Mégsem égünk el, ahogy azt már a csipkebokor is megmutatta

Miért ne válnál teljesen tűzzé?

Vannak fenntartásaim a negyedik századi sivatagi atyák lelkiségével kapcsolatban, de a következő anekdota mélysége lefegyverez. „Lót atya odament József atyához, és azt mondta neki: ’Atya, amennyire tőlem telik, megtartom a kis szabályzatomat, a kis böjtömet és a kis imádságomat és meditációmat. Békességben élek, és a képességeimhez mérten igyekszem megtisztítani az elmémet minden gonosz gondolattól. Mi többet tehetnék még?’ Az öreg ember ekkor felemelkedett, kezeit az ég felé nyújtotta, ujjai olyanok lettek, mint tíz lángnyelv, és ezt mondta: ’Miért ne válnál teljesen tűzzé?’”

Az egyház történetén végighúzódik ez a kép. Augusztinusz a Lélek hatásáról így írt: „Tüzed, kedves, jó tüzed erejében lángra lobbanunk és igazán megyünk, mert fölfelé megyünk, föl az égi Jeruzsálem békéje felé”. Pascal megtérése éjszakáján ezeket a szavakat vetette papírra: „Tűz…tűz… Ábrahám, Izsák és Jákób Istene nem a filozófusok és tudósok Istene. Bizonyosság. Bizonyosság. Tapasztalat. Öröm. Békesség. Jézus Krisztus Istene. Az én Istenem és a te Istened. A te Istened az én Istenem. Megfeledkezni a világról és mindenről, Istent kivéve.” T. S. Eliot már kóstolgatta, hogy ez mit jelent, amikor Átokföldje c. versében így utalt Augusztinusz megtérésére: „És ekkor Karthágóba értem / Lángban, lángban, lángban, lángban / Ó Uram Te kitépsz engem / Ó Uram Te kitépsz / Lángban”. Whitefield, Wesley, Spurgeon és Moody a Szentlélek tűzkeresztségéről beszélt, amely nélkülözhetetlen Isten szolgálatában. A tanítványokra leszálló lángnyelv lett a pünkösdi mozgalom jelképe is.

József atya szavai összhangban vannak Pál apostol sürgető figyelmeztetésével: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek” (Róm 12,1). József atya helyesen ismerte fel, hogy ez az istentisztelet több a kötelességszerű engedelmességnél. Amikor az oltárra helyezzük az életünket, az oltár tüze a szívünket is meggyújtja, nem csak az áldozatunkat. Az oltáron az egész életünk egyetlen tűzlánggá válik. Ha csak a testünket adjuk tűzre, de nincs bennünk szeretet, félő, hogy az áldozatunk végül semmit sem ér (1Kor 13,3). Belülről kell lángra gyulladnunk, és akkor mindenünk tűzzé válik. Ebben a tűzben mégsem égünk el, ahogy azt már a csipkebokor is megmutatta. Ehelyett Istennel találkozunk. És aztán rajtunk keresztül mások is.

Szabados Ádám

Szabados Ádám összes blogbejegyzése

• Cimkék:
tűz Szentlélek Szabados Ádám

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére