Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-19 14:00:00

Küszöbön a két ország lelki egyesítése?

Észak-Korea: misszionáriusok ugrásra készen

Kim Dzsong-il, az „észak-koreai nép nagy vezére” halálának következményei beláthatatlanok, az egész térség feszülten figyel, Dél keresztény misszionáriusai alig várják a lelki egyesítés lehetőségeit.

A „Kedves Vezetőként” tisztelt Kim Dzsong-il két korábbi szívinfarktusa után szombaton a harmadik rohamát nem élte túl. Az éppen vonaton utazó, országát szemléző vezető korábban felkészült esetleges halálára. Harmadik fiát, Kim Dzsong-un-t jelölte meg utódjaként, és beiktatását az elmúlt egy év során elő is készítette. Az ország második embere, Dzsang-Song-taek, az észak-koreai Munkáspárt elnöke, a Nemzetvédelmi Bizottság tagja és az elhunyt elnök sógora jelentős döntéseket hozhat az elkövetkező időszakban.


Merényletről találgatnak

Észak-Korea második embere korábban az elnök Dzsong-nam nevű elsőszülött fiát szerette volna utódként beiktatni, ezt azonban az elnök elutasította a fiú alkalmatlanságára hivatkozva. Amennyiben a hatalom betöltetlen maradna hosszabb távon, minden bizonnyal a katonai vezetés venné át a hatalmat átmenetileg. Az elnök halálával kapcsolatban a vezető ellen elkövetett merényletről röppent fel találgatás.

Ennek hátterében az elmúlt évek nagyszabású tisztogatási hulláma állt, mely során több tucat, az ötvenes éveiben járó katonai vezetőt távolítottak el a pártból a teljes lojalitásuk megkérdőjelezése mellett: az érintett vezetők és családjaik ugyanis komoly kockázatot jelenthetnek a fennálló hatalomra nézve. A merényletről szóló találgatások alapja az államilag erősen kontrollált média, a két nappal későbbi bejelentés, és a kijelölt utód körül kialakult kételyek voltak, melyek a katonai vezetésben alakultak ki.

Dél-Korea a hír bejelentésére reagálva Nemzetbiztonsági megbeszéléseket és katonai készültséget rendelt el. Tavaly ősszel a déli országot ért támadások óta fel vannak készülve egy esetleges északi akcióra, mely a hatalomváltás átmeneti idején az északi katonai erőt kívánja fitogtatni. A Koreai-félsziget egyesítésére tett kísérletek az elmúlt évtizedben az átmeneti politikai közeledések után rendre kudarccal végződtek.


Keresztény robbanás Délen

A két ország egységes víziója, amely gyakorlatilag a koreai háború óta a déli keresztények egyik fő imakérése, újra reménységgel telhet meg az elnök halálával. Természetesen a koreai keresztények sem értenek teljesen egyet az egyesítést illetően, mivel gazdasági szakértők a német egyesítés alapos vizsgálata után arra a következtetésre jutottak, hogy a déli országrésznek gazdasági csődöt jelentene az egységes félsziget.

A koreai háború utáni válságos helyzetben a déli keresztények száma sokszorosára nőtt. A XX. század elején kirobbanó ébredések, melyek a mai északi területre összpontosultak Phenjan központtal, kialakították a koreai keresztények azon profilját, mely az imamozgalmakban öltött testet. Ezek az imamozgalmak újult erővel kezdődtek az 50-es évektől, és nyomukban úgynevezett imahegyek, azaz rituális központok jöttek létre. Az ország legjelentősebb imahegye Osanriban, Szöultól északra a határ közelében pontosan az északi országért való imára alakult ki. Az imahegy temetőjéből, ahol a mai napig tömegek imádkoznak, az észak-koreai hegyek sziluettje jól látszik.

A dél-koreai keresztények nagyobb része rendszeresen imádkozik az északi ország megnyitásáért és politikai változásáért. Sok keresztény készenlétben áll egy esetleges nyitás utáni azonnali missziós út megindítására. Az elmúlt egy évtized közeledését kihasználva néhány éve több tucat keresztény vállalkozott a Gyémánt-hegységbe való utazásra északra, ahol imádkoztak az északiak megtéréséért és az üldözött keresztényekért.


Bibliai testvérháborúk?

A koreai gyülekezetekben gyakori az északi szomszédról való igehirdetés, mely általában a bibliai testvérháborúk (Benjámin törzse és Izrael között a Bírák könyvében) analógiájára keres lelki megoldást a félsziget helyzetére, és egyben imára szólítja a hívők millióit. Ha a két ország egyesítése nem is lehetséges a politikai és gazdasági tényezők miatt, a déliek a missziós küldetésük által a lelki egyesítést fogják szolgálni.

 

Tari Zoltán

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.