Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-09-14 14:21:00

Az emberi jogi szervezet szerint tudott a bűncselekményekről

A hágai bíróság elé citálják a pápát?

Egy amerikai emberi jogi szervezet 20 ezer oldalas vádiratban perelte be XVI. Benedeket és három főpapot a Hágai Nemzetközi Bíróságon.

A Guardian információja szerint a katolikus papok által elkövetett szexuális visszaélések kapcsán felvetődött a pápa személyes felelősségre vonása. Az Egyesült Államok-beli Alkotmányos Jogok Központja (Centre for Constitutional Rights – CCR) emberiesség elleni bűncselekménnyel (crimes against humanity) vádolta meg XVI. Benedeket a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt. A vádirat a felelősök közé sorolta a pápán kívül még Tarcisio Bertone vatikáni államtitkárt és két további magas rangú szentszéki tisztségviselőt is. A beterjesztők szerint a Vatikán nem csak hogy nem akadályozta meg a katolikus egyházban világszerte elterjedt gyerekmolesztálásokat, de aktívan részt vett a szexuális bűncselekmények „szisztematikus és általános” eltitkolásában.


Az egyház összezár a bűnösök mögött?

A jogvédő szervezet a 20 ezer oldalas vádiratban számos olyan egyedi esetet dokumentál, melyben a vatikáni szervek megtagadták a világi hatóságokkal való együttműködést, akadályozva a bűnösök igazságszolgáltatás elé állítását. Pam Spees emberi jogi ügyvéd a perindítás céljáról elmondta, hogy: „Az egész azért van, hogy végre egy objektív nézőpontból legyen rálátásunk a jelenségre. Ha globálisan tekintjük a katolikus egyház gyakorlatát, akkor megdöbbentő tendenciákat látunk: a szexuális zaklatásokra figyelmeztető személyeket megbüntetik, és a Vatikán mindenhol megtagadja az együttműködést a hatóságokkal. Láthatjuk azt is, ahogy az egyház összezár a bűnösök mögött, ami csak újabb gyerekek megerőszakolásához vezet.”

A vádat képviselő CCR szerint a katolikus egyház fejének felelőssége megkerülhetetlen ebben a gyanúsan szervezett folyamatban. A tendenciózus eltussolási gyakorlat ugyanis nem folyhatna már évtizedek óta a mindenkori pápa tudta és jóváhagyása nélkül. Az emberi jogi szervezet szerint a katolikus egyház szigorúan központosított, hierarchikus parancsnoki láncolatában hasonlít a katonai szervezetekre, ezért a felelősséget – a háborús bűncselekményekhez hasonlóan – joggal lehet a legfőbb „parancsnokokra” hárítani.


Nevüket és arcukat adják a vádhoz

A vádhoz több áldozat is hajlandó volt a nevét és az arcát adni. Ezek egyike az amerikai Megan Petersen. Szeptember elején a Minnesota-állambeli fiatal lány javára a bíróság polgári peres eljárás keretében 750 ezer dollár kártérítést ítélt meg, melyet a crookstoni püspökségnek kell kifizetnie. Megant ugyanis 2004-ben, még gyerekként, Joseph Jeyapaul tiszteletes többször is megerőszakolta. Az indiai származású pap azóta hazatért, ezért személyesen nem lehetett felelősségre vonni. Az egyházkerületet azonban igen, és ez az ítéletet emberi jogi szervezetek precedensértékűnek tartják.

A sértett Hágában drámai szavakkal beszélt az esetről: „ő isten szolgája volt, és bennem mély hit lakozott. Apáca akartam lenni. Bíztam benne. Most azért vagyok itt, mert a többi gyereket akarom megvédeni a hozzá hasonlóktól. Az, aki megerőszakolt, ugyanis az ellene felhozott vádak ellenére még mindig gyerekek között dolgozik. Minden erőmmel azért dolgozom, hogy más gyerekkel soha ne fordulhasson elő többet az, ami velem megtörtént.” Megan Petersen egyértelműen leszögezte, hogy a bűn a pápa bűne is: „Ratzinger ennek az egész szervezetnek a feje, ő a pásztor, aki a nyájra vigyáz. Ő a felelős.”

 

Az Eleai Vendég

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.