Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-06-16 21:30:00

Európa így szabályozza az egyházakat I.

Belgiumban kihalt a hit

Benyújtották a Parlament elé az egyházakról szóló törvényjavaslatot. Összeállításunkban bemutatjuk: a többi európai országban milyen az egyház és az állam viszonya. Első rész, folytatás következik!

Az Országgyűlés előtt álló törvénytervezet pozitívan diszkriminálja az általa elismert egyházakat, például a kormánynak lehetősége nyílik rá, hogy külön az egyházak részére nyisson meg állami forrásokat, támogassa kulturális, vagy akár sportcélú projektjeiket. „Cserébe” elég szigorú, a jelenlegi, több mint négyszáz regisztrált közösség soraiból mintegy huszonegynek biztosított az állami elismerés. A tervezet okosan diplomatikus: van és nincs „történelmi” kategória, bár bemutatja, hogy 1895-ben mely felekezeteket nevezték bevettnek és elismertnek, hangsúlyozza: egyik egyház sem érvényesíthet külön jogot és egyre sem lehet a többitől eltérő kötelezettséget róni. Ettől a szellemiségtől hangsúlyosan eltérő Európában a legtöbb, vallási intézményekkel kapcsolatos szabályzás.


Franciaország: szét vagyon választva

Franciaországban az állam és az egyház szétválasztását kimondó 1905-ös törvény a mai napig az állam és egyházak közötti viszony alapdokumentuma. Ennek értelmében a Francia Köztársaság hivatalosan nem ismer el, és pénzzel semmilyen szinten nem támogat egyetlen felekezetet sem, így úgynevezett „történelmi” egyházakról, egyéb kiváltságairól, illetve az egyházi adókról sem rendelkezik. A vallások nyilvános intézményeit felszámolták, s azoknak a társadalmi életben betöltött szerepét vallási egyesületek vették át. Az állam 1905-ben a vallási célokra szolgáló épületeket állami tulajdonná nyilvánította, s vállalta fenntartásukat.

A törvénnyel az eredeti cél nem annyira a semleges állam megteremtése volt, hanem az egyházak nyilvános szereplésének, politikai és társadalmi befolyásának visszaszorítása, valamint a közélet és az oktatás világivá tétele. Az egyházi oktatást részlegesen támogatja az állam: egy 1951-es törvény értelmében hozzájárul a felekezeti oktatási intézmények működtetési költségeihez. Ezen kívül az eredetileg egyházellenes intézkedések, mint például a templom- és plébániaépületek államosítása mára a támogatás közvetett formájává alakult át, ugyanis az épületek fenntartási költségeit alapvetően közpénzekből biztosítják.

A több mint száz évvel ezelőtti szabályzás gyökeres átalakulást hozott a francia egyházak életében: biztos anyagi források hiányában teljesen át kellett értékelni és újra kellett szervezni az egyházi intézmények szerepét. Az állam és az egyház ideológiai szétválasztása azonban alapvetően nem érintette az intézményi együttműködéseket, amelyek az 1970-es évek óta társadalmi, kulturális és karitatív téren egyaránt jelen vannak: főleg az oktatásban erőteljes, de a kórházi ellátásban, valamint a börtönökben és a katonaságnál is létezik.

Franciaországban tilos a népszámlálás során a vallási meggyőződésről és hovatartozásról kérdést feltenni, így hivatalos nyilvántartás sem létezik. A statisztikai hivatal azonban rendszeresen vizsgálja a vallásgyakorlási szokásokat. Ezek alapján megállapítható, hogy a franciák 52 százaléka vallja magát hívő katolikusnak, de csak alig öt százalékuk templomba járó vallásgyakorló. Nyolc százalékra tehető a muzulmánok, háromra a protestánsok és egyre az izraeliták, illetve a buddhisták aránya. A franciák 31 százaléka semmilyen valláshoz sem tartozik.


