A sorstársi segítés költséghatékony módszer

„Lesben állnak, és készek rá, hogy újra a mélybe rántsanak”

A friss kutatások szerint azonban a sorstársi segítés költséghatékony módszer, és 2007 óta a szolgáltatás a Medicaid (amerikai szövetségi egészségügyi program az alacsony jövedelműek számára) terhére elszámolható azokban az államokban, amelyekben létezik akkreditált sorstársi segítő képzés. Azóta „a sorstársi támogatás nagyon elterjedt. 25 éve dolgozom ezen a területen, de még nem láttam ilyen gyorsan lezajló folyamatot – mondja Larry Davidson, aki mentális egészséggel kapcsolatos kutatásokat végez a Yale-en. – A sorstársak az élő bizonyítékai annak, hogy a gyógyulás lehetséges.”

Lambert remek példa erre: egy autodidakta volt elítélt, akiből kiváló oktató lett, és ma a sorstársi segítők képzésében dolgozik. Egyike azon keveseknek, akik úgy döntöttek, nyilvánosan beszélnek arról, milyen nehéz együtt élni egy ilyen súlyos kettős diagnózissal, és nem hallgat a hirtelen visszaesésekről sem. „Ő különleges példája annak, hogy szenvedéllyel és elkötelezettséggel mi mindent el lehet érni, hiszen nagyon mélyről jött” – mondja Steve Harrington, a sorstársi támogatás az egészségügyi ellátórendszeren belüli elterjesztése érdekében tevékenykedő szövetség, a NAPS igazgatója. Lambert, aki a hit, gyógyszerek és saját önkifejező módszerei segítségével mászott ki a gödörből így fogalmaz: „Sokan szenvednek pszichés betegségtől, drogoktól, magánytól, bántalmazástól, és azt gondolják, nincs megoldás. Én nem így gondoltam.”

„Ha látták közeledni, mindenki eltűnt”

Lambert a virginiai Portsmouth Brighton nevű városrészében nőtt fel, ahol kemény volt az élet, a nagyobbaktól sok verést szenvedett el, és hatéves korában brutális szexuális bántalmazás áldozata lett. Senkije nem volt, akinek beszélhetett volna róla, még ha tudta volna is, mit mondjon.

A fiú 12 éves korára a helyi banda tagja lett, nagy jövőjű gengszternek számított. Hamar kapcsolatba került az illegális kábítószerekkel: eleinte futár volt, majd helyi kiskirály, és egyre több kokaint használt, általában crack-et.„Ha látták közeledni az utcán, mindenki eltűnt” – meséli féltestvére és bandabeli társa, Maurice Hunt.

Nem tarthatott, és nem is tartott sokáig. Rengeteg lövöldözést élt túl, többször el is találták, de megúszta sebhelyekkel. A bandaháborúk miatt azonban a rendőrség látókörébe került, és 1991-ben, 21 évesen már börtönben ült: 22 évre ítélték súlyos testi sértés és egyéb vádak alapján. Kezdetben nem volt „minta rab.” Az egyik intézetben demonstrációt szított, amiért közel két évre magánzárkába zárták. Ott kezdett olvasni: az Encyclopaedia Britannicát, Robert Ludlum, James Clavell, Sun Tzu könyveit és bármit, ami a keze ügyébe került.

Ez a kíváncsiság egyre komolyodó ambíciót táplált, amely 2002-ben meggyőződéssé változott. „Bejön egy srác, akit otthonról ismertem, életfogytig tartó büntetése első napján, felemeli a kezét, és azt mondja, ’hello, megjöttem’ – mintha egy házibuliba érkezett volna – mondja Lambert. – Ez ütött. Csak azt tudtam, hogy ki kell mennem, és el kell kezdenem élni, bárhogy. Arról még fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni és hogyan.”

Megtörni az ördögi kört

Lambertnek mégis sikerült: egy reggel a nála lévő kokaint és pisztolyát féltestvére házában hagyta, és elment. Céltalanul kószált, reménytelenebbnek érezte a helyzetet, mint a rácsok mögött, amikor megszólalt a mobilja. Anyja hívta, aki ekkor már Kaliforniában élt. Azt mondta, épp most látta a tévében a Teen Challenge USA, egy keresztény rehabilitációs program hirdetését, megadná a számát. Lambert hosszas gondolkodás után végül felhívta őket. Egy férfi a vonal másik végén meghallgatta, és felajánlotta, hogy elengedik a kezelés díját, ha a fiatalember megtér. Aznap reggel elkötelezte magát Istennek, és azóta is rendszeres templomjáró.

