Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-10-02 19:30:00

Merre száguldunk?

A prédikátor szerint mind őrültek vagyunk

Érdekes beszédeket tart egy amerikai prédikátor a populáris kultúráról, rávilágítva felgyorsult világunk minden „őrültségére”.

Brad Williams minden pénteken bevonzza a híveket templomába, mert beszédeiben Jézus és a modern világ kapcsolata kap helyet. A Sacred Space nevű helyen bármilyen vallású embert szívesen látnak, mert állítják: mindannyian ugyanazon univerzum gyermekei vagyunk.


Őrültek között

Williams legutóbb is érdekes okfejtésekbe bocsátkozott. Szerinte mindannyian, egytől-egyik őrültek vagyunk. A világban rengeteg őrült ember szaladgál, akik így vagy úgy, de megpróbálnak értelmet adni ennek a tébolynak. Ezért viselt Lady Gaga húsból készült ruhát, ami egyértelművé teszi: ő sem különbözik a többi embertől.

A populáris kultúra, a technológia terjedése révén minden eddiginél jobban kihozza az őrületet az emberekből. A Twitter által bepillanathatunk mások gondolataiba, de ugyanúgy bemutatkozhatunk másoknak is általa. A Facebook révén kapcsolatba léphetünk másokkal, igazi, mély kapcsolat kialakítása nélkül. Az iPhone megmutatta, hogy Steve Jobs egy őrült zseni, de azt is, hogy könnyen unalomba eshetünk. Miért kell tehát a világnak ilyen sok, őrült tempóban változó technológiai kütyü és alkalmazás? A válasz egyszerű: mert mindannyian őrültek vagyunk. A prédikátor elmondta: ez nem ítélet, ez egyszerű tény, amelyet mindenkinek tudomásul kell venni.


Választhatunk. Fotó innen

Williams arra is rámutatott, hogy ha túl gyorsnak éreznénk a tempót, és kezdene megnyílni a föld alattunk, akkor mindenképpen térjünk be egy temploma. Ott csendre lelhetünk,megnyugodhatunk és álarc nélkül állhatunk Isten előtt. A templomban nincs változás, az idő örök. A templomban megtudhatjuk, hogy miért is vagyunk őrültek, miért állunk be a sorba, miért fordulunk ki önmagunkból. És amikor ezeket sorra vettük és megvilágosodunk, akkor jön el az igazi lelki béke.

Williams szavai szerint Isten mindenkit megment, csak bizalommal és hittel kell hozzá fordulni. Hozzátette: ő egy lelkipásztor. Ő az az ember, aki üdvösség kapujában áll. Éppen ezért gyanakodva figyeli a populáris kultúrát. Elmondta: ez nem azért van, mert nem értékeli a zenét, művészetet, filmeket és videójátékokat. Nem kell beállnunk a többség által követett sorba, nem kell menő dolgokat művelnünk csak azért, hogy elfogadjanak bennünket.

A tömeg által fontosnak vélt dolgok a legtöbbször jelentéktelennek bizonyulnak, és felszínes világot teremtenek. Williams szerint Jézust is be akarjuk rántani ebbe a véráramba, azt szeretnénk hinni, hogy ő is a populáris kultúra követője. De a végén mindannyian őt fogjuk követni.

– mi (forrás: christandpopculture.com)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.