Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-06-15 08:00:00

Amorth Atya jobban hisz Máriában, mint Jézusban?

Hetvenezer ördögöt űzött ki: csúcstartó a mezőnyben

Róma vezető ördögűzője, Gabriele Amorth úgy látja: mind több fiatal kerül ördögi befolyás alá, ám úgy találta, hogy boldog II. János Pál pápa erőteljes közbenjáró az ifjú lelkekért folytatott csatában.

Kicsiny, szerény iroda Róma dél-nyugati fertályában, senki sem gondolná, hogy a jó és a rossz harcának hatalmas csatamezeje: itt Gabriele Amorth atya az utóbbi 26 esztendőben több mint 70 ezer démonűzést hajtott végre. Így fogalmaz: – A világnak tudnia kell, hogy a Sátán létezik, az ördög és a démonok hada óriási és kétféle erőt használnak: a gonoszság általános és különleges hatalmát.


A gonosz rendkívüli ereje

A Szent Pál Társaság 86 esztendős papja, a római egyházmegye hivatalos ördögűzője el is magyarázza a különbséget: A gonosz úgynevezett általános ereje a csábítás hatalma, ami révén az embert Istentől távol akarja tartani és a pokolba akarja taszítani. Ennek a vallás mezején képes ellenállni minden férfi és nő. A Sátán rendkívüli hatása abból fakad, ha a gonosz az erejét és a figyelmét egy-egy személyre koncentrálja. Ennek a figyelemnek négy kategóriáját különbözteti meg: démoni megszállottság, démoni zaklatás – amit Pio atyának is el kellett szenvednie, démoni rögeszmék, melyek képesek kétségbeesésbe taszítani a gyötört személyt, és végül a démoni fertőzés, amikor a kísértő birtokba vesz egy helyet, egy állatot vagy egy tárgyat.

Amorth atya szerint az ilyen, rendkívüli események nagyon ritkák, de egyre nő a számuk. Különösen a szekták, ezoterikus szeánszok és a kábítószer által fennálló ördögi veszélyek befolyását tartja számottevőnek. Új gondolja (teológiailag alaposan vitatható módon – a szerk.): Jézussal és Máriával Isten megígérte nekünk, hogy nem kell nagyobb kísértést elszenvednünk, mint aminek az elviseléséhez erőt kapunk. Ezzel kapcsolatban egy nagyon gyakorlatias útmutatót ad a híveknek, amit a mindennapi harcaikban sikerrel használhatnak:

Az ördög kísértésének legyőzése első körben a bűnre lehetőséget adó alkalom elkerülésével lehetséges, mert a gonosz mindig megkeresi a hívő leggyengébb pontját. A második fontos elem az imádság, ez a keresztények számára egy hatalmas fegyver, ami kiegészül Isten Igéjével és a szentségekkel. Nem meglepő, hogy Amorth atya leggyakrabban pusztán Jézus nevének említésével képes kiutasítani a démonokat. Ám nem veti meg az egykor élt, szentéletű férfiak és nők mennyei segítségét sem, hovatovább különösen erős közbenjárónak tartja a most boldoggá avatott II. János Pál pápát.


Legyőzte a kommunizmust?

– Egyszer-kétszer megkérdeztem a démontól: miért rettegsz annyira János Páltól? Erre két különféle válasz érkezett: megzavarta a gonosz lélek tervét azzal, hogy ő okozta a kommunizmus bukását és összeomlását Oroszországban és Kelet-Európában. Egy másfajta válasz: rengeteg fiatal lelket húzott el az én kezemtől. Azokra gondolt, akik az ő munkája által tértek meg. Talán néhányukat ugyan kereszténynek nevelték, de már nem gyakorolták a hitüket, és II. János Pál révén tértek vissza a gyökereikhez – fogalmazott az ördögűző, aki nem késlekedett hozzátenni: leghatékonyabb közbenjárónak Máriát tartja.

Azzal kapcsolatban, hogy miért tart jobban (??? – a szerk.) az ördög Máriától, mint az (ÚR) Jézus Krisztus nevétől, azt a választ adta neki a gonosz: még annál is jobban megalázza őt, hogy egy emberi lény által lett leggyőzve. (Ettől a teológiai okfejtéstől a szerkesztőség lényegileg elzárkózik – a szerk.)


Hit, ima és böjt

Az élők közbenjárását is számba veszi Amorth atya, gyakran kéri az ördögűzések során a híveket, hogy imádkozzanak, és így szabaduljon meg a lélek az ördög rabságából, ehhez azonban szerinte három dolog szükségeltetik: az Istentől való és az apostoloknak már megadatott hit, ima és a böjt. 

 

catholic.org/-mi- 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Ördögűzés
  • Ördögűzés Egyiptomban: megrázó fotókkal
  • Este kilenckor ördögöt fognak űzni az atyák
  • Halálra kínozta áldozatát az ördögűző
  • Boszorkányokat temettek a szentelt földbe
  • Ördögűzésbe halt bele a kislány
  • Ördögűzésben halt meg a kétéves kisfiú
  • A démonoktól gyötört utcalány
  • Divat a fiatalok közt a fekete mágia
  • Megszállja a démon a keresztényeket?
  • Epilepszia: démoni vagy szent?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.