Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-12-30 18:00:00

A recesszió egyik nyertese a gyógyszeripar

Antidepresszánsokkal könnyebb?

Az gazdasági válság kezdete, 2007 óta negyedével több antidepresszáns és szorongásoldó gyógyszert szednek a britek - állapította meg egy tanulmány.

A Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) adatai szerint a 2010-2011-es pénzügyi évben 26 százalékkal volt nagyobb a forgalmazott antidepresszáns és szorongásoldó szerek aránya a 2007-2008-as pénzügyi évhez képest. Darabszámra ez azt jelenti, hogy 39,5 millió dobozról 49,8 millió dobozra emelkedett a felírt és kiváltott gyógyszerek száma, vagyis szinte minden brit lakosnak jutna egy-egy dobozzal ezekből a szerekből.


Kapaszkodó?

Szakértők szerint még a közel 50 millió doboznál is több gyógyszert szedhettek be a britek mentális állapotuk javítására a tavalyi évben, mert az összesítés nem tartalmaz néhány olyan szert, amelyeket szintén használnak a szorongás tüneteinek enyhítésére, például a propranolol-hidroklorid hatóanyagú bétablokkolókat.


Csak a gyógyszerekben bíznak sokan. Fotó innen

A jelenség hátterében az állásvesztés, a bizonytalanná vált munkahelyek, a megélhetési nehézségek állnak, a válság kezdete óta a bérek stagnálnak, az árak pedig emelkednek. Sokan úgy érzik, hogy mindennapi gondjaikkal csak a gyógyszerek segítségével tudnak megküzdeni – fűzte hozzá a tanulmány eredményéhez a The Daily Telegraph című brit napilap.

 

MTI

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.