Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2012-01-01 13:00:00

Életem része volt a vallásosság, de nem a hit

A közösségem átformált

A biológusként dolgozó Nagy Zoltán keresztyén közösségben nőtt fel, mégis gyökeresen megváltozott hívő élete egy bizonyos nap – a középiskolában. Második, általa igazinak nevezett megtérését közösségéhez kapcsolja.

„Déd- és nagyszüleim is istenfélő emberek voltak, református és nazarénus hitgyakorlattal. Szüleim reformátusok, templomba is járnak, sőt az édesapám még presbiter is volt. Kiskoromban megkereszteltek, gyerekkorom óta vittek templomba, hittanórákra is jártam. A gimnáziumot egyházi iskolában végeztem el. Lefekvés előtt automatikusan elmondtam az esti imát, amit még nagymamámtól tanultam. Az életem része volt a vallásosság, de nem a hit.


Látszólag – semmi rossz

Belenőttem a református egyházba. Mindig pontosan tudtam, hogy mikor mit kell csinálni. Mikor kell felállni és leülni a templomban, ismertem az éneket fejből, kotta nélkül. Konfirmáltam is, megtanultam a Heidelbergi káté kérdéseit és válaszait anélkül, hogy bármit is jelentettek volna számomra. Ezt várták el tőlem...

Alapvetően nem is voltam rossz gyerek, szüleimnek nagyrészt engedelmeskedtem, persze nem mindig, néha füllentettem, vagy harcoltam a testvéreimmel (négyen vagyunk testvérek), de nem én voltam a család fekete báránya. Az iskolában is jól viselkedtem. A Biblia erkölcsi dolgairól azt gondoltam, hogy megtartom: nem öltem, nem loptam. Persze önkényesen szabtam meg, hogy mi a jó és mi a rossz. Valójában a Biblia nem volt mérce az életemben, nem számított semmit, nem is olvastam, csak éppen annyit, amennyit kötelezően kellett. Tehát ’jó református’ voltam, amire büszke is voltam, nem volt semmi kivetni való az életemben – látszólag.


Hihetetlen hatás

A gimnázium utolsó évében az egyik evangelizáción az elhangzó Ige azonban megnyitotta a szemem. Megértettem, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Hogy meghalt bűneim miatt azért, hogy elnyerje nekem a legjobbat. Szenvedett és meghalt, hogy én élhessek. Ez hihetetlen hatással volt rám. Elkezdtem másképp gondolkodni, hit ébredt bennem. Világos lett számomra, hogy mennyire elveszett vagyok Isten nélkül.

Rájöttem, addig ellensége voltam neki, és arra is, hogy csak Krisztuson keresztül közeledhetek hozzá. Szégyelltem magam korábbi viselkedésem miatt, amire ráadásul nem volt semmi mentségem. Egyedül Isten kegyelme volt csak. De a bűnbánat mellett örömöt is éreztem, mert tudtam, hogy Isten szeret. Ez az egyszerű felismerés megváltoztatott. Nehezen ugyan, de észrevettem, mi a különbség a felszínes vallásosság és a hit között. Nem azonnal, de rájöttem azokra a bűneimre, amelyek régóta rombolták az életemet. Arra, hogy a lelkemben zajló dolgok, az irigység, az önzőség, a mulasztások is mind bűnök, és a „jó” cselekedeteimet is legtöbbször a büszkeség és mások elismerése hajtotta. A Biblia többé nem csak egy érdekes, régi erkölcsi tankönyv volt számomra, hanem Isten szava, amit napról napra olvasni kezdtem.


Hazataláltam

Amikor Szegedre kerültem egyetemre, eljártam istentiszteletekre, sőt, egy közösségbe is, de valahogy az a közösség csupán arról kezdett szólni, hogy ’legyünk együtt, és érezzük jól magunkat’. Otthagytam. Azután már nem mentem istentiszteletekre sem, inkább otthon imádkoztam. Így telt el az egész egyetemi időszak.

Annak idején a Timóteus Társaságból ismertem egy évfolyamtársamat, ő hívott egy másik közösségbe évekkel később. Elmentem, és itt tapasztaltam meg, hogy mit jelent az, ’ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük’. Vasárnaponként istentisztelet után együtt maradunk, sokat beszélgetünk, ha valaki munkát, albérletet keresett, segítünk nekik, de részt veszünk a templomtakarításban, gyülekezeti szolgálatokban, közösen szervezünk kirándulásokat is. Ha van második Istenhez fordulás, akkor nekem ez a közösségbe való hazatalálás. Persze, tudom egyedül is olvasni a Bibliát, de valamilyen szinten szükség van tanítókra is, tanítók pedig csak gyülekezetekben vannak. Eddig magamba forduló, zárkózott gyerek voltam. Csendes, visszahúzódó, könyveket olvasó, soha nem voltam a társaság középpontja. De ez is megváltozott a közösségben. Ma már hamarabb meg tudok szólítani másokat, képes vagyok segíteni. Korábban nem is érdekelt, mi van a másikkal. Ezek a folyamatok nem pillanatok alatt történtek, és még ma is tartanak.


Irigység?

Isten kegyelme ad erőt ahhoz, hogy szembe tudjak nézni a hibáimmal. Nekem talán az irigység a legnagyobb problémám, mert valószínűleg túl anyagias is vagyok. Szeretnék gondoskodni valakiről, de egyelőre nem tartom magam képesnek rá, hiszen még csak most doktorálok. A gyülekezetben azt látom, hogy sokaknak van lakása, autója, én pedig még albérletben élek. Az egyik barátom, aki gyógyszerész, jómódban él, sokszor jár el kávézókba, cukrászdába, hív is, de én nem engedhetem meg például azt, hogy gyakran eljárjak fürdőbe vagy étterembe. Igaz, ő sokszor meg is hív, de nem vagyok képes mindig örömmel elfogadni ezt.

Pál is mondja, hogy az ember végig bűnös marad itt a földön. Igaz, ma már türelmesebb vagyok magamhoz is, és formál az Úr az irigység területén is. Számomra fontos, hogy mindennap újra tudatosítsam magamban Jézus áldozatát, és Isten kegyelmét.

 

-mi-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Bizonyságtétel
  • A papi hivatás piszok nehéz (videó)
  • „Hirtelen megértettem: az én bűneim miatt halt meg”
  • Böjte Csaba: álomlátók után kiált a világ!
  • A lelkésznek korábban kétes üzletei voltak
  • Igen, persze, én is ilyen gonosz vagyok
  • A fordulópont: amikor a kutyám sem ismert meg
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele II. rész
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele
  • Érezte, hogy minden kicsúszik a lába alól
  • Mit jelent valójában: megtérni?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.