Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-07-04 17:30:00

Súlyos válságba sodorta a katolikus egyházat

Áldozatnak tartja magát a holokauszttagadó püspök

Félrevezetés áldozatának tartja magát Richard Williamson holokauszttagadó brit tradicionalista püspök.

Williamson püspök pere hosszú szünet után hétfőn folytatódott a regensburgi tartományi bíróságon. Ezúttal a fellebbviteli tárgyalásra került sor, és azon Williamson nem jelent meg. Ügyvédei útján közzétett nyilatkozatában egyáltalán nem cáfolta ugyan, hogy vitatta volna zsidók tömeges legyilkolását a náci rezsim idején. Szavai szerint ugyanakkor nem volt tudomása arról, hogy a svéd televíziónak még 2009-ben adott interjúját Németországban is sugározni fogják.


Vitatta a zsidók lemészárlását

A regensburgi bíróság az elmúlt évben a holokauszt tagadásának vádjával a katolikus egyházból három társával együtt előbb kiközösített, majd feloldást nyert Williamsont 20 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte. Az ügy súlyos válságba sodorta a katolikus egyházat.


Tagadta a Holokausztot, most áldozatnak tartja magát
Fotó: tz-online.de

A hatalmas port kavart televíziós nyilatkozatot a Szent X. Pius Papi Testvériséghez tartozó konzervatív főpap annak idején a regensburgi járásban adta a svéd televíziónak, és a bírósági tárgyalás ezért kezdődött német földön. Az interjúban Williamson vitatta a zsidók lemészárlását, illetve a gázkamrák létezését. Nem sokkal az interjú nyilvánosságra kerülése után oldotta fel XVI. Benedek pápa a Pius Testvériség négy főpapjának kiközösítését, ami világszerte nagy megrökönyödést okozott. Annak idején közvetve még Angela Merkel kancellár is bírálta az ugyancsak német pápát, és arra szólította fel őt, hogy határozottan határolódjon el a holokauszttagadástól. A Vatikán ezzel szemben azt állította: a pápa nem tudott a nyilatkozatról, amikor Williamson és társai kiközösítését feloldotta.

A holokauszttagadó püspök a hétfői bírósági tárgyaláson az ügyvédek által ismertetett állásfoglalásban azt hangoztatta, hogy félrevezetés áldozata lett. Nem tudott ugyanis arról, hogy a svéd televíziónak szánt interjút Németországban is sugározzák, ahol a holokauszttagadást börtönnel, illetve pénzbüntetéssel sújtják. Ebből kiindulva a tavalyi ítélet ellen fellebbezést nyújtott be, és az illetékes regensburgi bíróság ennek megvitatását kezdte meg.

Az ügyvédek az említettek alapján védencük felmentését sürgették, a nyilatkozat tartalmi elemeire azonban egyetlen szóval sem utaltak. A vád képviselői ugyanakkor a korábban kiszabott ítélet szigorítását követelték.

 

–mi, MTI–

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.