Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-07-31 11:00:00

Engedelmesség a pápának az apostoli küldetések vállalásában

A lovagi eszményektől Jézus Társaságáig

A katolikus egyház július 31-én Loyolai Szent Ignác halálának évfordulójára emlékezik. A jezsuita rend alapítója 455 évvel ezelőtt hunyt el.

Ignác - eredeti nevén: Iñigo - egy nagycsaládba, a gazdag és tekintélyes Oñaz-Loyola-családba, született1491-ben: ő volt legkisebb gyermek, sorrendben a tizenkettedik.

Noha az apja legszívesebben valamilyen egyházi pályán látta volna a fiát, Ignácban a lovagi erények erősebbek voltak, a hívő ember erényeinél, ő a lovagi eszményekért rajongott. Apja halála után, talán 1506-ban vagy 1507-ben, a király egyik főemberének, Juan Velázquez de Cuéllar főszámvevőnek, Kasztília főkincstárnokának a kíséretébe került.


A sebesülés

A kasztíliai főkincstárnok halála után Ignác a navarrai alkirály, Antonio Manrique de Lara herceg szolgálatába állt, mint fegyveres nemes. A majdnem másfél évtizedig tartó szolgálata alatt, a többi között, részt vett a kasztíliai városokban kitört zavargások leverésében - de ellentétben másokkal, ő nem törekedett minél több zsákmány szerzésére, mert úgy gondolta, hogy az a számára méltatlan.

Egy Henri d'Albet nevezetű úriember akkortájt úgy gondolta, hogy a navarrai trón őt illetné meg s ebben az elképzelésében támogatta őt a francia király is, I. Ferenc: a francia hadsereg átlépte a határt, hogy katonailag is támogassa Navarra elszakadását Kasztíliától. A franciák ostromolta Pamplona védelmében sebesült meg Ignác, akit a gyógyulása miatt a szülővárosába szállítottak.

Az orvosok véleménye szerint, a helyszínen kapott ellátásnak kedvezőtlen következményei lettek és Ignác halálát várták. A golyótól sérült lábában a csontok ugyan összeforrtak, de a térd alatt az egyik csont rácsúszott a másikra. Az egyik életrajzíró szerint, ez a rosszul összeforrt csont megakadályozta volna, hogy Ignác kedvére való elegáns és divatos csizmát viseljen, amit pedig annyira szeretett. Ignác kérdésére, hogy le lehetne-e fűrészelni azt a problémás csontot, az orvosok azt válaszolták: igen, de az nagyon fájdalmas lenne. És valóban, a beavatkozás sokáig tartott, akárcsak az, hogy a megrövidült lábát megnyújtsák.


A megtérése

A lábadozás ideje alatt rábukkant karthauzi Ludolf négy kötetes Krisztus-életrajzára és a Szentek életére, amelyet Jacobus de Voragine írt. Ezeket olvasgatva azon gondolkozott, hogy mit tesz majd egy magas rangú hölgy szolgálatában, egyáltalán hogyan jut el majd hozzá, milyen szellemességeket fog mondani neki és milyen hősi tettekkel kápráztatja majd el. Megint csak vélelmezhetően, Ignác a már korábban említett királyi húgról álmodozott.

De vajon eszébe jutott-e az, amit sok évvel korábban az egyik nagynénje mondott neki: „Ignác te nem változol meg és nem javulsz meg addig a napig, amíg ki nem töröd a lábadat!”

A gyógyulás hónapjait a kettőség jellemezte: vallási elmélkedés és szerelmes ábrándozás.

Egy éjjel, amikor nem tudott aludni, Ignác a kisgyermek Jézust karjaiban tartó Szűz Máriát látta maga előtt. A Szentek életét olvasva, gyakran mondta: „Szent Domonkos ezt és ezt tette, tehát nekem is így kell tennem… Szent Ferenc így és így cselekedett, tehát nekem is ezt kell tennem…” Végül is a szent olvasmányok erősebbnek bizonyultak a világi álmodozásoknál. Ignác két döntést hozott: az egyik szerint, ha járóképes lesz, Jeruzsálembe zarándokol, a másik szerint pedig visszatérte után vezeklő életnek szenteli magát.


A zarándok

Ignác öszvérháton indult el 1522. februárjának végén Jeruzsálembe. Az útközben találkozott egy mórral, aki szintén öszvérháton igyekezett valahová. Köszöntötték egymást és beszélgetni kezdtek. A szó valahogyan Mária szüzességére terelődött. Ignác nem tudta meggyőzni a mórt a keresztény egyház egyik alaptanításának igazáról.

A mór tovább ment és Ignác kétségbeesett: mindent megtett-e a mór meggyőzésére? Hogyan védje meg hát Mária szüzességének tanítását? Arra is gondolt, hogy a mór után megy és az igazáról erőteljesebben, néhány tőrdöféssel győzi meg. Ignác az öszvérre bízta a döntést: felült a hátára és eleresztett gyeplővel indult el annak az útkereszteződésnek az irányába, amely felé a mór is igyekezett. Az útkereszteződésnél azonban az öszvér nem a mór után ment tovább, hanem a másik irányba.

