Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-22 10:14:00

Ezer fő és népi kezdeményezés

A kormány nem ismert el újabb egyházat

Nem ismert el újabb vallási közösséget az új egyházügyi törvényjavaslat. Valamennyit változtattak az egyházként való elismerés szabályain: ezer fő és népi kezdeményezés szükséges.

A Lázár János Fidesz-frakcióvezető a felelős beterjesztője annak a szerdán, késő este beérkezett és az Országgyűlés honlapján máris megtekinthető törvényjavaslatnak, ami, úgy tűnik – egyelőre – pontot tesz a valódi, esetenként több száz esztendős, keresztény egyházak jogfosztását célzó folyamat végére. A javaslat önkényesen ugyanazt a 14 egyházat ismeri el, mint az Alkotmánybíróság által hétfőn, közjogi érvénytelenség miatt megsemmisített jogszabály.

Az előterjesztés ugyanakkor megváltoztatja annak szabályait, hogy miként válhat egy egyesület egyházzá. Az új szabályok szerint a vallási tevékenységet végző egyesület egyházként való elismerését legalább ezer fő aláírásával, a népi kezdeményezésre vonatkozó szabályok alkalmazásával az egyesület képviseletére jogosult személy kezdeményezheti. Míg a megsemmisített törvényben az egyház nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet a miniszterhez kellett volna benyújtani.

 

-mi-/mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.