Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-05-04 22:01:00

Az Úr nagyobb dicsőségére

Armani kollekcióban misézik a püspök

„Gyönyörű ruhát viselek, hogy ezzel is dicsőítsem az Urat”, mondta Domenico Mogavero szicíliai püspök, akinek a legendás olasz divattervező, Giorgio Armani tervezett miseruhát.

A halványzöld selyemruhát szőlöfürtök, kagyló, búzakalász és tengeri csillagok díszitik. Pantelleria szigetén, a hétfői misén jelent meg először ebben a kollekcióban a püspök, és a visszajelzések pozitívak voltak: a hírek szerint „tiszteletteljes bókokkal” illették a templomban jelenlévők a ruhakölteményt. Mogavero szerint a ruha figyelemfelkeltő és frappáns.

„Ez a dolog nem arról szól, hogy világi márkákat népszerűsítsünk az egyházban, és nem is arról, hogy a divatot kövessük. Egész egyszerűen szép ruhát viselek, az Isten nagyobb dicsőségére. Az egész róla szól” - fogalmazott a 64 esztendős Mogavero, aki a ruhát egy templom megnyitásakor viselte az üdülőparadicsomnak számító mediterrán szigeten. Giorgio Armani minden évben Pantellerián nyaral, immár 37 éve. A divatdiktátor az új templom avatása alkalmából négy miseruhát készített, zöld, vörös, fehér és lila színben.

A püspök tavaly nyáron kereste meg Armanit azzal az ötlettel, hogy tervezzen ruhákat az egyház számára a Pantelleria-i templom megnyitásának alkalmából. „Olyan ruhákat kértem tőle, amik eredetiek, kreatívak és átszellemültek, és a valamilyen módon kapcsolódnak a sziget történetéhez is” - magyarázta Mogavero.

„Ezek a selyemruhák csodálatosak, kényelmesek, és nem utolsósorban igen ünnepélyes hatást keltenek” - mondta el a divatrajongó egyházfi, akit négy éve neveztek ki a szicíliai Mazara del Vallo püspökévé. A katolikus egyházon belül Mogavero „szabadgondolkodónak” számít: követelte többek közt Silvio Berlusconi lemondását a legutóbbi szexbotrány-sorozat után, és többször felhívta az olaszok figyelmét az emigránsok, a külföldiek iránti toleranciára is. A nevéhez fűződik többek között egy botránykönyv is, amiben a Vatikán pénzügyi visszásságait teregette ki.

Mogavero kalandja a divat világába egyáltalán nem számít egyedi esetnek. Nemrégen Benedek pápa különleges vonzódását elemezte az olasz sajtó a vörös Prada cipőkhöz. Akkor a L'Osservatore Romano vatikáni napilap a következőkkel zárta rövidre a vitát: „A pápát nem a Prada öltözteti, hanem Jézus Krisztus.”

-mi

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.