Olaszország: ingyen áram és víz Vatikánnak

Olaszországban az alkotmány nyolcadik cikke kimondja, hogy minden vallási felekezet egyenjogú a törvény előtt, az egyházat azonban nem definiálja. Az egyházak elismerését az állammal kötött megállapodásuk biztosítja. Ilyen értelemben, Olaszországban jelenleg tizenhárom egyház működik, a legnagyobb természetesen a katolikus. Az olaszországi muzulmánokat képviselő számos vallási csoport még nem kötött megállapodást az állammal.

Az elismert egyházak között hat részesül az olaszok személyi jövedelem-adójából felajánlott nyolcezrelékes egyházi adóból, amelyet az állam gyűjt be. Az évente közel másfél milliárd eurós összegből több mint egymilliárdot a katolikus egyháznak ajánlanak fel. A katolikus egyház ebből fizeti papjait és intézményeit, amelyek az olasz állam és az egyház kapcsolatát szabályozó 1929-es lateráni egyezmény értelmében állami finanszírozásban is részesülnek, köztük kórházak, iskolák és egyetemek is.

Olaszországban a katolikus egyház intézményei és tagjai adómentességet élveznek. A nem vallási funkciót ellátó egyházi intézmények (például egyházi szállodák) nem fizetnek ingatlanadót, ez a mentesség a többi egyházra nem vonatkozik. A papok nyugdíját az egyház fizeti, az állami iskolákban tanító papokét az állam. Az olasz állam ezen kívül ingyen biztosítja a Vatikánnak a víz- és energiaszolgáltatást.

Katolikus rendek működtetik az egészségügyi és szociális intézmények közel felét, az olasz iskolák több mint negyven százalékát. Az Eurispes olasz közvélemény-kutató intézet 2010-es felmérése szerint az olaszok több mint nyolcvanöt százaléka katolikusnak vallja magát, de csak 24,4 százalékuk gyakorolja vallását. Tíz százalék vallja magát ateistának.


Nagy-Britannia: törvényhozó püspökök

Nagy-Britanniában a legnagyobb befolyású egyház a Church of England, a 160 országban jelen lévő anglikán világunió anyaegyháza, amely – eltérően a legtöbb nyugati demokráciától – a legmagasabb szinten kapcsolódik össze az állammal, első számú vezetője, hivatalos címe szerint főkormányzója ugyanis a mindenkori brit uralkodó. Az angol egyház így államegyháznak számít. Ez a helyzet 1534 óta áll fenn, amikor VIII. Henrik – miután kudarccal végződtek arra irányuló diplomáciai erőfeszítései, hogy a pápa semmisnek mondja ki házasságát Aragóniai Katalinnal – szakított Rómával, és külön törvények alapján saját magát tette meg az új anglikán államegyház, az Anglicana Ecclesia vezetőjévé.

VIII. Henrik megtartotta és a hivatalos uralkodói címek közé emelte a Hit védelmezője (Defender of the Faith) funkciót is, jóllehet ezt még a katolikus egyházfő adományozta neki csaknem másfél évtizeddel az egyházszakadás előtt. A mindenkori brit uralkodó – vagyis az államfő a mai napig az anglikán egyház főkormányzója és a Hit védelmezője cím birtokosa. Az ő személyes felelősségi körébe tartozik a két legfőbb anglikán vallási méltóság, a canterburyi és a yorki érsek, valamint az anglikán egyház püspökeinek kinevezése. E vezető egyházi tisztségek betöltésére a miniszterelnök tesz személyi javaslatokat az uralkodónak.

A Church of England a törvényhozói tevékenységben is közvetlenül részes: a brit parlament felső kamarájának, a Lordok Házának mindig 26 anglikán püspök is a tagja. A legutóbbi felmérések szerint Anglia lakosságának csaknem a fele tekinti magát az anglikán egyházhoz tartozónak, az alsó fokú közoktatási intézmények negyedét a Church of England működteti. Ezekben az iskolákban az egyház saját kimutatása szerint egymillió diák tanul. Az anglikán egyház államegyházi státusa ellenére közvetlen kormányzati finanszírozásban nem részesül, évi egymilliárd font körüli bevételeinek zöme adományokból származik.


Hollandia: meglepő vallásbarátság

Holandiában a római katolikus és a református a két legnagyobb egyház. Az elmúlt évtizedek trendje a vallástól való elfordulás, illetve az iszlám hitűek számának növekedése. A hatvanas évek közepén a lakosság 35, illetve 25 százaléka gyakorló katolikusnak vagy reformátusnak számított, az ateisták aránya 33 százalék volt. Mára a felmérések szerint ugyanezek az arányok 16, 14, illetve 61 százalékra változtak. A muzulmánok részaránya ma már megközelíti a lakosság 6 százalékát.

A holland egyházakra jellemző a széttagoltság, a legfontosabb egyházak több kisebb szervezetre oszlanak. A társadalmi élet is sok szempontból felekezeti határok mentén szerveződik. Az állam és az egyház szétválasztása az ország törvényi szabályozásában következetes, ami azt is jelenti, hogy az állam nem szed egyházi adót és közvetlenül nem támogat egyházat. Az egyházakat alapvetően a hívek tartják el, vezetőiket legfeljebb a szervezeten belül biztosított kiváltságok illetik meg, de a nagyobb szervezeteknél ez sem jellemző.

Az állam ugyanakkor számos olyan tevékenységet finanszíroz, amelynek végzésébe az egyházak is bekapcsolódnak. A felekezetek jelentős mértékben részt vesznek egészségügyi, szociális illetve oktatási intézmények fenntartásában, működtetésében. Az állam és az egyház ilyetén viszonya nem jelent egyházellenességet. Törvény rögzíti az uralkodó egyházhoz tartozását. Hollandiában az alkotmány a teljes vallásszabadságot biztosítja (beleértve az ateizmus szabadságát is), az egyházak, a felekezetek egyenjogúaknak számítanak.


Belgium teljesen elvallástalanodott

Belgiumban hagyományosan a római katolikusok vannak többségben, és az egyház – különösen Flandriában – jelentős társadalmi szerepet tölt be. Így például a belga püspökök szponzorálják a híres leuveni katolikus egyetemet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Belgiumban buzgó a hitélet. Flandriai adatok szerint 2009-ben már csak 5,4 százalék volt a vasárnapi templomlátogatók aránya, szemben az 1998-as 12,7 százalékkal. Egy 2005-ös felmérés szerint azonban Belgium lakosainak 43 százaléka hisz Isten létezésében.

Viták folynak arról, hogy melyik a második legnépesebb felekezet. Egyesek szerint a Belgiumi Egyesült Protestáns Egyház, amely csak 2002-ben nyert hivatalos elismerést. Ez az egyház mintegy száz kisebb, zömmel kálvinista, illetve metodista irányzatú egyházi közösség, valamint a közel hatszáz egyházi közösséget összefogó, Protestáns és Evangélikus Egyházak Szövetségi Szinódusa nevű szervezet összeolvadásából jött létre. A protestánsok Belgium lakosságának mintegy 4 százalékát teszik ki.

Egyes becslések szerint a protestánsokénál már ma nagyobb a muszlimok száma. Hivatalosan elismert egyházi közösség még az ortodox, az anglikán és a zsidó. Már kérvényezték, de egyelőre nem kapták meg az elismert egyházi közösség jogállását a buddhisták. A hivatalos elismerés azzal jár, hogy a papok állami juttatásban részesülnek, és az állami iskolákban a szülőnek joga van választania, hogy melyik elismert egyházi közösség vallásoktatásában részesüljön gyermeke. Azok, akik nem választanak felekezeti vallásoktatást, automatikusan erkölcstant tanulnak hittan helyett az állami iskolákban.

