Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-08-24 20:00:00

Leszbikus- és melegcsoportok bírálják az egyházfő „elavult” nézeteit

Óvszerrel védekeznek a pápa ellen

Óvszert ábrázoló pólóval és hatalmas rózsaszín gumival várják a pápát; a Szentatya németországi vendégeskedése előreláthatóan 5,3 millió euróba kerül.

A pápaellenes mozgalmak aktivistái Németországban tüntetéseket szerveznek XVI. Benedek szeptemberi látogatására. A katolikus egyház és bírálói közötti feszültség egyre nő. A római katolikus egyházfő egy hónap múlva érkezik Németországba, ám Albrecht Ziervogel és pápaellenes mozgalma már hónapokkal ezelőtt megkezdte az előkészületeket; immár árusítható, saját tervezésű pólójukon a freiburgi székesegyház a tornyára húzott, hatalmas rózsaszín óvszerrel látható.


Ahol a pápa, ott a tiltakozás – túl sokba kerül?

„Remélem, hogy a pápa látogatásáig rengeteget el tudunk adni belőle” − mondta Ziervogel, a provokáció ötletgazdája. A Freiburg Pápa Nélkül elnevezésű szövetség 71 éves alapítója fennhangon hirdeti: „Nem mindenki örül a pápa látogatásának!” Szeptember 22-én első ízben tesz hivatalos látogatást szülőhazájában Joseph Ratzinger. Utazása mottója: „Ahol az Isten, ott van jövő!” A pápaellenes mozgalom viszont hasonlóan jól csengő szlogent talált ki: „Ahol a pápa, ott a tiltakozás!”

Berlinben, Erfurtban és Freiburgban − a magas rangú vatikáni vendég által meglátogatandó három nagyvárosban − leszbikus-, és melegcsoportok szerveződnek: a tagok a pápa „elavult” nézeteit bírálják a homoszexualitás, az azonos neműek házassága, a házasság előtti szexuális élet, a papi cölibátus, a nők pappá szentelése és az óvszerhasználat kérdésében. A freiburgi pápaellenzők szövetsége 11 különböző egyesületből áll. A kezdeményezők „felvilágosító” előadásokat is szerveznek, Ziervogel szerint így nagyobb hatással terjeszthetik nézetüket, miszerint a katolikus egyházfő az egyik „fő felelőse a leszbikusok és a melegek elnyomásának”. A tüntetés szervezői azonban azt is hangsúlyozzák, hogy akciójuk nem hit- és hívőellenes.


Nagy-Britanniában felfújt kondomokkal tiltakoztak a pápalátogatás idején

Uta Ranke-Heinemann, a világon nőként az első katolikus teológiaprofesszor, Németország egyik legismertebb egyházkritikusa leginkább az adófizetők eltékozolt pénzéért emeli fel a hangját, a Szentatya németországi vendégeskedése ugyanis előreláthatóan 5,3 millió euróba kerül. Mint ahogyan Ziervogel is hangsúlyozta: „A segélyezett gyermekektől ugyanakkor pénzt vonnak el.” Szervezete az előadások mellett egy nyilvános tömegcsókolózási demonstrációt is tervez XVI. Benedek pápa szeme láttára.


Jó házigazdának szeretnének bizonyulni

A leghangosabb tiltakozásra Berlinben készülődnek. A berlini Olimpiai stadionban tervezett egyházfői szentmisével egy időben a Jön a Pápa nevű egyesülés a Brandenburgi kapunál tüntetést szervez; a mozgalom szóvivője, Pascal Ferro mintegy 15 ezer résztvevőre számít. A pápabírálók „békés, ám színes” megmozdulást terveznek, nem szeretnének véres összecsapásokat, mint Spanyolországban.

Berlinben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek (Die Grünen) és a Baloldal párt (Die Linke) képviselői is az alig háromezer tiltakozóhoz számítanak. Politikai felhangú terv, hogy a katolikus egyházfő 21. külföldi útján beszédet mond a német parlamentben (Bundestagban), ami Klaus Lederer, a Baloldal vezetője szerint egyáltalán nem jó ötlet. Rolf Schwanitz SPD-képviselő már be is jelentette a pápa parlamenti beszédéről való távolmaradását: mint mondta, a Bundestag nem helye „vallási missziónak”. Sok képviselőtársa is hasonlóan tett, és bejelentette, hogy nem vesz részt az eseményen.

Erika Steinbach, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselője szerint a pápa parlamenti beszédének a bojkottja botrányos. Robert Zollitsch, a német katolikus püspöki konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy a képviselők megjelenése az egyházfő parlamenti beszédén próbaköve „alapvető demokratikus beállítottságuknak”. Mindennek ellenére a német katolikus egyház nagyon örül XVI. Benedek látogatásának.

„Reméljük, hogy Németország jó házigazdának bizonyul, és a Szentatya nem csak a katolikusok vendége lesz” − mondta Matthias Kopp, a püspöki konferencia szóvivője. Összesen több mint 175 ezer ember jelentkezett a négy nagy pápai szentmisére. A szervezők nem aggódnak azért, hogy a tüntetők beárnyékolhatják a katolikus egyházfő németországi körútját; a berlini érsekség szóvivője is az örömöt hangsúlyozta.
 

Az egyházi képviselők eddig nem reagáltak a tiltakozók kritikáinak a tartalmára. A német katolikus püspöki konferencia toleranciát és tapintatot kért a bírálóktól, hogy a véleményszabadság megélése ne jelentse az istentiszteletek és a találkozók megzavarását. Az egyházi vezetők közül csupán Rainer Maria Woelki mutatott hajlandóságot a párbeszédre: a német főváros júliusban kinevezett érseke elfogadta a berlin−brandenburgi Leszbikusok és Melegek Egyesületének meghívását, ám kérdéses, hogy a találkozó a Szentatya látogatása előtt megvalósul-e.

 

(Forrás: zeitonline.de)

-bcs-
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Pápa
  • Milyen pénzügyi tárgyalást folytat Izrael a Vatikánnal?
  • Baloldali újságíró védte meg a pápát
  • A boldog pápa ereklyéi Magyarországon
  • A polgárjogok védelmét is kérte a pápa
  • Fogamzásgátlót apácáknak?
  • Nem fejezi be kubai útját a pápa
  • A csók miatt háborognak a keresztények
  • A pápa összefogásra buzdít a válságban
  • Feljelentették XVI. Benedek pápát
  • A korrupció ellen szólalt fel a pápa Beninben

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.