Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-10-08 22:05:00

Túlzottan liberális az új egyháztörvény?

Visszatérhet a szószékre a meleg református lelkész

Homoszexuális lelkészt fogad vissza soraiba az amerikai Református Egyház; az új törvény miatt háborognak a konzervatív hívek.

Több mint két évtizeddel azt követően, hogy Scott Anderson református lelkész bevallotta másságát kaliforniai gyülekezetének, és le is mondott, most újra visszatérhet a szószékhez. Andersont szombaton avatják fel, ezzel pedig ő lesz az első homoszexualitását nyíltan vállaló lelkész az egyház kötelékében.


Az igazság pillanata

Egy nemrég készült interjúban az 56 éves Anderson elmondta, hogy 1983 és 1990 között titokban tartotta magánéletét, de aztán úgy gondolta, hogy elmondja híveinek az igazságot. A vallomást követően lemondott, mert sokan támadták. Az akkor történtek kapcsán kifejtette, hogy az igazság órája volt életének legjobb és egyben legrosszabb pillanata. Legjobb, mert végre tiszta lelkiismerettel nézhetett az emberek szemébe, és legrosszabb, mert a meg nem értés miatt le kellett mondania lelkészi hivatásáról.

A szombati lelkésszé avatás azért jöhet létre, mert idén májusban a református egyház több évtizedes vita úgy döntött, hogy engedélyezi a homoszexuális lelkészek felszentelését. A presbiteriánus egyébként a negyedik amerikai egyház, amely engedélyezte meleg papok beiktatását. A református egyháznak alkotmányt kellett változtatnia, ezt pedig a 173 presbitérium többsége támogatta. Az új szabályozás értelmében tehát a melegek és leszbikus lelkészek a vének tanácsának tagjai és diakónusok is lehetnek. A döntés azonban óriási vitákat váltott ki és szakadást idézett elő a református egyház és anyaintézménye, az anglikán egyház között.


Szakadás?

Jennifer Sauer református hívő elmondta: ő is ott lesz Anderson lelkésszé avatásán. Elmondta azt is, hogy kevés olyan lelkészt ismer, aki ennyire odaadóan, alázattal és együttérzéssel végezné munkáját. A nő hozzátette: nem hallott negatív visszhangokról Anderson újraavatása kapcsán.

Tom Hay, a Református Egyház Közgyűlésének üzemeltetési igazgatója szerint a konzervatív felfogású hívek nem tudják elfogadni, hogy egy meleg lelkész osztja az igét, többen tervezik, hogy az új, liberális felfogású törvény miatt elhagyják az egyházat. Mint mondta: a Krisztus Egyesült Egyháza, az Amerikai Evangélikus Lutheránus Egyház és az Episzkopális Egyház liberális felfogása a hívek elpártolásához vezetett és ez a szakadás fenyegeti a Református Egyházat is.

Scott Anderson elmesélte, hogy másodéves középiskolás volt, amikor eldöntötte, hogy református lelkész lesz belőle. Azt is elmondta, a szeminárium első évében szeretett bele az egyik társába, akkor derült ki számára, hogy melyik nemhez vonzódik. Hozzátette: a felismerés arra késztette őt, hogy döntést hozzon. Akkor még nem vallotta be az igazságot, mert be akarta fejezni a szemináriumot. Végül a híveinek öntötte ki a szívét, akiktől haragot és elutasítást várt, ehelyett megértést kapott. A külső nyomás hatására azonban mégis lemondott, most pedig újra visszatérhet szeretett hitközségébe.


– mi (forrás: Associated Press)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Homoszexualitás
  • Jézus szereti a homoszexuálisokat
  • Szexuális válság dúl az egyházban?
  • Az államfő és a melegházasság
  • Baloldali újságíró védte meg a pápát
  • Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják
  • A fiú, akinek két édesanyja van
  • Az elnökjelölt esete a meleg dalszerzővel
  • Homoszexuálisokkal vívódnak az anglikánok
  • AIDS-krónika, avagy a halál küldöttjének ámokfutása
  • A csók miatt háborognak a keresztények

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.