Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Balavány György blogbejegyzése
2011-12-21 08:03:00

Gyu(ri)posztja

Mit tenne Jézus Észak-Koreában?

De ha úgyis mindent jobban tudsz, ha tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség (ez elég tuti állás), az enyém meg csak ez a sok megválaszolhatatlan kérdés, akkor mid vagyok én?

Mikor valamelyik Szeretett Vezető elfoglalja helyét a kénköves pokolban, felmerül a kérdés, miben is hiszünk. Most éppen Kim Dzsong Il-t érte utol a végzet. Az illető igen érdekes diktatúrát üzemeltetett, melynek lényege, hogy a jónép agyát átmossák egy vallásos-kommunista (!) ideológiával. Kevés a megbízható adat arról, hány százezer embert öltek és kínoztak meg Észak-Koreában Kim Dzsong Il irányítása alatt; sokat, és a „dzsucse-hit” szerint mindez nem rém-, hanem hőstettnek számít.

De mit szól ehhez az Úristen, ha van? Miért engedi diktátorok vérengzését akár Észak-Koreában, akár a baráti Kínában, miközben a déli Koreában jól prosperáló demokráciát tart fenn, ultraszabad vallásgyakorlással?

Isten a Történelem Ura? Jézusnak adatott, valóban, minden hatalom mennyen és földön? Hogyan viszonyuljon a polgár, ha ráadásul jámbor hívő is, a rosszindulatú hatalomhoz? Fogadja alázattal? Szolgálja ki? Harcoljon ellene? Ha minden hatalom Isten jóváhagyásával és az Ő akaratából működik – mint ahogy hallani szószékekről – akkor a hatalom elleni legkisebb lázadás is Isten elleni lázadás.

Mit üzenjünk tehát az észak-koreai keresztényeknek? Hát azt, hogy ne próbálják aláásni a rendszert semmiképp, vonuljanak családjaikkal a számukra kijelölt koncentrációs táborokba, mi pedig természetesen imádkozunk értük.

Viszont ezzel az Istennel problémám van. A szemei előtt kínoznak halálra embereket, ő meg  nem csinál semmit. Nekem ez az Isten nem elég jószívű. Vagy: ha a szíve megesik a szenvedőkön, és örömest segítene Észak-Koreán, de – sajnos – pillanatnyilag csak Dél-Koreán tud, akkor nem elég erős. Olyan Isten pedig, aki nem elég erős, vagy nem elég jószívű, nekem nem is kell.

A helyzetet bonyolítja, hogy őhozzá szoktam imádkozni. Sűrűn esdeklek, hogy szabadítson ki veszedelemből, gyógyítson ki betegségből, mentsen meg az istentelenek ármánykodásaitól, az gonosz sátánférögnek minden hatalmából, és sűrűn tapasztalom, hogy meg is teszi. Kivételez velem? Milyen alapon?

Mármost: vagy csupán félresikerült agyszülemény az egész, vagy túl van a fent vázolt klasszikus dilemmán; és akkor nyugodjunk meg szépen, mert Isten útjai kifürkészhetetlenek. Értsd: azt csinál, amit akar, semmi közünk hozzá. Rendben, Uram. De ha úgyis mindent jobban tudsz, ha tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség (ez elég tuti állás), az enyém meg csak ez a sok megválaszolhatatlan kérdés, akkor mid vagyok én? A játékod? A szolgád? A csönded? Tessék, a fő kérdésem, most úgy őszintén és aktuálisan: miért nem döglött meg hamarabb az a rohadék? Vagy – oké – miért nem tért meg hozzád, megbánva és abbahagyva a bűneit?

Azt hiszem, az egész dolog megoldása Jézus. Vagyis, hogy nem csak Isten van úgy natúr, hanem: olyan Isten van, aki Jézusban érthető egyedül. Amivel nem azt mondom, hogy Isten érthető, hanem azt, hogy amennyire igen, úgy csak Jézus személyében az. S most elmondom, hogyan jön Jézus Kim Dzsong Il-hez.

Hát úgy, hogy az Isten – Jézus személyében – diktatúrában lett emberré. Palesztina provincia megszálló hatalom alatt nyűglődött, brutál igazságtalan adórendszerrel, szellemi és gazdasági elnyomásban; mondvacsinált vádakkal ki lehetett végezni a politikai ellenfelet.

A testet öltött Isten az egész történetben vesztő fél. Már csecsemőkorában menekülnek szülei a vérengző hatalom elől. Addig van valamelyes nyugta Jézusnak, amíg meghúzza magát apja ácsműhelyében, de mihelyst nekiáll megváltani a világot, ellene fordul a politikai és vallási hatalom. Hajléktalan vándorprédikátorként, szinte koldusként él, jó néhányszor megpróbálják eltenni láb alól. Ha legalább a népet meg tudná nyerni a hatalommal szemben – de a végén a nép követeli a vesztét. Koholt váddal, koncepciós politikai perben elítélik, majd nyilvánosan kivégzik. Maroknyi híve a legnehezebb pillanatban magára hagyja, a legmerészebb tanítványa eskü alatt tagadja, hogy ismerte valaha.

De feltámadt a harmadik napon. Ha nem támadt volna fel, én már nem élnék. Azért elmélkedhetem egy viszonylag normális országban a hatalomhoz való viszonyulásról, mert találkozhattam vele. Feltehettem neki a kérdéseimet a szenvedésről. És amikor valamelyest megérthettem az emberré lett Isten szenvedését az egész világért – benne az olyan rossz arcokkal, mint Kim Dzsong Il, sőt az olyanokkal is, mint én vagyok – akkor rájöttem, hogy minden szenvedésre Jézus a válasz. Neki adatott minden hatalom a Mennyen és a Földön, ő pedig ezt arra használta, hogy az összes szenvedés foglalata Ő legyen.

Hogy ne legyen többé igazi áldozat rajta kívül.

De ez nem azt jelenti, hogy el kell tűrni mindent.

Én különben könnyen beszélnék ilyesmit. Persze, sok a problémám, küzdök a depresszióval, a rossz természetemmel, a határidőkről már nem is beszélve – de békében élek, fűtött lakásban, szép családdal. Hülyén hangzana, ha azt mondanám: tessék tűrni Jézus nevében az igazságtalanságot és az abból fakadó szenvedést. De nem ezért nem mondom, hanem azért, mert nem tűröm én sem.

És azt hiszem, Jézus sem akarja, hogy tűrjük.

Létezik hatalom, ami nem a tetszése szerint való, mégis engedi regnálni, hogy lássa, mihez kezdünk vele. Le akarja győzni a diktatúrát és minden gonoszságot, és ebben mi vagyunk az eszközei. A diktatúra Isten feladata a számunkra. Minél békésebb körülmények közt élünk, annál nagyobb felelősségünk, hogy harcolunk-e Jézus nevében azokért, akik az ő szenvedéseiben részesülnek.

Mit gondoltok?

Balavány György összes blogbejegyzése

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.