A Miklós-napi ajándékozás a 13. században terjedt el szerte Európában

A csokibiznisz áll a Mikulás mögött?

Van egyszer ugye a kis-ázsiai Szent Miklós, akinek életéről meglehetősen keveset tudunk: valamikor a 3. század vége és a 4. közepe között élt, Patarában született, Mürában halt meg. Papnak szentelték, később apát lett a Sion kolostorban, majd mürai püspök. Van másrészt a Miklóshoz kapcsolódó kultusz, amiről lényegesen több forrás szól.

Annyi bizonyos, hogy Európában 1087-től lett a szent roppant népszerű, amikor ereklyéi az itáliai Bariba kerültek, meglehetősen kalandos úton. (A történet röviden: talján kereskedők egy csoportja jó pénzért felbérelt néhány kalózt, akik Miklós sírját kirabolták, csontjait pedig ereklyének Bari városába hajózták.) A Magyar Néprajzi Lexikon szerint Selmecbánya vidékén a püspököt a bányászok patrónusaként tisztelték, a kecskeméti Miklós-templom toronykeresztjén városvédő célzattal szélkakas módjára forgott a szobra, szegedi népszerűségét középkori énekek tanúsítják.

A Miklós-napi ajándékozás szokása pedig az etnográfusok szerint nagyjából a 13. században terjedt el szerte Európában, az úgynevezett Mikulás-járás részeként. Ennek lényege, hogy Miklós püspök kíséretével gyermekes házakat látogatott meg, ahol vizsgáztatta, imádkoztatta a kicsiket, aztán a válaszok függvényében vagy virgács következett, vagy ajándék.

Vagy például egy 1785-ös csepregi irat említi, hogy a papnak öltözött Mikulás a ministránsokkal, a harangozóval, az ördöggel stb. járta sorra a fonóházakat és gyóntatta az ott összegyűlt lányokat, menyecskéket. Csokoládé egyelőre sehol.


Mi megint elkéstünk

Bálint Sándortól (Ünnepi kalendárium) tudjuk ugyanis, hogy a Mikulás ünneplésének mai formája hazánkban még kétszáz esztendős sincs. A szó későn bukkant fel nyelvükben, nyomtatott magyar szövegben először csak 1856-ban jelent meg. A szálak egyrészt a csehekhez vezetnek (tőlük kölcsönöztük a Mikulás szót), másrészt az osztrákokhoz: az ablakba kitett gyermekcipőkbe csempészett mikulás, illetőleg krampusz a sógorék találmánya. Bálint azt is megjegyzi, a szokás népszerűsítésében része volt a gyáriparnak is, amely az öntött figurákat olcsón elterjesztette.

És itt álljunk meg egy kicsit siránkozni. Mi mindig mindenről elkésünk, / Késő az álmunk, a sikerünk, ahogy Ady poéta úr megfigyelte, nem történhetett ez másképp csokiügyben sem. 1657-ben Londonban megnyílik az első csokoládébolt. 1730-ra a csokoládékészítők már gőzgépet használnak a kakaómagok őrlésére, 100 évvel később pedig Jean-Antoine Brutus Menier megalapítja Franciaország első olyan gyárát, amely a csokoládé tömegtermelésére szakosodott. 9 évre rá, 1839-ben beindul a termelés Csehország legrégebbi csokigyárában, Frantisek Cernoch úr Kozi utcai, Luna Praha nevezetű intézményében, 1890-ben pedig egy salzburgi cukrász, bizonyos Paul Fürst megalkotja a Mozartkugel nevű nyalánkságot. A honi csokoládéipar mindeközben elhanyagolhatónak mondható.

Nem akarunk összeesküvés-elméleteket gyártani, nem szeretnénk sötét cselszövőkként feltüntetni a korabeli édességmarketingest, de a fentiek alapján talán nem tévedünk nagyot, ha feltesszük: a Miklós-napi csokizás szokásának hazai elterjedése nem volt független az osztrák és cseh gyártók piacszerzési törekvéseitől. Egyébként még annyit, hogy a hazai csokoládégyártás a Monarchia bukása (és persze a közös vámterület felbomlása) után indult igazán virágzásnak. Ezen örvendetes fejleményért természetesen túl nagy árnak tűnik a bukott világháború (meg az azt követő országdarabolás), de ettől még tény: egy évvel Trianon után, 1921-ben kezdte működését az egyik legpatinásabb honi csokoládéüzem, a szerencsi Magyar Kakaó- és Csokoládégyár Rt.


Szent Miklós óriási biznisz

1927-ben már árulják a Boci csokit, 1928-ban védjegyeztetik a „cicás” kakaót, az 1930-as években megjelenik a macskanyelv is. Ugyancsak a 30-as évek közepétől pedig már kaphatók a boltokban hazai gyártású csokoládéfigurák is. Sovány vigasz a sok borzalomért, de az immár vámokkal védett magyar csokipiac legalább kicsit megerősödött.

Ne is mondjuk, Szent Miklós napja óriási biznisz mind a mai napig. Márpedig ahol lócitrom hever, ott veréb is akad, ahol üzlet van, ott gagyi is van. Az elfogadható minőségű csokoládé a szakértők szerint onnan ismerszik meg, hogy minimum 35 százalék szárazanyagot tartalmaz, amiből legalább 18 százaléknak kakaóvajnak kell lennie, 14-nek pedig zsírmentes kakaó szárazanyagnak. Ezzel szemben például az úgynevezett bevonómasszából készült csúfságokban lényegesen kevesebb a kakaóvaj, ehelyett mindenféle növényi olajokkal turbózzák fel a produktumot.

Pálmaolajjal, mondjuk, amelynek egyes inkarnációit egyébként takarmányként is hasznosítják, többek között tejelő tehenek etetésére. Ha Riskának jó, nekünk is jó, gondolja az árérzékeny fogyasztó, és már pakolja is a kosárba a csokoládépótlékot. És nem is keveset: a Magyar Édességgyártók Szövetsége adatai szerint például még a válság első évében, 2008-ban is közel 2,7 milliárd forint értékben csaknem 950 tonnányi (!) csokoládéfigurát tettünk a csizmákba – ennek jelentős hányadát nyilván utánzatok tették ki.

Na, erre rakjunk fehér prémes piros mikulássipkát!

Darida Benedek

Nyitókép innen.

• Cimkék:
Mikulás csokoládé étel édesség élelmiszer

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére