Kesztyűszabászként is dolgozott a hivatásától eltiltott pap

A nélkülözés sem törte meg a lelkipásztort

Hatvan éve, 1951. november 4-én szentelte pappá az örökfogadalmas szerzetest Kovács Sándor szombathelyi püspök. Egy évvel korábban már megtörtént a szerzetesek szétszóratása, így a rendi közösségtől szintén megválni kényszerült fiatal ferences nagyon figyelt, mit is mond majd a püspök. Amit az egyházmegyés kispapok esetében, hogy „téged felszentellek a Szombathelyi Egyházmegye titulusára”, vagy azt, amit a ferencesek szentelésekor mondtak akkoriban, hogy „téged pedig felszentellek a szegénység titulusára”, ami magyarul annyit tesz, hogy a szerzetest senki sem köteles eltartani.

Soha nem adta fel

„Valami furcsa köztes állapotban voltam akkor. Nem tudtam – emlékezik a most 85. életévét taposó szerzetes –, hogy a Szombathelyi Egyházmegye szolgálatára, vagy pedig a ferences szegénységre szentelnek-e?” Az ő esetében azonban a püspök semmit nem mondott, csak egyszerűen felszentelte. A teológiai doktorátus megszerzése után mégis a nyugat-magyarországi püspökség fogadta be, és ott szolgált némi megszakítással egészen a rendszerváltozásig, másfél évtizeden át káplánként, majd közel ennyi ideig plébánosként.

Zalaegerszegi káplán korában furfangos módon orgonához juttatta a szép ferences templomot, amiért normális esetben kitüntetés, előléptetés jár, de őt ezért, illetve mert egyszer sem volt hajlandó elmenni békegyűlésre, megbüntették, működési engedélyét megvonták. Évekig kesztyűszabászként, majd anyagkönyvelőként dolgozott, de nem veszítette kedvét, szerzetesi és papi lelkülete töretlen maradt. A rendszerváltás közeledtét úgy vette észre, hogy már sárvári plébánosként ment a rendőrségre, hogy engedélyt kérjen az úrnapi körmenetre. A rendőr azt válaszolta neki, hogy akkor és ott tartanak körmenetet, ahol és amikor akarnak. „Többet ilyen ügyben nem kell jönnie, plébános úr!” – tette még hozzá a rendőrségi ügyeletes.


Hála az együttérzésért

A kommunista évtizedekben betiltott ferences rendtartomány titokban kinevezett tartományfőnöke volt a nyolcvanas években, majd a kilencvenes években többször is újraválasztották e tisztségre. Visszaszerezte a rendnek Sümeget, Szombathelyet, Búcsúszentlászlót, Zalaegerszeget és természetesen a pesti ferences templomot, s közben Zalaegerszegen plébánoskodott és nevelte a rend jelöltjeit.

Miért ad hálát a gyémántmiséjén? – kérdezte Bánk atyát a Ferences Sajtóközpont. „Drága jó szüleimért, akik soha nem mulasztották el a vasárnapi szentmisét. Édesapám sohasem káromkodott. Ha nagy baj és bosszúság érte, akkor inkább csendben maradt, amíg le nem nyugodott, de soha csúnya kifejezést nem használt. Hálát adok azért is, hogy olyan kegyelemben részesültem már kiskoromban is, hogy mindig együtt éreztem a bajban másokkal. És hálát adok a nélkülözésekért, a mellőzöttség éveiért is, mert ez mind kegyelmek forrásává vált az életemben – mondta Bánk atya.

Ferences Sajtóközpont

• Cimkék:
hivatás hit pap lelkipásztor nélkülözés szegénység kovács bánk gyémántmise

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére