Egyház
2011-12-16 20:15:00
Lázár jelentette be: az elfogadott szabály nem maradHatályon kívül helyezik az egyházügyi törvényt!
„Jogtechnikai megfontolások” miatt hatályon kívül helyezik az új egyházügyi törvényt – jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki még a nyáron az utolsó pillanatban nyújtotta be a megváltoztatott törvényszöveget.
A politikus szerint az új jogszabályt még az idén el kell fogadni, várhatóan a két ünnep között. Hétfőn „megtalálják” a jogtechnikai megoldást a hatályon kívül helyezésre, kijavítják a formai hibákat, ám a jogszabály „tartalmi struktúráján” nem fognak változtatni. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyes kérdésekben érdemes felülvizsgálatot tartani. Példaként említette a megszűnő egyházak jogi státusát. Információink szerint az Alkotmánybíróság súlyos hibákat talált a jogszabályban és annak elfogadtatásával kapcsolatban, így a Fidesz azért cselekszik ilyen sürgetően, mert el kívánja kerülni az alkotmánybírósági döntés következményét: a súlyos presztízsveszteséget.
Lázár szerint nem felelt meg...
A hatályon kívül helyezést Lázár János azzal indokolta, hogy a törvény nyári elfogadásának módja, menetrendje nem felelt meg „minden közjogi kritériumnak”. Hozzáfűzte, az ellenzék kritikáját is figyelembe vették. „December 31-ig az egyházak sorsát rendezni kell, ez mindannyiunk közös felelőssége. Nem hagyhatjuk az egyházakat bizonytalanságban” – mondta Lázár János, megjegyezve: tisztában vannak azzal, hogy a törvény ügyében – a közjogi érvénytelenséggel kapcsolatban – több alkotmánybírósági eljárás is zajlik.
Az egyházügyi törvényről szóló döntés indokolta azt, hogy – az eredeti tervekkel ellentétben – az új alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti jogszabályhoz benyújtott módosító indítványokról nem szavazott a Ház pénteken – közölte. A parlament július 12-ére virradó éjszaka fogadta el az új egyházügyi törvényt. A javaslatot eredetileg KDNP-s politikusok jegyezték, ám a szavazás előtt néhány órával a Fidesz-frakció kezdeményezésére az alkotmányügyi bizottság alapvetően átírta. A parlament nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján emiatt többször is szünetelt a határozathozatal.
Bővül a kör?
A jogszabállyal az Országgyűlés tizennégy egyházat ismert el: a Magyarországi Katolikus Egyházat, a Magyarországi Református Egyházat, a Magyarországi Evangélikus Egyházat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegyét, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Ortodox Exarchátust, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyházat, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegyét, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjét, az Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületét, a Magyarországi Baptista Egyházat és a Hit Gyülekezetét. Az utóbbi az egyetlen, amely a kereszténydemokrata képviselők jegyezte törvényjavaslatban nem szerepelt a bevett és elismert egyházak között.
Ugyanakkor az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatának elfogadásával a parlament a többi vallási közösséget nem nevesítette és kategorizálta. Rögzítették azonban, hogy az utóbbiak nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Bíróság helyett az Országgyűlés dönthet, kétharmados többséggel. Ilyen döntés azonban nem született azóta.
-mi-/MTI
További cikkek
|
Egyháztörvény
|
|
|
|