Lambert teljesítette a programot, és hamarosan munkát talált egy raktárban. Tiszta volt, családi élete rendezett, orvosi javaslatra pedig lítiumot szedett a súlyos hangulatingadozások kezelésére. Egy gyülekezetbeli barátjától hallott először a sorstársi támogatásról: egy pszichiátriai klinika éppen ilyen munkatársat keresett. Kapott a lehetőségen, és hamarosan rengeteg eset tartozott hozzá. „Ő kapta a legnehezebb eseteket, a bandák befolyása alatt álló környékekre járt ki, olyan helyekre, amit senki más nem vállalt volna – meséli akkori főnöke, Sue Bethune. – Valóban kinyitotta a program ajtaját, megteremtette a lehetőséget, hogy a rászorulók bejussanak."

A munka kimerítő volt, veszélyesen közel hozta a kokainárusokhoz (ez okozta a későbbi visszaesést, ami miatt vétségi eljárás folyt ellene), és Lambert családi kapcsolatait is nagyon megterhelte a helyzet. De komolyabb célt tűzött ki maga elé: úgy döntött, sorstársi segítőket akar képezni.

Szülők, orvosok, egyházi emberek hívták félre, és kérték meg, hogy beszéljen önfejű gyerekükkel, paciensükkel. Lambert és Harrington céget alapított Recover Resources néven, mely sorstársi támogató és oktató kézikönyveket, DVD-ket árul. Egy tréningsorozat pedig, amit Lambert a Delaware Pszichiátriai Központban tartott, több résztvevő életét is megváltoztatta.

Egyikük, a haditengerészet veteránja, aki szintén drogproblémák és hangulatzavar kettős problémájával küszködött. „Az első cigarettaszünet után tudtam, hogy ez a kapcsolat nagyon fontos nekem” – mondja a 28 éves Justin Thompson, aki azóta szintén elvégezte a sorstársi segítő képzést Lambert szárnyai alatt, és most segítőként dolgozik. A két férfi jó barátságot kötött: „Azonnal közel éreztem magamhoz, megfogott a szenvedélyessége, a története, a pozitív energiája – minden.”

Lambert hamarosan a Delaware Pszichiátriai Központ munkatársa lett, és tárgyalásokat kezdett az egyik delaware-i klinikával egy főiskolai sorstársi segítő képzés beindításáról. „Azok után, amin keresztülmentem, néha alig hiszem, hogy mindez valóság – mondja. – De tudom, hogy a pszichés betegségem és a függőségem valós dolgok. Úgy érzem, itt vannak, lesben állnak, és készen állnak rá, hogy újra a mélybe rántsanak. Ezért alakítottam ki a saját rendszeremet, hogy erős tudjak maradni.”

Állandó készenlét

A rendszer alapja, hogy állandóan figyeli hangulatait, amelyeket csak részben lehet gyógyszerekkel karbantartani. A módszer része, hogy önmagához beszél, például amikor autóban ül vagy két találkozó között van („Ha ez az autó a város rossz részében köt ki, pofára fogsz esni”), és a pantomim, amit egy társulatban és egyedül is művel. De amikor úgy érzi, gondolkodása felborulni készül, akkor társaságra van szüksége – egy sorstársra, valakire, akinek hasonló a története, aki tudja, milyen ez belülről: nyakig lenni a bajban, a lelki harc és az az érzés, hogy nincs kiút. Valakire, aki védelmez, társaságot nyújt, és el tudja mesélni a saját történetét, aki egyszerűen ott van, amikor szükség van rá.

A kutatók az elmúlt évtizedben számos vizsgálatot végeztek a sorstársi segítés hatásairól. Eredményeik szerint a „specializált” segítők – azaz azok, akiknek a története hasonló a kliensekéhez, ahogy Lambert és mások is tanítják – hatására kevesebb esetben van szükség kórházi pszichiátriai kezelésre, és növekszik az Anonim Alkoholisták és hasonló programok szerepe.

NY Times/-mi-

• Cimkék:
Yale sorstársi segítés függőség

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére