Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-17 09:00:00

Amerikai képviselők nyílt levélben fordultak a miniszterelnökhöz

Az USA képviselői az egyháztörvényt kritizálják

Nyílt levélben fordult az amerikai törvényhozás alsóházának tizenhárom képviselője Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy a magyar kormány érdemben módosítsa az új egyházügyi törvényt.

A tizenhárom képviselő – 10 republikánus és 3 demokrata párti honatya – nyílt levélben úgy fogalmazott, hogy az Európai Parlament felhívását megismételve felszólítják a magyar kormányt, „szavatolja minden polgár jogainak egyenlő védelmét”. Egyúttal megismételték Hillary Clinton amerikai külügyminiszternek a magyar kormányhoz intézett felszólítását, hogy ez utóbbi vizsgálja felül az új egyházügyi törvényt.


Az USA nem hagyja?


A képviselők levelükben többek között emlékeztettek arra, hogy Thomas Melia, az amerikai külügyminisztérium emberi jogok kérdésében illetékes helyettes államtitkára ez év július 26-i kongresszusi meghallgatásán felidézte: Hillary Clinton június 30-án tett magyarországi látogatásán kijelentette, hogy az Egyesült Államok fel fogja szólítani a (magyar) kormányt a törvény körültekintő felülvizsgálatára. A törvény tizennégy egyházat ismer el, a több vallási közösséget újra nyilvántartásba kell venni, ami Clinton szerint negatívan hat a vallásszabadsággal kapcsolatos magyarországi légkörre.

Lázár János Fidesz-frakcióvezető pénteken bejelentette, hogy hatályon kívül helyezik a júliusban elfogadott új egyházügyi törvényt „jogtechnikai megfontolások” miatt. A frakcióvezető hozzátette, hogy az új jogszabályt még az idén el kell fogadni, várhatóan a két ünnep között. A politikus azt mondta, hétfőn „megtalálják” a jogtechnikai megoldást a hatályon kívül helyezésre, kijavítják a formai hibákat, ám a jogszabály „tartalmi struktúráján” nem fognak változtatni.

Hozzátette ugyanakkor, hogy egyes kérdésekben érdemes felülvizsgálatot tartani. Példaként említette a megszűnő egyházak jogi státusát. A hatályon kívül helyezést Lázár János azzal indokolta, hogy a törvény nyári elfogadásának módja, menetrendje nem felelt meg „minden közjogi kritériumnak”. Mint hozzáfűzte: az ellenzék kritikáját is figyelembe vették.

 

-mi-/mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Egyháztörvény
  • Ezt ígérte Szászfalvi László a készülő egyházi törvényről
  • Fokozatosan alakítanák át az egyházak finanszírozását
  • Egyházakat fejleszt az állam Debrecenben
  • Amerikában keményen bírálják Orbán egyházpolitikáját
  • Készül az ítélet: nyilvánosságra került az egyházlista
  • Így szünteti meg a kormány az egyházakat ért diszkriminációt
  • Az emberi jogi biztos is aggódik
  • Hamarosan kiderül az egyházak sorsa
  • Az MTA vizsgálhatja a kérelmet benyújtó egyházakat
  • Orbán személyesen akadályozta az egyházlista bővítését

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.