Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-21 08:43:00

A világnépesség közel harmada keresztény felekezethez tartozik

Átrendeződés: melyik a legnagyobb világvallás?

A kereszténység továbbra is a legtöbb hívővel rendelkező világvallás. A Pew amerikai közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint 2,18 milliárd ember valamelyik keresztény egyházhoz tartozik.

A világnépesség közel harmada (7 milliárd ember) valamelyik keresztény felekezethez tartozik – ez az arány nagyjából megegyezik a 100 évvel ezelőttivel. Azóta a világnépesség és a keresztények száma is jelentősen növekedett. Demográfiai megoszlását tekintve azonban a kereszténység helyzete nagyon megváltozott. A tanulmány szerint a keresztények csak jó egynegyede él Európában. Ezzel szemben 37 százalékuk Észak-, Dél- és Közép-Amerikában, egynegyedük pedig Afrikában, a Szaharától délre él.

A kutatóintézet felmérése szerint Európában a keresztény népesség aránya az elmúlt 100 évben 95 százalékról 76-ra csökkent. Ezzel szemben 9 százalékról 63-ra emelkedett a keresztény hívők aránya Közép- és Dél-Afrikában. A tanulmány szerint a keresztényeknek mintegy fele katolikus. A különböző protestáns egyházak pedig 37 százalékot tesznek ki. A Pew Researc Center jelentése szerint a 223 vizsgált országban és területen 158-ban a lakosság többsége kereszténynek vallja magát. A tanulmányhoz a PRC mintegy 2400 különböző adatforrást értékelt ki.

 

-bcs- (Forrás: jesus.de)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Misszió
  • Örökimádás: szerzetesek világnapja
  • Nagymama, olyan börtönszagod van!
  • A cigányokról és a muzulmánokról is tárgyalnak az egyházak
  • Több ezer indián tért meg nemrég
  • Mi az a bibliodráma?
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Japán misszió: az újév fontosabb, mint a karácsony
  • Remélem, nincs pokol, mert az szívás – fiatalok a vallásról
  • A kereszténység nem dícsőíti a szenvedést
  • Clinton megköszönte a baptistáknak

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.