Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-05-01 17:20:00

Egy életen át tarthat a trauma hatása

A lánygyerekeket jobban megviseli a válás

Jobban megviseli a szülők válása a lánygyermekeket, mint a fiúkat – tűnik ki egy izraeli tanulmányból. Korábban már kiderült, hogy a gyerekeknek gyakran van bűntudatuk szüleik válása miatt.

Elsősorban a nőkre gyakorol egy életen át tartó, szinte minden területre kiterjedő negatív hatást a szülők válása - fejtette ki a az izraeli kutatás vezetője a Jediot Achronot című lapnak. – Az elvált szülők gyermekeire általánosságban jellemző, hogy hajlamosak hamarabb befejezni iskolai tanulmányukat, és kevesebb szakmai sikert érnek el. Az ilyen lánygyermekeknél ezen felül minden területen alacsonyabb az általános rátermettség érzése, mint a fiúknál.


Az sem mindegy, hány évesek

Tal Schemer-Elkajam pszichológus véleménye szerint a lányokat azért érinti meg jobban a válás, mert érzelmi szinten sokkal jobban kötődnek a szüleikhez. – Szüleik kevésbé sikeres modelljét látva a lányok magukra vonatkoztatva vonnak le negatív következtetéseket – mondta a szakértő.
A fiúk önértékelését ezzel szemben elsősorban függetlenségük és a szülőktől való elszakadás alakítja, így a válás kevesebb romboló hatást fejt ki életükre.A pszichológus vizsgálatai során összesen 509, 17 és 25 év körüli önkéntest kérdezett meg. A kutatásban részt vevők fele elvált szülők gyermeke volt.

Egy korábbi amerikai vizsgálat (Wallerstein-Kelly) szerint a válás utáni érzelmi reakciók jellege elsősorban a gyerek életkorától függ. Négy életkori csoportot különítettek el. Az első az óvodáskor, a 3 és 6 év közötti időszak. Ebben az életkorban a legjellemzőbb az elszakadási félelem felerősödése válás során, a gyerek elveszti biztonságérzetét, a szokásos elszakadási helyzeteket nehezen viseli, óvodai búcsúzkodás, esti lefekvés stb. Gyakran előfordul, hogy a gyerek egy korábbi fejlődési szakaszra esik vissza, ismét bepisil, gyakrabban szopja az ujját. Az egyik szülő távozását visszautasításnak éli meg, a gyerek elveszítheti saját szerethetőségébe vetett hitét.

A kisiskoláskorra 6-8 éves korban legjellemzőbb a szomorúság, a harag, vágyakozás az elköltözött szülő után. Gyakran panaszkodnak a pedagógusok, hogy ezek a gyerekek nehezen koncentrálnak, rosszul kezelik az agressziójukat, rugdossák a falat vagy a padot.


A nagyobb gyerek jobban haragszik

A nagyobb iskolás gyerekeknél, a 9-12 év közöttieknél azt vették észre, hogy haragjuk erőteljesebb, és inkább meghatározott személyre irányul. Gyakran élesen elítélik valamelyik szülőt, és olyan helyzetbe keverednek, hogy az egyik szülő oldalán részt vesznek a másik szülő elleni harcban. Ebben az életkorban fordul elő gyakran, hogy a gyerek nem akar menni a kapcsolattartásra. . Úgy érzi, egyik szülőhöz való kötődése kizárja a másikkal való kapcsolatot. A szülők válása, a korábbi családi struktúra felbomlása megzavarja a gyerek formálódó identitását, az értékrendszer stabilitását. A gyereknek az az érzése, hogy nincsenek szabályok, gyakran fordulnak elő magatartási zavarok ebben az időszakban.

A serdülőkorú gyerek a szülők válása esetén nem tudja saját tempójában váltogatni a felnőtt és gyerek szerepeit, ezért vagy késik a leválása, otthonülő lesz, kevés kortárskapcsolattal, túl sokáig gyerek marad, vagy túlságosan gyorsan válik felnőtté, éretlen szexuális kapcsolatokat köt, azért is, mert hiányozhat a család szabályozó ereje. Önértékelési, partnerkapcsolati problémák felerősödése jellemzi ebben az életkorban a szülők válására adott reakciót.

A gyerekben minden életkorban előfordulhat bűntudat, különböző formában és tartalommal. A gyerekek gyakran úgy érzik, a szüleik miattuk váltak el, ők nem viselkedtek megfelelően, gyakran voltak viták a gyereknevelés körül. Néha úgy vélik, a szülők válása büntetés, mert előfordult, hogy rosszakat gondoltak róluk.

MTI, mi


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Gender
  • Kövér, fekete asszonyság az Isten?
  • Szomorú kitekintés: egyháztagok is verik a nőket
  • Kirekesztett afgán nők: milyen élet vár rájuk?
  • Nevek harca a bíróságokon
  • Szilveszteri üzenet a ribancoktól
  • TOP 5 hely, ahol nem számít a nők élete
  • Reformáció és a nők: evangélikus szemmel
  • A nemi erőszak az új főügyész célkeresztjében
  • Nem vetette el gyermekét, megalázták
  • Nők kapták az idei Nobel-békedíjat
  • További cikkek Társkapcsolat
  • A vallás nehezítheti a bántalmazott nők helyzetét?
  • Megrökönyödtek a gyermekek kötelezettségein
  • Miért nincs hangjuk a bántalmazott nőknek?
  • Mitől függ a nemzőképesség?
  • Számítógépes játékok: milyen hatással vannak a családra?
  • Erőszakolta, verte élettársát a színész: mi lesz az ítélet?
  • Működik-e a demokrácia a párkapcsolatban?
  • Nem bánhat önkényesen a krisztusi transzcendentális erőkkel
  • Rosszabb tanulók az elvált szülők gyermekei
  • Zsoltárt énekel az amerikai sztár

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.