Montserrat-be érkezve, Ignác a Szent Szűz oltára előtt virrasztott, előtte azonban életgyónást végzett. Másnap az összes ruháját egy szegény embernek adta és felöltözött a zarándokok ruhájába. A lovagok, csakúgy, mint Ignác, beöltözésük és felavatásuk előtt egész éjjel virrasztottak és imádkoztak. Azonban a lovagi eszményért rajongó Ignác fegyvere ezentúl a kard helyett a kereszt lett.

A következő állomás Manréza volt, ahol Ignác tizenegy hónapig alamizsnákból élt és lelkigyakorlatokkal erősítette önmagát. A hagyomány szerint, az itt született feljegyzéseiből állt össze a Lelkigyakorlatok című könyve.

Barcelonából hajón indult tovább Itáliába, majd a velencei dózse jóvoltából utazhatott tovább - szintén hajóval - Palesztinába, ahol végig járta a szenthelyeket.


A rendalapító

A zarándokút után, visszatérve az Ibériai félszigetre, előbb Barcelonában tanult latinul, majd az alcalai és a salamancai egyetemen teológiát és filozófiát, tanulmányait végül is Párizsban fejezett be. A francia fővárosban hat társával együtt – 1534. augusztus 15.-én – tisztasági és szegénységi fogadalmat tett azzal a céllal, hogy apostoli életet folytassa, mindenekelőtt a Szentföldön.

„Természetesen” az inkvizíció is felfigyelt rájuk. A problémát az öltözékük okozta: nem voltak szerzetesek, de egyforma ruhában jártak - méghozzá kétségtelenül hitéleti okokból. A vizsgálat ugyan egyértelműen bebizonyította, hogy nem róható fel semmi ellenük, ennek ellenére a vizsgálat vezetője, megtiltotta nekik, hogy továbbra is egyforma - durva anyagból készült, tunikaszerű - ruházatban járjanak és előírta: Ignác ezentúl feketében járjon.

A tanulmányait befejezve, 1537-ben Ignácot pappá szentelték. Róma felé utazva döntött arról Ignác, hogy egy Jézusról elnevezett, apostoli életet folytató társaságot alapít. Az elképzelése szerint, nem kolduló szerzetesrendet akart, hanem gyorsan és mozgékonyan, szervezetten működő „könnyű lovasságot”, amely képes az apostoli élet bármely feladatának végrehajtására. Ignác Rómában maradt, a társai pedig tovább mentek Európán kívüli földrészekre. Többek között Xavéri Szent Ferenc is, az első jezsuita misszionáriusként, ekkor indul el a Távol-Keletre.


Jézus Társasága


Három évvel később III. Pál pápa a Regimini militantis Ecclesiae brévéjével erősítette meg a Jézus Társasága működését. A következő évben Ignácot választották a jezsuiták első általános rendfőnökévé, generálissá. A jezsuiták a klasszikus hármas szerzetesi - tisztasság, engedelmesség, szegénység - fogadalom mellé, egy negyediket is tettek: engedelmességet a pápának az apostoli küldetések vállalásában.

Ignác lelkigyakorlatokat vezetett, prédikált, katekétizált, a megtért zsidókkal, valamint a betegekkel, az árvákkal és a rossz hírben álló nőkkel foglalkozott, és egy ingyenes iskolát is alapított 1551-ben, ahol latinon kívül klasszikus és keleti nyelveket is tanítottak, valamint filozófiát és teológiát - ezt az iskolát, a Collegium Romanumot, a pápa öt évvel később egyetemi rangra emelte és XIII. Gergely pápáról nevezte el.

A rendalapítót Róma apostolának is nevezték. Rómában halt meg, 455 évvel ezelőtt,.1556. július 31.-én - a Jézus Társaságának akkor már több mint ezer tagja tevékenykedett a világ minden táján. XV. Gergely pápa 1622-ben avatta szentté Ignácot.


A jezsuiták


A jezsuiták történetének első szakasza 1773-ban zárult le, amikor is XIV. Kelemen pápa a Bourbonok nyomására feloszlatta a Jézus Társaságát, a második szakasza pedig 41 évvel később kezdődött, VII. Piusznak köszönhetően, aki helyre állította a rend működését. A XVIII. században az úgynevezett „felvilágosult” uralkodók sorra kiűzték az országukból a jezsuitákat. A Kelemen-féle feloszlatás után, érdekes módon II. Katalin cárnő jóvoltából, egy orthodox ország, Oroszország fogadott be számtalan jezsuita menekültet.

A jezsuiták kiképzése napjainkban nagyjából tíz évig tart: két év újoncidő, egy év kulturális, majd három év filozófiai tanulmány, egy-két év gyakorlati munka valamelyik jezsuita intézményben, négy év teológiai tanulmány és egy év lelki elmélyülés. Mind a mai napig a jezsuiták életének fontos mozzanata a lelkigyakorlat.

A magyar rendtartomány 1909-ben alakult meg.  A hazai működésük 1950-ben maradt félbe: 64 magyar jezsuitát összesen 1067 évre ítéltek el a rendszerváltás előtti évtizedekben.


Simon F. Nándor 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.