Soli Deo Gloria: a diákszövetség

Felrázta a fiatalokat Trianon után

„A nagy dolgok csendben történnek” – írta Töltéssy Zoltán, az SDG egyik alapítója a diákszövetség megalapítása után nem sokkal egy magánlevélben teológustársának Dobos Károlynak. Töltéssy nem érhette meg, hogy beteljesedjenek szavai, mivel 1932-ben, alig harminc évesen meghalt, ám az SDG alapkövei közül jó néhányat mégis ő tett le. Ő volt a motorja annak a teológus generációnak, akik a Trianoni békeszerződést követő bénultság idején úgy érezték tenni kell valamit a magyar lelki-, szellemi élet magára találása érdekében. A kezdetektől országos mozgalomban gondolkodtak, első sorban a református egyház megújulását tűzték ki célul.

A Soli Deo Gloria (Egyedül Istené a dicsőség)

szövetség, mint neve is mutatja, lelkiségi mozgalomként indult. Ez az 1921-es alapító okiratból világosan kiderül: „Csonka-Magyarország négy református Theológiájának Kilitiben konferenciázó ifjúsága közül alulírottak a következő határozatokat teszik magukévá: Mi, kik a jelen konferencián részt vettünk, Isten kegyelméből világosan megláttuk azt, hogy csak az lehet igazi lelkipásztor, aki találkozott lélekben Jézus Krisztussal, mint az ő személyes megváltójával, és aki élő összeköttetésben van az Örökkévaló Istennel. Kimondjuk tehát, hogy azokat, akiknek az életében ez a találkozás sohasem történt meg, és ez az összeköttetés hiányzik, nem tekintjük igazi lelkipásztoroknak. Ebből levonjuk a konzekvenciát magunkra nézve is, és lelkünk bensőséges vágyakozásával a csendes órák minél gyakoribb megtartásával arra törekedünk, hogy Isten kegyelméből a mi életünkben is mihamarabb megtörténjen ama nagy találkozás.”

Dobos Károly szavaival élve egy fajta szellemi transzfúziót vállaltak magukra, amelynek során Isten Szent Lelke segítségével egy új, biblikus szemléletű lelkészi generáció növekedhetett fel. Egy olyan generáció, amelynek tagjai képesek túltekinteni saját parókiájuk, vagy akár egyházuk kerítésén, akik igyekszenek a nemzet, a társadalom, a különböző társadalmi osztályok problémáit tudományosan és a hétköznapi életgyakorlat szintjén is átlátni, és biblikus megoldást találni. Mindezek érdekében intenzív munkába kezdtek, s már 1921 őszén el kezdték a teológus ima-, és bibliakörök, szemináriumok szervezését, azonban hamarosan felismerték azt, hogy gyökeres változás csak akkor érhető el a magyar értelmiség gondolkodásmódjába, ha szolgálatukat kiterjesztik a többi felsőoktatási intézmény diákjai majd a középiskolások felé is. Így a harmincas évek elejére az SDG tömörítette azokat a diákokat, akik „imádságos és biblia olvasó lélekkel készülnek a jövő küzdelmeire”.

Az évközi, helyi alkalmakon túl felmerült

az igény a nyári konferenciák megszervezésére, amelyet a húszas években változó helyszíneken tartottak meg, de mindenki érezte, hogy szükség lenne egy saját konferencia telepre. Ám a háborús jóvátételekkel sújtott országban elképzelhetetlennek tűnt, hogy közpénzekből áldozzanak az ifjúsági munkára. A húszas évek derekán azonban Töltéssy Zoltán és Dobos Károly több évig az Egyesült Államokban tanult, ahol megismerkedetek a sáfársági mozgalommal amelynek lényege, hogy a fiatalok a bibliai alapelveknek megfelelően keresetük egy tizedét valamilyen Istennek tetsző cél érdekében ajánlják fel. A két fiatal teológus Amerikában összegyűlt tizede volt az anyagi alap, amelynek segítségével megvehették az SDG első, zánkai telkét, amit igen hamar kinőttek. 1928-ban Balatonszárszón vásároltak egy telket, amely már alkalmas volt akár több száz fős sátortábor befogadására is. Már az első évben négy konferenciát és három diáktábort tartottak a mai Csárda utcában, fiatalok százainak adva lehetőséget a lelki-, szellemi megújulásra.

A Magyar Élet Táborok előadásai és különösen Németh Lászól második szárszói beszéde sokféle elemzésnek lett már alávetve, így sokféle értékelés is született, s antiszemitizmussal is megvádolták már az előadókat. Azt azonban kevesen tudják, hogy éppen a Magyar Élet Táborok idején mind Dobos Károly, mind a népdaléneklés hivatott mester Balla Péter közel száz zsidó fiatal életét mentette meg azzal, hogy a szárszói telepen bújtatták el őket. Az SDG korabeli dokumentumainak ismeretében abban is biztosak lehetünk, hogy a szervezőket a nemzeti felelőségvállalás, a közös gondolkodás igénye és problémák lehetséges megoldásainak keresése hajtotta. Az 1941-es konferencia címében is (Mit tehet az ember, ha magyar?) ez a látásmód érvényesült. A 1942-es konferencián igyekeztek olyan előadókat meghívni, akik minél szélesebb körben képviselhetik a magyar társadalom rétegeit. A parasztságot Veres Péter, a munkásságot Nagy István, az értelmiséget Darvas József volt hivatott képviselni, Németh László pedig az úgy nevezett középosztály ellentmondásos helyzetéről beszélt.

A negyvenes évek elejére a reálisan

gondolkodó ember világosan látta, hogy a háborút a németek elveszítették. A vesztesek csapdájából kereste a kiút lehetőségét szárszón Erdei Ferenc, Sinka István, Bözödi György, Soós Géza. "Mindenki felelős megmaradásunkért, a nemzet fennmaradásáért! Merre menjünk, kikkel, hogyan?" – tette fel a kérdést Karácsony Sándor, mire Erdei Ferenc a marxista gondolkodás alapvetéseivel, Németh László pedig a „harmadik utasnak” nevezett megoldással válaszolt „Hogy süllyedt bennszülötté ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában?” – tette fel a kérdést Németh, s a választ egy akkor aktuálpoltikainak számító problémával szemléltette: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik párt szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most feláll valaki, és azt kérdezi: Nem lehetne Új-Guinea a pápuáké? Ez a harmadik oldal.”

Pápua-Új Guinea hamarosan a pápuáké lett, mint ahogy papírforma szerint Magyarország is független, demokratikus állammá vált a „felszabadulás” után. Ám éppen ezekben az időkben igazolódtak be Töltéssy szavai: az SDG munkája és nem utolsó sorban a szárszói táborok hatására valóban felnövekedett egy olyan hívő értelmiségi generáció, amely képes volt az önkényuralmak idején is megtartani a hitét, s megpróbált új utakat, megoldási lehetőségeket keresni a társadalmi, politikai vagy gazdasági kataklizmák idején is.

Miklya Luzsányi Mónika

• Cimkék:
Soli Deo Gloria Új-Guinea pápua Sinka István Németh László Trianon diákszövetség

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére