Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-07-28 09:00:00

A keresztények többsége sem olvassa rendszeresen

Baloldalivá tesz a Biblia?

A rendszeres bibliaolvasás szociálisan érzékennyé tesz – állítja David Briggs, a Huffinton Post amerikai liberális portál vallásszakértője.

A szerző friss kutatási adatokat idéz, melyek szerint a rendszeres bibliaolvasással egyenes arányban nő az emberek szegénységre, állat-és növényvédelemre, valamint liberális szabadságjogokra való érzékenysége.


Az evangélium több, mint a Marx-összes

A címben feltett kérdésre a válasz mégis: nem – derül ki a Baylor University által végzett kutatásból. A rendszeres bibliaolvasók ugyan érzékenyebbek lesznek a fent említett, jellemzően baloldali ügyekre, másfelől az azonos neműek házassága vagy az abortusz kérdésében inkább a jobboldali konzervatív oldal felé húznak. Mindez azt bizonyítja – összegez Aaron Franzen, a kutatás vezetője –, hogy a bibliaolvasás hatása túlmutat a hagyományos konzervatív-liberális ideológiai felosztáson.

A felmérésből az is kiderül, hogy mind az eredetileg liberális, mind a fundamentalista bibliaolvasók gondolkozásában jelentős a különbség a kisebb, valamint a nagyobb rendszerességgel olvasók között. A mind gyakoribb bibliaolvasás még a fundamentalista (a Bibliát lényegében szó szerint értelmező) keresztényeket is a mérsékeltebb politikai konzervativizmus irányába mozdította el.

A bibliaolvasás rendszerességéből kiindulva jó eséllyel tippelhetünk az emberek erkölcsi és politikai alapállására. Franzen hangsúlyozza: ez a kutatás egyik legérdekesebb eredménye, hiszen egyébként hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy aki keresztény, annak a gondolkodását automatikusan a Biblia határozza meg: holott valójában az olvasás gyakorisága számít.

Amikor a bibliaolvasás inkább baloldalivá tesz:

– „aktívan kell küzdeni a szociális és gazdasági igazságosságért” – ezt a válaszadók rendre 39%-kal nagyobb arányban mondták attól függően, hogy kevesebb mint évente, havonta, vagy hetente többször veszik kezükbe a Bibliát.

– „fontos, hogy minél kevesebb anyagi javat használjunk és fogyasszunk” – a gyakoribb bibliaolvasók ezt 27%-kal nagyobb arányban állították.

Amikor a bibliaolvasás jobboldalivá tesz:

– Az azonos neműek házasságának kérdésében a gyakori bibliaolvasók mindössze 6 százaléka nyilatkozott megengedően, ellentétben az évente kevesebb mint egyszer olvasókkal, akik között a válaszadók mintegy fele engedélyezné a homoszexuálisok házasságát.

– A gyakoribb bibliaolvasók nagyobb arányban ellenezték az abortusz legalizálását.

A tudomány tekintében a kutatás érdekes felismerésre jut: azoknak a száma, akik a tudományt és a vallást nem találják összeegyeztethetetlennek, a bibliaolvasás gyakoriságát jelző skálán minden egyes lépcsővel 22% arányban nőtt.

A fenti eredmények korántsem meglepőek – teszi hozzá végül a liberális portál –, hiszen csak alátámasztják a korábbi felméréseket, miszerint a hagyományos politikai sztereotípiáink és a valóság ezen a területen sem esnek egybe.

Ami a bibliaolvasást illeti, a kérdés talán nem is az, mennyiben befolyásolja a keresztényeket a bibliaolvasás, hanem hogy mekkora hányaduk olvassa a Szentírást olyan gyakorisággal, hogy az valóban hatással is legyen rájuk – írja Briggs. Baylor felméréséből ugyanis az derül ki: a megkérdezettek kevesebb mint negyede vallotta, hogy hetente egyszer, vagy annál sűrűbben venné kézbe a Bibliát. A szerző C.S. Lewis csattanós mondatával zárja elemzését: „Különös, hogy minél többet fordítják a Bibliát, annál kevesebbet olvassák.”


SZ.T.

(Forrás: www.huffingtonpost.com)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.