A kalapács létezésének értelme

Váncsa István: mi szüksége lenne rám Istennek? (interjú)

 − Manapság, ha valaki azt mondja: bűnözött, általában arra céloz, hogy sokat evett. Mint elismert szakácskönyvszerző és publicista, mihez kezdesz a bűn fogalmával?

− A falánkság miatti neheztelés mélyen beágyazódott a kultúránkba, ez az ötödik főbűn. A IV. században még az első volt, Danténál a második, Aquinói Szent Tamás szinte tudományos alapossággal foglalkozott vele, hat válfaját különböztette meg, talán azért, mert ő maga annyira potrohos volt, hogy a refektóriumban félkör alakban ki kellett vágni az ebédlőasztalt, hogy odaférjen mellé. Viszont úgy érezte, hogy nem jól van ez, és így érzi a hamburgerfaló mai ember is, mégpedig azért, mert a rejtett kulturális tartalmak akkor is hatnak ránk, ha semmit se tudunk róluk. A bűn szó hallatán a tudatunkban vagy explicit vallási előírások, vagy rejtett kulturális reziduumok, „maradékok” szoktak földerengeni.

− Akkor mi a bűn?

− Az, amit a kulturális közegünk annak tart, akár jogilag egzaktul definiálva, akár hallgatólagosan. Nyilvánvaló, hogy ez a definíció térben és időben változik, de nem mindenestül. Van egy-két fundamentális szabály, amit az evolúció kódolt belénk, ilyen például a fajtárs megölésének vagy a vérfertőzésnek a tilalma, de van olyan is, ami ugyan kulturális eredetűnek tűnik, valójában azonban az emberi nem kialakulása előtti időkből hagyományozódtak ránk. A falkában élő állatok viselkedését bonyolult, genetikailag kódolt szabályrendszerek irányítják. Mi annyiban különbözünk tőlük, hogy ezek egy részét bűnként vagy erényként tudatosítjuk, szélsőséges esetben pedig erkölcsfilozófiát építünk belőlük.

– Van egyáltalán értelme ezzel foglalkozni?

– Már hogyne lenne! Épp annyi értelme van, mint bármi másnak, amit az ember csinál.

− Van bármi értelme az életnek?

− Van értelme vacsorát főzni? Igen, mert másképp nem lesz vacsora. A mindennapi élet közegében a dolgoknak vagy van értelmük, vagy nincs, ez a legtöbb esetben aránylag hamar eldönthető. Magának az életnek az értelme egy másik kérdés. Van értelme a kalapács létezésének? Igen, mert néha előveszem, és beverek vele néhány szöget. A kalapács létének értelme abból fakad, hogy van egy rajta kívül és fölötte álló, tudatos egzisztencia, aki célokat fogalmaz meg, és e célok megvalósításához időnként kalapácsot használ. 2036-ban viszont jön az Apophis nevű kisbolygó, és ha ő, vagy ha valamelyik még testesebb kollégája csakugyan eltalálja a Földet, akkor az emberiségnek jó eséllyel annyi. Persze a kalapács megmarad. És a továbbiakban is van értelme a kalapács létezésének? Nyilván nincs, hiszen az értelmét tőlem kapta, én meg már nem leszek.

− És a te létezésednek van értelme?

− Akkor és csakis akkor, ha létezik egy rajtam kívül és fölöttem álló, tudatos egzisztencia, aki célokat fogalmaz meg, és e célok megvalósításához időnként engem használ. Ki lehetne ő? Nyilván ő lenne az Isten. De hát az Isten, ha létezik, örökkévaló, mindenható, teljes és tökéletes. Mi szüksége lehetne egy örökkévaló, mindenható, teljes és tökéletes lénynek ausgetippelt énrám? Vagy bárkire, vagy bármire? Nyilván semmi, és evvel a kör bezárult.

