Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-07-18 08:07:00

A pápa aggodalmát fejezte ki a Kínában zajló események miatt

A kínai püspökszentelés margójára

A Vatikán sajnálatát és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Kína ismét a pápa jóváhagyása nélkül szentelt fel egy újabb püspököt.

Néhány órával azután, hogy kedden püspökké szentelték Joseph Huang Bingzhang-ot a déli Guangdong megye Shantou városában, a Vatikáni Sajtóiroda vezetője, Federici Lombardi a média képviselőinek elmondta: a pápa aggodalommal figyeli a Kínában zajló eseményeket. A püspökké avatáson közel ezer ember vett részt, köztük nyolc olyan püspök is, akik közel állnak a Pápai Szentszékhez.


Félelemmel a szívében

A pápa félelme és aggodalma már a május 18–án is érezhető volt, amikor arra kérte a világ keresztényeit, hogy imádkozzunk püspök testvérünkért, aki szenved és nyomás alatt van. XIV. Benedek akkor Máriához is fohászkodott, arra kérte őt, hogy világosítsa meg azokat, akik kétségek között élnek, terelje jó útra az eltévedteket.

Amint azt már korábbi cikkünben írtuk, a Vatikán szerint ideje lenne lépni. Ez a felszentelés a legutóbbi állomása a Vatikán és Beijing közt régóta tartó viszálynak, aminek oka, hogy a Kínai Egyház visszautasítja azt az évezredes katolikus szokást, miszerint nem nevezhet ki püspököket pápai jóváhagyás nélkül. A 8–12 millió kínai katolikus megoszlik az államilag szentesített egyház, ami püspököket nevez ki vatikáni hozzájárulás nélkül és egy földalatti egyház közt, ami gyakorlatilag illegalitásban tevékenykedik.

Egy Vatikánhoz közel álló forrás szerint a Szentszék úgy tudja, hogy Kína további felszenteléseket tervez, ami tovább rombolja majd az amúgy is mélyponton lévő viszonyt. Ugyancsak egy vatikáni forrás közlése szerint négy másik püspököt, akik vonakodtak a felszentelésen részt venni, napokig őrizetben tartottak. Beijing és a Vatikán 1949-ben szakította meg egymással a diplomáciai kapcsolatot, amikor a kínai kommunisták átvették a hatalmat.


Erőszakkal is. Fotó innen

Tavaly november óta Guo Jincai Chengde, Paul Lei Shiyin a Leshan, Joseph Huang Bingzhang gyarapítják a pápai jóváhagyás nélkül felszentelt püspökök sorát. A jóváhagyás nélkül püspökké kinevezett tagokat a Szentszék automatikusan kizárja. Ebben az esetben fennáll a kényszerítés ténye, így nem biztos, hogy kiközösítik őket.


Kína, mint Eldorádó?

A pápa fájdalmát és aggodalmát az okozza, hogy a kínai egyházat a Kínai Kommunista Párt uralja, amely nem garantálja a vallásszabadságot. A kínai kormány meg sokszor nem fél drasztikus eszközöket alkalmazni, nem ritkák a emberrablások, kínzások, hajszák, agymosások és terrorizálások.

Érdekes tény, hogy a kihalás szélén álló, a szennyezett Jangce folyóban élő fehér delfinek esete nagyobb zúgolódást kelt, mint az a tény, hogy a szabadság gyakorlatilag nem létezik abban az országban, amelynek egyértelmű célja uralni a világot. Sok ország elöljárója is fejet hajt Kína előtt, mintha szemellenzőt viselnének. Hillary Clinton külügyminiszter első pekingi látogatása során elmondta, hogy mindenről tudtak beszélni, még az emberi jogokról is anélkül, hogy veszélyeztették volna a gazdasági kapcsolatokat a két ország között.

Amellett, hogy sokan kapzsiságnak titulálják az ilyan megszólalásokat, rövidlátásról is tanúbizonyságot tesznek ezek a szavak. A vallásszabadság gyakorlatilag nem létezik és a személyi szabadság is az állam kezében van. A kínai munkások rabszolgaként húzzák az igát, és a felnőttek helyett a fogyatékosok és a gyermekek végeznek sokszor nehéz fizikai munkát, mert „tanulékonyak”. A kínai vezetés vasököllel pusztítja az útjába álló ellenállókat, hiányoznak a politikai reformok, az emberi jogok pedig haloványan pislákolnak. Az elnyomás pedig egy idő után lázadásokhoz vezet.

 

– mi, wwrn.org

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.