Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-03-25 21:01:00

A katolikusok vezetnek ördögűzésben

Divat a fiatalok közt a fekete mágia

Amorth atya, a Vatikán legfőbb ördögűzője nyilvánosság előtt is vállalja tevékenységét, míg sok szolgáló inkább a háttérben maradna. A média hemzseg a fekete mágiától, az ördögire mindig nagy kereslet.

A modern világban furcsának tűnik az ördögűzés gyakorlata. Az Újszövetség általános utalásokat és speciális beszámolókat egyaránt tartalmaz olyan esetekről, amikor Jézus vagy az apostolok ördögöt űztek.

Sokan gondolják, hogy amit az ókorban vagy a középkorban démoni megszállottságként írtak le, arra ma már létezik pszichológiai vagy pszichiátriai diagnózis és így terápia is. Egyes szakemberek szilárdan képviselik azt az álláspontot, hogy bizonyos eseményeket sokan természetfölötti lények beavatkozásaként magyaráznak, de ezeknek a nem hétköznapi eseményeknek is megvan a maguk tudományos magyarázata. Mások − mint például az Olasz Pszichiátriai Szövetség elnöke − azt tapasztalják, hogy nemcsak az fordul elő, hogy az emberek pszichiátriai rendellenességgel ördögűzőhöz fordulnak, hanem az ellenkezője is: azaz hogy spirituális problémára keresnek pszichiátriai megoldást.


Vezet a Vatikán


Ördögűzésben a Római Katolikus Egyháznak van a legnagyobb tapasztalata. Csak Olaszországban a katolikus egyház által kiképzett ördögűzők száma az utóbbi pár évben megtízszereződve 300-ra emelkedett. A Vatikán − az 1614. évi dokumentumot leváltva − 1999-ben új útmutatót bocsátott ki az ördögűző papoknak, amely szerint azoknak, akik ördögtől megszállottnak tartják magukat, először orvosi vizsgálatra kell menniük, hogy a testi vagy a pszichológiai problémákat kizárják. A Róma külvárosában található Pontifical Regina Apostolorum Egyetem képzése ezek mellett arra oktatja hallgatóit, hogyan kell imádkozni, mi húzódik meg az ördögűzés, a démoni befolyás mögött, hogyan válnak emberek mindezeknek a rabjává, mik az árulkodó jelek, és hogyan tud az egyház segíteni ezeken az embereken.

Amerika, Sátán és a média 

Az Egyesült Államokban mind a protestáns, mind a katolikus ördögűzők száma évről évre növekszik. Bob Larson, a protestáns Lelki Szabadság Gyülekezetének alapító lelkésze célul tűzte ki egy olyan ördögűző-hálózat kiépítését, amit bárki egynapos autóúton belül elér. Honlapja szerint erre azért van szükség, mert miután megjelentették a Real Exorcist (Valódi ördögűzők) filmsorozatukat, félmillióan keresték meg három honlapjukat különböző lelki gyötrelmekkel.

Bob Larsonról egyébként azt tartják, hogy az ördögűzést igen látványosan műveli, médiaszereplése valószínűleg éppen ennek köszönhető. Nála jóval visszafogottabb a szintén amerikai, katolikus Thomas J. Paprocki püspök: szerinte ördögűzésre igen ritkán és nagyon különleges esetekben van szükség, mert az ördög fő módszere a kísértés, amire a legjobb válasz a helyes életvezetés, lelkiség és a szentségekhez való rendszeres járulás.

A média hemzseg a feketemágiától

A 85 éves Gabriele Amorth atya, a Vatikán legfőbb ördögűzője, az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke már hetvenezer (!) ördögűzést végzett pályafutása alatt. Saját állítása szerint az ember szemének mozgásából, hangjából is meg tudja állapítani, hogy démonnal van-e dolga. Együtt dolgozik orvosokkal is, akik a saját szakterületük szerinti tüneteket keresik a betegekben, és sokszor nem találják.

A legfőbb démoni tünetnek a szent dolgoktól való irtózást és az istenkáromlást tartja, de jellemző az is, hogy a kérdéses személy bármilyen szent jelkép látványára megzavarodik, esetleg letépi azt a falról, és elhajítja. Ezek az emberek nem hagyják magukat megáldani, nem tudnak végighallgatni egy imát, ilyen helyzetben dühösek lesznek, a földre vetik magukat. Ha Gabriele atya nem talál démonra utaló jelet, akkor orvoshoz küldi a szenvedőt, és imádkozik érte; nem gondolja, hogy a Sátán ma erősebb lenne, mint régen volt, de többen hallgatnak rá, és főként a fiatalokat látja veszélynek kitéve − a média hemzseg a fekete mágiától, például a Harry Potter-filmekben is számtalan okkultista jelenetet láthatnak a gyerekek. A végső segítség minden esetben az lehet, ha a személy, akiből kiűzik az ördögöt, gyakorló kereszténnyé válik.

 

Kis Ferenc Balázs

 
kapcsolódó cikkünk:
cikk/egyhaz/megszallja-a-demon-a-keresztenyeket-/2011-03-10/1901

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Ördögűzés
  • Ördögűzés Egyiptomban: megrázó fotókkal
  • Este kilenckor ördögöt fognak űzni az atyák
  • Halálra kínozta áldozatát az ördögűző
  • Boszorkányokat temettek a szentelt földbe
  • Ördögűzésbe halt bele a kislány
  • Ördögűzésben halt meg a kétéves kisfiú
  • Hetvenezer ördögöt űzött ki: csúcstartó a mezőnyben
  • A démonoktól gyötört utcalány
  • Megszállja a démon a keresztényeket?
  • Epilepszia: démoni vagy szent?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.