− Azért nem mindenki ennyire pesszimista…

− Persze mások ugyanezt másképpen fogják fel, ezért azt kell mondanunk, hogy az emberlét úgynevezett értelmét vagy célját illető vélekedések a választott értelmezési kerettől függenek. Keresztény ember gondolhatja úgy, hogy őt meghatározott céllal teremtette egy személyes Isten, aki korábban egyedül lakta ezt a túlméretezett és sivár univerzumot, de most már azt szeretné, ha a teremtményei lopnának az életébe némi színt. A buddhista számára az emberi lét alkalom arra, hogy erényeket halmozzon föl, vagy ennél is hatékonyabb módszerrel araszoljon a megvilágosodás felé, persze a hatékonyabb módszerektől elválaszthatatlan annak a belátása, hogy nemcsak az emberi lét értelme, hanem maga az emberi lét is illúzió.

– Mondanál konkrét példákat?

– Vegyünk egy macskát, egy polipot vagy egy parlamenti képviselőt, és gondoljuk át, hogy ezt az általunk kiválasztott lényt a törzsfejlődés mire is kondicionálta. Arra, hogy fenntartsa a fajt, vagyis utódokat hozzon létre, és életben tartsa önmagát legalább addig, amíg további utódokat képes létrehozni. Vagyis a parlamenti képviselő életének a valódi célja vagy értelme ugyanaz, mint a macskáé vagy a polipé, tehát hogy szaporodjon, semmi egyéb. A különbség csupán annyi, hogy a macska vagy a polip üzemeltetése jóval kevesebb természeti erőforrást igényel. Hogy aztán magát a fajt miért kell fönntartani, arra magyarázat nincs. Csak azért, hogy legyen.

− Bűn-e elrontani egy vacsorát, rosszul megírni egy cikket? Van-e abszolútum, amihez mérten a bűn megállapítható, vagy minden egyes embert a lelkiismerete vezessen?

− A minket körbevevő kulturális közeg nyilván nem tartja bűnnek egy cikk összegányolását, hogy a csúsztatásokról vagy a sajtó útján folytatólagosan és aljas indokból elkövetett hazudozásról ne is beszéljünk. Ha ugyanis annak tartaná, akkor a magyar sajtómunkások kilencven százalékát nyilvánosan fejeznék le a Hősök terén. Evvel együtt gyerekkoromban még azt tapasztaltam, hogy az emberek többsége jól akarja megcsinálni, amit csinál, nem elsősorban a pénzért, még csak nem is elismerésért, hanem a saját komfortérzete miatt. Változnak az idők és velük együtt mi is, az egyik szakács szerint akkor jó az étel, ha az emléke a vendéget visszacsalogatja, a másik szerint akkor, ha a vendég ellenkezés nélkül fogyasztja, majd a saját lábán hagyja el az étkezőhelyet, és nem egyenest a gasztroenterológiára megy.

–  Ismert a mondás: ez több, mint bűn, ez hiba.

–  Bárki is mondta ezt, a politikára vonatkozólag mondta, a politikai hiba pedig olyan bűn, ami napvilágra került. A politikában annak a bűnnek, amelyet a mi táborunkhoz tartozó egyed követett el, semmi jelentősége nincs, amíg csak mi tudunk róla. Ha viszont megtudják a túloldalon is, átminősül hibává, amiért esetenként fővesztés jár.

–  Sosem merült fel benned, hogy a keleti vallások mellett a kereszténység is tartalmazhat valami megfontolandót? Gondolok például a felebarát, valamint az ellenség szeretetére.

– A hitelveket az emberek nagyjából annyira veszik komolyan, mint a politikai lózungokat, azaz leginkább semennyire, viszont a nagy világvallások azért vannak, hogy az emberi létet valamiképpen elviselhetőbbé tegyék, s erre a maguk módján többé-kevésbé alkalmasak. Ha ugyanis nem volnának azok, aligha maradtak volna fönn. Szociológiai kutatások szerint a vallásos populációk mindennapi élete harmonikusabb, boldogságindexe magasabb mint a nem vallásosaké, merőben függetlenül attól, hogy mely vallásról van szó, és hogy az konkrétan mit tanít.

Sz. B.

• Cimkék:
Váncsa István bűn vallás kereszténység

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére