Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-03-26 19:13:00

Az egyik ügyfele vette el feleségül

„Mintha egy ostor kettévágott volna” – interjú egy volt prostituálttal

Interjú egy volt prostituálttal, akit egy istenélmény döbbentett rá az életére, és fordította meg az útján.

− A férje tudja, hogy velem beszélget?

− Természetesen. Először nem örült, aztán belátta, hogy segíthetek másoknak. Úgy érzem, ilyen módon is le kell raknom a „pakkomat”. Megadatott a csoda, hogy rálássak az életemre, átértékeljem, és kilépjek belőle. Isten segítő kezet nyújtott, hogy felismerjem a „találkozást”, ne menjek el mellette.

− Titokban tartja a múltját?

− Azok előtt, akikre nem tartozik, igen. A férjem és néhány igazán közeli barátunk előtt nem. Nem is tehetném, hiszen a volt munkám kapcsán találkoztam a párommal és Istennel is.

− Hány évig élt prostituáltként?

− Hét.

− Hogyan kezdődött a története?

− Sajnos nem mondhatom, hogy kényszerítettek. Én döntöttem így húszévesen. Meghalt az apám, óriási adósságokat hagyott anyámra, aki egyedül nem tudta fizetni a kölcsönöket. Csak kapkodtam a fejem a szinte naponta érkező csekkek, felszólítások halmazában. Időközben a vezérigazgató szemet vetett rám: jól szituált negyvenes volt, kifejezetten vonzó külsővel. Először jutalomként a fogaimat csináltatta meg, ami már akkor is óriási összeg volt, aztán a vállalattal kifizettette a felsőfokú nyelvtanfolyamot, később felajánlotta, hogy bejuttat egy neves, nemzetközi egyetemre, és kifizeti a tandíjat. Vett egy autót, fizette a benzint, a karbantartást, besegített a lakásom felújításába. Két évig gyakorlatilag a kitartottja voltam, közben elvégeztem az egyetemet. 
Alkalmanként megkért, legyek kedves, és némely ügyfelével vacsorázzunk együtt, én elbűvöltem a jelenlévőket, majd hazamentünk. Egy vállalati buli alkalmával az irodájában sztriptízt kellett táncolnom két külföldi befektetőnek, ő magunkra hagyott bennünket, de azon túl, hogy pénzt dugtak a bugyimba, semmi nem történt. Ezeket a sűrűsödő kéréseket kedvesen és játékosan kommunikálta felém, és észre sem vettem, hogy idővel kurvát csinált belőlem.

– Csakugyan?

– Csakugyan, mígnem egy üzleti vacsorán fülembe súgta, hogy mennie kell, én maradjak, s vigyem el partnereit a budapesti éjszakába. Én pedig megtettem. Aztán azt mondta, megfogtam az Isten lábát, a partnereim elképesztő összeget fizettek az éjszakáért, ott van nála, és ha a Magyarországon töltött idejük alatt végig velük leszek, kisebb vagyont kereshetek. Ez két hét éjjel-nappali szolgálatot jelent. Megkért, hogy tegyem meg, ő sem lesz hálatlan, fontos tárgyalások közepén vannak, s ez elősegítené az üzlet kimenetelét, és itt az idő, hogy törlesszem a sok segítséget, amit kaptam tőle. Mikor elutaztak, azt hittem, ennyi, és folytathatom az életemet − hozzáteszem: irgalmatlan sok pénzt kerestem. Nem telt el egy hét, csörgött a telefonom, az előző ügyfeleimre hivatkozva keresték a szolgáltatásaimat. Visszautasítottam őket. Egy perc múlva hívott a „pártfogóm”, hogy mindennemű kapcsolatot megszüntet velem, az állásomat is felejtsem el, ha nem teszem meg, amit kérnek az üzleti partnerei.

– És nem tudott már megállni?

– Nem. Egy év alatt olyan klientúrám épült ki, hogy már az egyetemre alig maradt időm. Az elit pillanatok alatt megbecsült, átlagon felüli prostituáltjává váltam. Otthagytam a vállalatot, leváltam a pártfogómról. Kaptam tőle mindent − fenyegetést, zsarolást, egyszer meg is vert −, de körülbelül fél év alatt elszakadtunk egymástól.

− Mikor találkozott a férjével?

