Birodalmat tervez a fiatal utód

A repülő borász öröksége

Magyarország első flying winemaker-e (kontinensek borvidékei közt repülő borásza), Gál Tibor öt évvel ezelőtt Dél-Afrikában egy autóbalesetben életét vesztette. Így álmát fia, Tibor álmodja tovább testvéreivel. Ifj.Gál Tibor apja balesetekor még csak húszéves volt, így az ő nyakába szakadt a borászat és a birtok mindenestül. Hirtelen ő lett a családi borászat megszemélyesítője, és édesanyjával együtt kormányosa is. „Tudatában vagyok, hogy jelenlegi státuszomban többet veszíthetek, mint nyerhetek, a borszakma egyik legismertebb márkanevét megörökölni óriási előny, és ugyanakkora felelősség is” – avat be nehéz helyzetébe a ma már huszonöt esztendős borász.

Tibor nem hétköznapi körülmények közt cseperedett.

– Telezsúfolt Zsigulival érkeztünk szüleimmel 1989-ben Toscanába az Antinori-birtokra. Édesapám becsöngetett az udvarház kapuján, de a szobalány nem akar minket beengedni, szaladt a grófhoz, hogy valami cigány család erőszakoskodik munkaügyben. Persze a gróf már várt bennünket – emlékszik vissza ifj. Gál Tibor.

– Édesapám fizikai munkásként kezdett, de ahogy megerősödött a nyelvtudása, nem telt bele sok idő, és ő lett a pincészet vezetője. Én ezalatt katolikus óvodába jártam, majd az iskolában először olaszul tanultam meg írni, olvasni, és édesanyám délutánonként tanította a magyart. A szőlészet megszerettetését finom trükkökkel adagolták szüleim, hétévesen az Antinori-birtok szőlőiben autót vezettem, de hogy haladjunk is, édesapám nyomta helyettem a gázpedált.

Az édesapa, Gál Tibor világra szóló szakmai sikerét 2001-ben érte el, amikor az Antinori-birtokon megalkotott bor, az 1998-as évjáratú Ornellaia a tekintélyes Wine Spectator borszaklap százas listáján elnyerte az első helyezést. Ekkora m Egerben javában működött a ’90-es évek elején alapított családi borászat, mert igazán maradandót alkotni mindig Magyarországon szeretett volna a családfő. Eközben röpködött a világ borvidékei között szakmai tanácsadóként, az ifjabb Tibor élete pedig egy dél-afrikai egyetemen folytatódott volna, de édesapja balesete mindent megváltoztatott. Végül a Corvinus Egyetemen szerezett erjedésipari mérnöki diplomát, és édesanyja jóvoltából megismerhette a világ jónéhány borvidékét. Járt Új-Zélandon, Kaliforniában, Dél-Afrikában.
 

– Úgy tűnik, hogy mostanra megküzdöttünk édesapám örökségének negatív részével, felszámoltuk az adósságot, és sikerült a birtokot konszolidálni – avat be a nehézségekbe ifj. Gál Tibor. – Ez év első felében öcsém, Zsombor ötletének engedve kötvényt bocsátott ki pincészetünk a jobb működőképesség reményében. Zsombor finanszírozási ötlete bevált, közel százötvenen jegyezték a kötvényt, és az így rendelkezésünkre bocsátott összeg lehetővé tette, hogy megműveljük a szőlőt, és palackozzunk. Ezen felbuzdulva a következő években is szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel. Tisztában vagyunk vele, hogy év eleji nehéz helyzetünk sokakból szolidaritást váltott ki, és ennek köszönhettünk sok előjegyzést. A viszontagságok után viszont újabb öröm, hogy jövőre Eger belvárosába, új pincébe költöztetjük a Gál Tibor Pincészetet.

Tibort a jól felfogott önérdek mellett Eger jövője is foglalkoztatja. – A távoli szőlővidékek bejárása közben rájöttem, képtelenség mindent megtanulni. Amiben itt Magyarországon és Egerben jók vagyunk, arra kell összpontosítani az erőinket. Hiszem és tudom, hogy az Újvilág középszerű boraival szemben Eger adottságait kihasználva komoly, karakteres, egyedi és hiteles borokat tudunk termelni. Az Újvilágtól pedig el kell lesnünk a hatékony kommunikáció technikáját, hogy a saját borainkat jól értékesíthessük.

Ifj. Gál Tibor tagja a második generációs borászokat – jellemzően a nagy borászok gyermekeit – tömörítő, huszonnyolc tagot számláló Junibor szerveződésnek. Céljuk, hogy saját fejlődésüket elősegítsék, és tovább haladjanak a szüleik által megkezdett úton, valamint hogy a saját generációjuk számára tegyék érthetővé és szerethetővé a borfogyasztást, a magyar borkultúrát.

– Légkondicionált irodában bizonyára könnyebb ülni, mint nyári melegben kinn kapálni a szőlőben, és bár második generációs borászként könnyebb dolgom van, mint édesapámnak volt, nem adnám ezt a természetközeli életformát semmiért. – elemzi helyzetét Tibor. – Elképesztő látni, hogy a semmiből egyszer csak megindul az élet, és az irányításommal – hajtásválogatás, metszés – szép fokozatosan kifejlődik a szőlőfürt. De a szüret nem tartozik a kedvenceim közé, mert drasztikus beavatkozásnak tartom, amikor a növényt megfosztjuk a gyümölcstől: olyan, mintha anyát és gyermekét választanánk el egymástól. A bort kézben tartani viszont annál nagyobb öröm. Az ember érzi, hogy létrehozott valamit. Testvéreimmel: Zsomborral, Veronikával és Annával mindenképp tovább akarjuk vinni édesapám álmát, és egy több részből: étteremből, panzióból, istállóból álló önfenntartó birodalmat tervezünk létrehozni, amiben nem csak a bort, de mindent mi termelünk meg.

Az ifjú borász iránti bizalmat mutatja, hogy édesapja elvesztése után nemcsak az ország vezető borászai: Szepsy István, Gere Attila, Gromon Tamás családi pincészetük főborásza, de egyházi méltóságok is mellélltak, köztük Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.

Tallián Hedvig

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére