Get Adobe Flash player
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-06-27 14:25:00

A sziklából vizet fakasztó, a föld fölött lebegő magyar király

Szent László, Isten atlétája: lebegni is tudott

Nevezik lovagkirálynak és Isten atlétájának. A keresztény magyar állam megszilárdítója, aki a legenda szerint képes volt vizet fakasztani a sziklából. Ma Szent Lászlót ünnepli a katolikus egyház.

I. Béla király fia, I. Géza király testvére, Szent Piroska apja, Könyves Kálmán nagybátyja. A keresztény magyar állam megszilárdítója, a határok megerősítője, több fegyveres és rendvédelmi szervezet védőszentje volt Szent László.


A királyi trónig

Nem tudjuk pontosan, hogy László melyik évben született, a legelterjedtebb változat szerint 1046-ban, június 27-én – az viszont biztosra vehető, hogy Lengyelországban.  Apja, Béla a Szent István ellen lázadó Vazulnak volt a fia: az államalapító király a lázadót megbüntette, de gyermekeit – Leventét, Endrét és Bélát – békén hagyta. Így kerültek Lengyelországba. István halála után összeomlani látszott a műve: lázadások jelezték, hogy a magyarok egy része nem biztos, hogy keresztény akar lenni, és nem biztos, hogy az új feudális viszonyok között akar élni – elvégre, a magyaroknak azelőtt saját vallása és jól szervezett hierarchiája volt.

A két idősebb testvért – a lengyelektől az oroszokhoz költözött – Leventét és Endrét a Péter királlyal elégedetlen főurak hívták haza, és Endre, aki András néven is ismert, trónra lépése tette lehetővé, hogy öccse, Béla is hazajöhessen – ám Bélának később újra menekülnie kellett, de végül is nem sokkal később királyként tért haza. Endre halála után annak fia, Salamon lett az uralkodó – ismét, hiszen korábban már egyszer ült a magyar trónon –, miután kiegyezett Béla két fiával, Gézával és Lászlóval: Géza a nyitrai dukátus ura lett, László pedig a biharié.

Az elkövetkező időszak harccal telt: hol a csehekkel, hol a besenyőkkel, hol pedig a bizánciakkal hadakoztak a magyarok – de minden esetben az ellenfél tört, vagy próbált meg betörni Magyarországra. Bár, amikor a bizánciak elfoglalták Nándorfehérvárt, Salamon és Géza megtorlásképpen Nisből elhozták, mintegy zsákmányként, Szent Prokop ereklyéjét és azt a szávaszentandrási bazilita monostornak adományozták.  Egy idő után Salamon és Géza között olyan ellentét fejlődött ki – állítólag, nem tudtak megegyezni a hadizsákmány elosztásakor –, amely Salamon bukásához és Géza trónra lépéséhez vezetett. Közben László olyan hírnevet, tekintélyt szerezett magának, hogy amikor a bátyja meghalt, az ország urainak eszébe sem jutott, hogy Salamont hívják vissza, hanem Lászlót kérték: fogadja el a királyi koronát.


A király

Alakját tekintve kétségtelenül az ideális lovagot testesítette meg: hatalmas, mondhatni óriási testét – „a többi ember közül vállal kimagaslott”, ahogyan írták róla – egyesek az oroszlánéhoz hasonlították, mások viszont a trójai királyéhoz, Priamoszéhoz. Az egyik francia monostor hazánkban járt szerzetese így fogalmazott: elegantissimus rex.  László úgy vélte, hogy hiába király, mégiscsak alattvaló: az Úr alattvalója és az ő törvényeihez kell igazodnia.

Nem tudható biztosan, hogy miként koronázták meg Lászlót – ha egyáltalán megkoronázták. Az egyik legenda arról szól, hogy kétszer is a fejére tették a koronát: előbb az úgynevezett Géza féle görög koronát, majd pedig a magyar szentkoronát. Ennek a kétszeri koronázásnak az egyik magyarázata lehet, hogy az első idején a magyar koronázási jelvények nem voltak az új uralkodó birtokában. Más legenda viszont arról tájékoztatja az utókort, hogy nem is koronázták meg Lászlót. Egy leírásban ez olvasható: „… nem igyekezett sem felkenetni, sem királlyá koronáztatni magát: a királyi jelvényeket tisztelettel maga előtt vitetve nem azért töltötte be a királyi méltóság feladatát, hogy az első legyen, hanem hogy hasznos legyen.” Sokan ellenkirálynak tartották, mert a törvényes király, akit valóban meg is koronáztak, Salamon volt – akit László egy idő után a visegrádi várba záratott.


Megkoronázták Szent Lászlót?

László nevéhez nemcsak az ország belső rendjének a megszilárdítása köthető, hanem az ország határainak megerősítése is. Amikor II. Orbán pápa 1095-ben a piacenzai zsinat határozatában foglaltaknak megfelelően, keresztes háborút akart indítani a Szentföld felszabadítására, Lászlót kérte fel arra, hogy álljon a keresztes hadak élére, aki el is felállta a fővezérséget – ebben végül is, csak a halála akadályozta meg.  Sógora, Zovoinimir horvát király erőszakos halála után, megszállta a déli országot – ezt megelőzendő – persze hiába – a bizánci császár viszont Dalmáciát csatolta a birodalomhoz.


A törvények

László már nem sokkal a trónra lépése után kiadta az első törvénykönyvét, amely jobbára a magántulajdon védelmével foglalkozott: a lopáson ért tolvajt például, felakasztották, de ha a bűnös menedéket talált egy templomban, akkor „csak” megvakították. Érdekességként megemlíthető, hogy ebben a törvénykönyvben fordul elő először a nemes – nobilis – kifejezés. A következő törvénykönyvének ismert része arról szól, hogy aki egy tyúk értékénél többet lop, azt felakasztják. Azt a személyt viszont, aki embert ölt, a törvény szerint, vagyonelkobzásra ítélték: a vagyon kétharmadát a megölt rokonai kapták, az egyharmadát pedig a gyilkos felesége.

László sorrendben harmadik törvénykönyve, amit a szabolcsi zsinaton adott ki, kimondta: aki pogány módon áldozik, az köteles egy ökörrel fizetni a bűnéért. Ez a törvénykönyv tiltotta meg a papok házasságkötését, megtiltotta továbbá, hogy a kereszténnyé lett izmaeliták – a bosnyákok – visszatérjenek az eredeti vallásukhoz, és azt is megtiltotta, hogy a zsidók keresztényekkel házasodjanak, vagy keresztény szolgálót tartsanak. László volt az, aki lerakta a magyar bíráskodás szervezeti kialakulásának az alapjait, amikor megbízta a nádort – a király általános helyettesét –, hogy a király helyett és a király nevében ítélkezzen.


István, a szent

Bizonyítandó, hogy a szentjei okán is helye van Magyarországnak a keresztény Európában, László szenté avattatta Istvánt, Imre herceget és Gellért püspököt. Hiába próbálkoztak azonban minden erővel az első magyar király sírkövének és koporsójának felnyitásával – amikor 1083-ban István szentté avatáshoz az szükségessé vált –, nem tudtak azt kinyitni. Ezt a papok azzal magyarázták, hogy amíg Salamon a Visegrádi várban – ahová László záratta elődjét – raboskodik, addig nem tudják a sírkövet elmozdítani. László hát kiengedte Salamont – egy napra: mihelyt elhagyta a várat Salamon, István koporsója megnyílt. Meglepődve vették tudomásul a jelenlévők, hogy István jobb keze annak ellenére épségben maradt, hogy a koporsóba betört a talajvíz. Az egyik ember titokban levágta ezt a kézfejet és a birtokára vitte, ott őrizte. Később ezen a helyen apátságot alapítottak, Szentjobb néven.


És a mondák

László király – akit III. Béla 1192-ben a pápa engedélyével szenté avatott – a magyar történelmi mondák egyik legnépszerűbb alakja. A kutatók a XX. század elején mintegy 40 Szent László-mondát tartottak számon. A mondákból ismerünk leányt mentő Szent Lászlót, sziklából vizet fakasztót, és megtudhatjuk azt is, hogy táltos lova volt a királynak.

Az egyik legismertebb vele kapcsolatos monda szerint, ami egyébként a Képes Krónikában is olvasható, a Kerlés hegyi csatában a kunokkal hadakozó sebesült László észrevett egy kunt, aki a lován egy magyar lányt vitt magával. László üldözőbe vette, csakhogy a kun lova gyorsabb volt, nem tudta utolérni. Odakiáltott hát a lánynak, hogy az ragadja meg a kun övét, és rántsa magával a földre. Így is történt. De amikor László utolérte a földön fekvő kunt, és a lándzsájával le akarta döfni, a lány kérlelni kezdte: ne ölje meg, inkább engedje el. Végül is László és a kun megverekedtek egymással és László győzött.

Egy másik legenda szerint pedig, amikor László imádkozott, a föld felet lebegett – ma ezt úgy mondanánk, hogy levitált. De a nép arról is beszélt, hogy László imájával bölénycsordát és szarvasokat hívott az éhező seregéhez. A Tordai-hasadék a színtere annak a mondának, amely arról mesél, hogy László és néhány katonája elszakadt a magyar seregtől, és az őket üldöző kunok már-már utolérték a magyarokat. László kétségbeesetten kiáltott: „Uram, segélj!” Erre a magyarok és a kunok között kettéhasadt a hegy. Így menekültek meg László és a vitézei.
A király vizet is tudott fakasztani – a nép legalábbis,ezt véli tudni. Az egyik csatában ugyanis, annak ellenére, hogy győztek a magyarok: a kifáradt, éhes és szomjas katonák a csatatéren tehetetlenül feküdtek – sehol egy forrás, egy patak, egy folyó, nem tudták enyhíteni a szomjukat. László elindult hát vizet keresni, de hiába: nem talált ő sem vizet. Kétségbeesve a tehetetlenségétől, dühében a kardjával hatalmasat csapott a sziklára, ami megrepedt és bőséget víz kezdett ömleni belőle, amely szinte szempillantás alatt elérte a szomjazó magyar vitézeket.

Talán mondani sem kell, hogy ezeknek a legendáknak, mondáknak több változata is ismert. Végül egy legenda, amely a lovagkirály temetését mondja el. Nos, Szent László meghagyta, hogy halála után az általa alapított nagyváradi székesegyházban temessék el. Amikor azonban meghalt, 1095. július 29-én, olyan meleg volt, hogy nem Nagyváradon, hanem a közelebbi Székesfehérváron – más variáció szerint Somogyváron – akarták eltemetni. A szekér azonban, amelyre a király holtestét tették, teljesen magától megindult Nagyvárad felé.

 

Simon F. Nándor

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.