Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-02 08:30:00

A 75 millió lakosú Iránban jelenleg 73 regisztrált egyház működik

Ahol összeírják és bebörtönzik keresztényeiket

Különböző eszközökkel igyekeznek megakadályozni a kereszténység terjedését az iráni hatóságok: részletes jelentés készül a hívekről, üzleteiket vegzálják, bezárják, indok nélkül börtönökbe zárják a Krisztus-hívőket.

Iránban a kereszténység a történelem folyamán mindig a kisebbségi vallások közé tartozott. Egyes becslések ma 300 ezer főre teszik a keresztények számát a 75 millió lakosú országban, ahol jelenleg 73 regisztrált egyház működik. A keresztények többségét a keleti egyházak hívei teszik ki, de a különböző protestáns egyházakhoz tartozók számát 7-15 ezer főre becsülik.


Fél százaléknál is kevesebb

Az iszlám forradalom óta sokat romlott a helyzetük. A keresztény kisebbség 1975-ben még a lakosság 1,5 százalékát tette ki, de a romló vallásszabadsági helyzetük miatt arányuk az ezredfordulóra 0,4 százalékra csökkent. A keresztények ugyanis a muzulmán társaiknál nagyobb arányban hagyták el az országot az elmúlt évtizedekben.

Ennek ellenére számosan térnek át keresztény hitre, amelyről nincsenek statisztikai adataink. Az iráni keresztények többsége városi lakos, és fele Teheránban él. A hagyományos keleti egyházak tagjainak többségét etnikai kisebbségekhez tartozók alkotják. Az újprotestáns felekezetek új tagjaikat azonban a tradicionális keresztény közösségekből érkezetteken kívül egyre nagyobb számban nyerik a nem keresztény háttérből származókból.


Különböző eszközökkel

A kereszténység terjedését különböző eszközökkel igyekeznek megakadályozni a hatóságok. Az állami szervek egy november 2-án megírt titkos levelükben a kermánsáhi tartomány kereskedelmi tanácsát a rendőrséggel való együttműködésre kérték. A kereskedelmi tanács felé az volt a kívánságuk, hogy kísérjék figyelemmel a tartományban élő külföldieket, keresztényeket, illetve más vallási kisebbségekhez tartozók (például Baha’i hívők, vahhabiták, zsidók, szunniták és dervisek) tevékenységét, és küldjék el nevüket, címűket, valamint a munkahelyük telefonszámát a tartományi rendőrségre.

Figyelemre méltó, ahogy az üzleti élet különböző területén dolgozó vallási kisebbségek egyre erősödő nyomást tapasztalhattak az elmúlt hónapokban. Számos vallási kisebbségi tulajdonában lévő bolt kapott állami ellenőrzést, és több tulajdonos figyelmeztetésben részesült. Sőt boltokat zártak be átmenetileg.


„Ideiglenesen” évekig fogva tartva


A Mohabat Hírügynökség riportja szerint az iráni keresztények, különösen a keresztény hitre áttértek voltak a letartóztatások, bántalmazások új hullámának célpontjai. Irán különböző városaiban letartóztatottak közül többeket hosszú ideje tartó fogság után ideiglenesen, óvadék ellenébe, engedték szabadon, mások azonban több mint egy éve börtönben raboskodnak.

Ugyanebben az időben a keresztények letartóztatásának újabb hulláma indult el az országban. Titkos ügynökök Kermánsáh városában több keresztényt letartóztattak. Néhányan közülük a kihallgatás után óvadék ellenében átmenetileg szabadlábra kerültek. Mások miután aláírtak egy kötelezettségvállalást, kerültek szabadlábra, és várják a következő tárgyalást.

 

zdr/Mohabat News

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.