A valláserkölcsi szempontok időnként éles politikai vitákat eredményeznek Belgiumban. 1990-ben I. Baldvin (Baudouin) király, aki mélyen hívő katolikus volt, megtagadta a parlament által elfogadott, liberális szellemiségben fogant abortusztörvény aláírását. A problémát meglehetősen kreatív módon, bár még a formai alkotmányosság határain belül maradva oldották meg: a kormány alkalmatlanná nyilvánította a királyt az uralkodói szerepkör betöltésére, így Baldvin helyett a kormánytagok írták alá a törvényt, majd miután az hatályba lépett, újra uralkodásra alkalmasnak nyilvánították a királyt.


Németország akár be is tilthat

Németországban a lakosság kétharmada, mintegy 55 millió állampolgár vallja magát keresztény vallásúnak. A legfrissebb adatok szerint 26,6 milliót tesz ki a római katolikusok száma és 26,3 milliót az evangélikusoké. Mintegy 2 millióan más keresztény közösségekhez tartoznak. A lakosság fennmaradó egyharmada vagy nem vallásos, vagy pedig nem keresztény vallású, azaz a muzulmán vagy a zsidó vallási közösség tagja. A muzulmán vallásúak száma meghaladja a 3 milliót, a zsidó vallási közösségek pedig mintegy 150 ezer taggal rendelkeznek.

A német alaptörvény garantálja a vallásszabadságot, a hit szabadságát, a szabad vallásgyakorlást, illetve az egyesülési szabadságot. A feltétel csupán az alkotmányos rend, illetve a törvények tiszteletben tartása. Az országban nem létezik állami egyház, ami azt is jelenti, hogy nincs kapcsolat az állami és az egyházi igazgatás között, az állam nem ellenőrzi az egyházakat.

Az állam és az egyház viszonyát partneri viszonyként jellemzik, azt az alaptörvény mellett szerződések szabályozzák. Az állam ugyanakkor részt vesz bizonyos egyházi fennhatóság alatt lévő intézmények, óvodák és iskolák finanszírozásában. Az egyháznak joga van arra, hogy tagjaira adót vessen ki, az adót ugyanakkor az állam szedi be, és abból az egyházak szociális és karitatív tevékenységét finanszírozza. A német egyházak szociális és karitatív tevékenysége a közélet lényeges alkotóeleme. Ez a tevékenység szinte nélkülözhetetlenné vált a kórházakban, az idős-, illetve ápolóotthonokban, az idősek általános támogatásában, valamint az iskolákban és egyéb oktatási intézményekben. Nagyobb egyházi segélyakciókat a hívők önkéntes adományaiból finanszíroznak.

Az iskolai vallásoktatás szinte egyedülálló rendszer Németországban. Az állam felügyeli, az oktatás tartalmai elemeiért azonban az egyház felel. A német állam több mint 20 éve ösztönzi a különböző vallások, elsősorban a keresztény és a muzulmán vallásúak közötti párbeszédet. A dialógust különböző intézmények, illetve fórumok létrehozásával segíti. A közelmúltban kezdeményezte egy olyan, különböző vallásúakat tömörítő szövetség létrehozását, amely a demokrácia és a tolerancia mellett, az erőszak és az idegenellenesség ellen áll ki.

Az állam a különböző vallási csoportokat betilthatja, ha azok tevékenységükkel sértik az alkotmányos rendet, illetve az érvényben lévő jogszabályokat. Az egyházak, szervezeteik, csoportjaik semmifajta privilégiummal nem rendelkeznek. Ugyanakkor minden tekintetben egyenrangú partnerek, a különböző társadalmi vitákba bevonják őket. Így volt például legutóbb az atomerőművek bezárásával kapcsolatos döntés előkészítése során. A nagy német egyházak – gyakran meglehetősen kritikusan – hallatják hangjukat a legfontosabb kül-, bel- és gazdaságpolitikai témákban is.

 

MTI/-mi- 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.