− Nyolc éve egy holland csoport érkezett Magyarországra, tagjai az itt töltött idejüket kívánták „kellemesen” tölteni. Az első este két férfi érkezett hozzám, intelligens úriemberek voltak. Másnap a szállodájukba rendeltek. Amint beléptem a hallba, megláttam egy tétova, gyönyörű férfit, volt a lényében valami meghatározhatatlan nemesség, ami azonnal lenyűgözött. Vártam, a megrendelőim késtek. Néztem a férfit, ahogy fel-alá járkál, kibámul az ablakon, körülöttem köröz, később elmesélte, hogy ő is rögtön felfigyelt rám, és azon imádkozott, hogy ne én legyek a kurva. A megrendelőim egyike volt. Megérkezett a csapat, bemutattak bennünket egymásnak, ő elpirult, én képtelen voltam ránézni. Soha nem voltam zavarban ügyfelekkel, akkor a hangomat nem lehetett hallani, odalett a magabiztosságom, fogalmam sem volt, hogyan élem túl azt a napot, meg a többit, amit itt töltenek. Mire a szállodába értünk, már szédültem, nem értettem, mit keresek itt, miért vagyok ezekkel az idegenekkel. A férfiak összesúgtak, majd mondták, látják, nem vagyok jól, hívjanak-e egy taxit. Intettem, hogy nem, és hogy menjenek. A tudatvesztésig ittam egy ismerős bárban, nem emlékszem, hogy kerültem az utcára, reggel egy kerülettel odébb, egy padon tértem magamhoz. Ültem a padon, és olyan fizikai és lelki fájdalmat éltem át, amit azóta sem. Fogalmam sem volt, hogy hogyan folytathatnám az életemet, egyáltalán akarom-e.

− És ekkor jött Isten?

− Harangoztak, még a hangsúlyra is emlékszem, a gúnyra, amikor magamban kimondtam: na, megyek, megkérdezem Istent, mit szól ehhez. Akkor keresztülütött rajtam valami, olyan volt, mintha egy ostor kettévágott volna, fájdalommal járt, mégis örömöt éreztem. Megkerestem a templomot, az is furcsa volt, már rég nem harangoztak, mégis hallottam a harangokat. Beléptem a kapun, és valami erő, amit azóta nap mint nap átélek, de akkor ismeretlen volt a számomra, megint megütött, átnyilallt rajtam. Leültem, körülöttem megteltek a padok, én csak ültem, néztem az oltárt, az ablakokon beszűrődő fényeket, megszólalt az orgona. A pap beszélt. Lassan kiürültek a padsorok, a templomszolga körülöttem sertepertélt. Mindent érzékeltem, mozdulni azonban képtelen voltam, még a kezemet sem lettem volna képes megemelni. Több órát ott töltöttem. Egyszer csak azt éreztem, hogy mennem kell, és rendbe kell hoznom mindent. Nagyon nagy erő mozgott bennem. Gyalog mentem haza, nem akartam járműre vagy taxiba szállni, egyedül kellett lennem. Otthon lefeküdtem, az éjszaka közepén ébredtem, megnéztem hány óra, a telefonomon 14 nem fogadott hívás volt, mind ugyanarról a számról. Egy sms-t is kaptam, s az aláírás: a mostani férjem neve. Reggel felhívtam az anyámat, hogy hozzáköltözhetek-e, nagyon örült.

− Minden ilyen simán ment?

− Három hónap múlva sikerült olyan állást találnom, amiből jól megéltem, a lakást is eladtam, a pénzt félretettem. Megvallottam anyámnak, hogy addig milyen életet éltem, sokat sírtunk, veszekedtünk, ha rossz napja van, néha felemlegeti a múltam, de nem tudok rá haragudni, mert tiszta szívvel megbocsátott. Reggelente kérdezgettem Istent, hogy jó úton járok-e, jól teszem-e, amit teszek, és hogy megérdemlem-e, hogy kilépjek a múltamból. Sosem konkrét választ adott, hanem úgy fordította a napomat, hogy az minden egyes percével előrelépést jelentett. Aztán egyszer felhívtam azt a férfit, aki ilyen hatással volt rám, találkoztunk, ugyanaz a rezgés működött közöttünk, ami első perctől. Innen  hosszú udvarlás, gyötrődés következett, közösen átsírt éjszakákkal. Kérdezett, sírt, és kérdezett. Ez egyszerre volt nagyon nehéz, kimondani a történeteimet, de könnyű is, mert fizikailag éreztem, ahogyan lekerülnek rólam a súlyok. Körülbelül fél évig tartott, amíg félelem nélkül tudtam ránézni. Már mindent tudott rólam, nem volt vesztenivalóm. Később meghívott Hollandiába, megismertem a szüleit, és azóta soha egy szóval sem említi a múltam. Azt mondta, nem érdekli, mi voltam, csak az, hogy most mi vagyok. Két gyermekünk van, egy fiú és egy kislány. Kétlaki életet élünk, hol itt, hol Hollandiában, én is dolgozom, segítem a munkáját fordításokkal, szervezéssel. Nagyon szeretem, és hálás vagyok Istennek, hogy segített kilépni az akkori életemből. Én szenvedésen keresztül jutottam Istenhez. Én ezt így éltem meg. Megszólított, és mentem.

 

 Gyimesi Ágnes Andrea


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.