Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-06-28 15:30:00

Idén is lesz ifjúsági misszió a Szigeten augusztus 10-15 között

Nem keresztény sablonokkal dobálóznak

Már tíz éve minden Sziget Fesztiválon képviselteti magát a katolikus, református és evangélikus fiatalokat tömörítő KözösPont ifjúsági misszió. A projekt koordinátor szerint nem a térítés a lényeg.

– Amikor tíz éve létrejött az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány, az volt az elképzelésünk, hogy csináljunk valamit közösen. Ami a fesztivál-jelenléteink alatt történik, azt hivatalosan pre-evangelizációnak hívjuk. Nem az a cél, hogy tömegesen megtérjenek a fiatalok, hanem, hogy meghallgassuk őket, és hogy eloszlassuk bennük a keresztényekkel szemben meglévő általános előítéleteket - mondta el a mindennapinak Stepanay Dóra, a KözösPont Missziót szervező Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány projekt-koordinátora.


Angol nyelvű istentisztelet és teaház

– Minden felekezetből végig jelen van a fesztiválon egy-egy lelkész, akik azokra a hitbeli kérdésekre válaszolnak a betérőknek, ami adott esetben meghaladja az önkéntes fiatalok kompetenciáját – mondta el a KözösPont projekt koordinátora. Emellett a lelkészek biztosítani tudják a hitéletük megélését azoknak a keresztény fesztiválozóknak, akiknek erre igényük van. A beszélgetések mellett fontos program az "alkoss-sarok", ahol a fesztiválozók rajz, festés, és más kézműves eszközök segítségével jeleníthetik meg érzéseiket, gondolataikat a témákkal kapcsolatban.

A sátor programját az elmúlt évekhez hasonlóan egy heti gondolatkörre, azon belül pedig napi témákra lebontva építik majd fel a Közös Pont szervezői. A program gerince, hogy a fesztivál látogatói mindenféle korlát nélkül beszélgethessenek a Közös Pont önkénteseivel, feltehessék kérdéseiket a kereszténységgel, a missziós fiatalok személyes hitéletével és a történelmi egyházakkal kapcsolatban. Esténként állandó program a teaház, kötetlen jellegű beszélgetésekkel. Emellett lesznek meghívott előadókkal folytatott beszélgetések.


Buddha és a mindennapi problémák

– A reakciók teljesen vegyesek. Van aki csak anyázni jön be, de sokan vannak akikkel mélyebb, elgondolkodtató beszélgetéseket tudunk folytatni. Előfordul, hogy buddhisták jönnek be, vagy a kereszténység holdudvarába tartozó fiatalokkal találkozunk, akik nem gyakorolják a hitüket, de van bennük érdeklődés és nyitottak. Nincs nagy megtérési hullám, de nem is ez a cél. Ezek hétköznapi beszélgetések, amikben a betérők mindennapi problémái kerülnek szóba. Az önkénteseink képviselik hitüket, de nem keresztény sablonokkal dobálóznak - fogalmazott Stepanay Dóra.

Vasárnap istentiszteleteket és misét tartanak, mindenki számára nyitottan. Idén, a korábbi években a külföldi fesztiválozók felől jelzett igény miatt a tervek közt szerepel angol nyelvű ökumenikus istentisztelet szervezése is. Idén a Szigeten 26 önkéntes lesz kint, de a Volt fesztiválon és a Hegyalja fesztiválon is sátorral és programokkal képviselteti magát a Közös Pont.

Vidó Andrea, a Civil Sziget szervezője kérdésünkre elmondta, hogy tapasztalatai szerint a látogatók szeretik az ilyen beszélgetős, lelkigondozós helyszíneket, és mindenképpen hasznosnak tartja a hasonló szervezetek Szigetes jelenlétét.

További információ: http://www.oki-iroda.hu/kozospont/

-mindennapi-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.