalmat, kiűzi a gyengébbet, vagyis az ördögöt. Nagyon sokszor látom viszont úgynevezett ördögűzők machinációi után, hogy nem költözik be Jézus, és Lukács 11 alapján rosszabb helyzetbe kerülnek, mint előtte. Több ilyen emberrel találkoztam.

– Volt-e olyan tapasztalata, amikor az imádság alatt az ördög távozásának „klasszikus” testi reakcióit, úgy mint üvöltést, rázkódást észlelte az adott személynél?

– Nem. Mindig el is mondom, hogy én imádkozom érte, de neki kell elmondani azt a bizonyos imádságot: „az ördöggel minden kapcsolatot megtagadok és megszakítok, és Jézus Krisztus, kinyitom a szívem, gyere be, és tölts be engem”. Néha mondom előre, és ő mondja utánam. Olyat tapasztaltam, hogy nehezen tudta kimondani, izzadt, félt, gyöngyözött a homloka, elkezdett másról beszélni, az ördög láthatóan nem akarta elengedni, és újra neki kellett futni. Az a lényeg, hogy a szabadulás után keresztényként éljen tovább, és növekedjen a hitben.

– Tehát segíteni kell az illetőnek, hogy bekapcsolódjon egy gyülekezetbe?

– Igen.


 

Kis Ferenc Balázs


kapcsolódó cikkek:

cikk/egyhaz/a-satan-mar-a-vatikant-fenyegeti/2011-04-07/2487

cikk/egyhaz/halalos-tragedia-kovette-a-gyogyito-szertartast-video-/2011-03-29/2270
 

cikk/egyhaz/divat-a-fiatalok-kozt-a-fekete-magia/2011-03-25/2116

cikk/egyhaz/megszallja-a-demon-a-keresztenyeket-/2011-03-10/1901

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.