Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-11-29 19:30:00

Keresztény Advent Közösség: létbizonytalanságban

Az adventisták az államfőhöz és a kormányhoz fordultak

A Keresztény Advent Közösség a lelkiismereti és vallásszabadság megóvását kéri a január elsején életbe lépő egyházi törvénnyel kapcsolatban a köztársasági elnöktől, Orbán Viktortól, a kormány tagjaitól és az országgyűlési képviselőktől.

A Keresztény Advent Közösség levélben kérte Schmitt Pál köztársasági elnököt, Orbán Viktort, a kormány tagjait és az országgyűlési képviselőket: vegyék figyelembe, hogy az egyházak jogvesztését kimondó törvény következtében „jogi szempontból létbizonytalanságba került igen sok, korábban szervezetten és jogi rendezettségben működő magyarországi vallási közösség, és az általuk fenntartott, közfeladatot ellátó intézmények sokasága is". Annak a véleményüknek is hangot adtak, hogy „a 21. század elején (...) visszalépés volna a felekezeti jogegyenlőség megszüntetése".


Nem az állam kompetenciája

Felhívták a figyelmet arra, hogy közösségük az elmúlt húsz évben soha nem igényelt állami támogatást hitéleti tevékenységéhez és az általuk fenntartott, hitéleti képzést folytató főiskolához sem. Az 1990-es egyházi törvénynek voltak pozitív elemei – írták –, például az a rendelkezés, amelynek értelmében a vallási közösségeket csupán nyilvántartásba vették a bíróságok. Nem szerepelt a törvényben az egyházként való elismerés fogalma, azon az elvi alapon, hogy ez nem az állam kompetenciája – hangsúlyozták.

Szerintük az általános vallási közösség kifejezésnek kellene szerepelnie a júliusban megszavazott egyházi törvényben. Emellett azonban meg kellene maradnia a közösségalkotás és a nyilvános működés szabadságának „minden, valóban vallási tevékenységet folytató közösség számára" – írták.

Ugyancsak alapvető problémát küszöbölne ki, ha a vallási közösségként való nyilvántartásba vételt nem kapcsolnák automatikusan össze a finanszírozással, ugyanis ez a kettő „tartalmilag és fogalmilag nem tartozik egybe". A nyilvános működés szabadsága biztosítható a finanszírozástól függetlenül, attól elválasztva – mutattak rá.

Az adventizmus Krisztus második eljövetelét váró vallási irányzat, a XIX. század első felében alakult ki Észak-Amerikában. A Keresztény Advent Közösség az adventisták gyülekezeteinek szövetségeként jött létre 1975-ben Magyarországon. Jelenleg 1590 híve van, amely országszerte 80 gyülekezeti közösségben tart istentiszteletet szombatonként, mivel ők – a legtöbb keresztény egyházzal ellentétben – a szombatot tartják „az Úr napjának". Az egyház szociális, gyermekvédelmi és más közhasznú tevékenységet is folytat.

 

-mi-/mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Egyháztörvény
  • Ezt ígérte Szászfalvi László a készülő egyházi törvényről
  • Fokozatosan alakítanák át az egyházak finanszírozását
  • Egyházakat fejleszt az állam Debrecenben
  • Amerikában keményen bírálják Orbán egyházpolitikáját
  • Készül az ítélet: nyilvánosságra került az egyházlista
  • Így szünteti meg a kormány az egyházakat ért diszkriminációt
  • Az emberi jogi biztos is aggódik
  • Hamarosan kiderül az egyházak sorsa
  • Az MTA vizsgálhatja a kérelmet benyújtó egyházakat
  • Orbán személyesen akadályozta az egyházlista bővítését

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.