Böjte Atya a tanítványok feladatáról

Konkoly a búza közt: mi legyen vele?

Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle a konkolyt?
(Máté 13, 28)

A vasárnapi evangéliumban, a mi Urunk Jézus Krisztus arról beszélt, hogy a szántóvető elment és jó magot hintett a földbe, de éjjel a gonosz is eljött és elhintette ő is a maga „konkolyát", a gyomot, a burjánt. Jézus nem akar bennünket félrevezetni, nem azt mondja, hogy csodálatos, fenékig tejföl ez a világ, hanem kimondja, amit mindnyájan amúgy is tapasztalunk naponta, – szép világunkat a problémák, bajok, gondok, bűnök csúfítják el. Így igaz, látjuk, érezzük lépten-nyomon, a kisebb-nagyobb problémákat a társaink életében, a visszásságokat környezetünkben, a hibákat, tévedéseket az élet minden területén, és sajnos érezzük annak sokszor lehúzó, fojtogató terhét is.

A példabeszédet hallgató tanítványok megkérdezik Jézust, hogy nekimenjenek-e a konkolynak, kitépjék-e a rosszat az értékes búzatáblából? Mit tegyenek az Isten drága világát elrútító „konkollyal”? Jézus válasza engem is megdöbbentett. Arra kéri az övéit, hogy ne küzdjenek, harcoljanak a „konkollyal", a búzatáblát elcsúfító gyomokkal, hanem bízzák azt az aratókra, az utolsó ítéletre. Újból elővettem a Szentírást és elkezdtem olvasgatni!

Döbbenten láttam, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus nem csak kér bennünket, hogy ne csatározzunk, harcoljunk a körülöttünk lévő rosszal és mocsokkal, hanem ő maga is ezen az úton jár. Képzeljük el, hogy oly sok adventi várakozás után, amikor a mennyek országában híre kelt, hogy Isten emberré lesz, az angyalok biztos, hogy izgalommal várták az emberré lett Isten első szavait. Kíváncsiak lehettek, hogy vajon Isten hogy fogja elítélni, számon kérni, rendre utasítani az emberiséget, a nemzeteket.

És akkor elérkezik karácsony, emberré lesz az Isten, és mind kisgyerek szelíden rámosolyog édesanyjára, meg Józsefre, a pásztorokra, a napkeleti bölcsekre, és nincs egyetlen számonkérés, még egy kis ejnye- bejnye sem. Egyszerűen, nem foglalkozik a „konkollyal", nem ítéli el a rabszolga tartást, a háborúkat, az akkori kór megannyi szörnyű, fertelmes „konkolyát". Csendesen éli a maga egyszerű, természethez közeli, szorgalmas, kézműves napjait szülőföldjén, szerető családja körében. Nyilvános fellépése után, sokszor provokálják, szeretnék, hogy állást foglaljon, ítélkezzen, de Jézus nem harcol, ő nem csatározik a „konkollyal".

Ott van a házasságtörő asszony, az öreg Nikodémus, Zakeus és a többiek, és Jézus nem foglalkozik azok vétkeivel, hanem a szeretetét, mint a nap a fényét, jóságosan kiárassza mindenkire. Felviszik egy magas hegyre, le akarják taszítani a szakadékba, és ő nem vitázik, szó nélkül keresztül megy a tömegen.

Vagy ott van nagycsütörtök, nagypéntek! Jézust Heródes elé hurcolják, és ő hallgat, egyszerűen nem harcol a „konkollyal". Természetesen kérdezhetné Heródestől: "Te akarsz engem elítélni, te aki egy részeg tivornyázás közben - csak úgy- lefejeztetted Keresztelő Jánost? Te ítélkezel az erkölcs, az igazság nevében?" Nem kérdezi se ezt se mást, szelíden hallgat, majd a kereszten alázattal megszólal: "Bocsásd meg nekik Atyám, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek". Húsvét hajnalán feltámad és nincs számonkérés, kerekasztal megbeszélés, történtek kielemzése, munkaszerződések felbontása, de nincs duzzogó félreülés vagy lihegő bosszú, egyszerűen Jézus nem foglalkozik a „konkollyal", Ő szeret, és jóságosan megéli a maga százszoros ezerszeres áldást adó mindennapjait.

Ha megnézzük Isten szentjeit, az ő életükben is, ugyan ezt látjuk. Szent Ferenc nem mást akar jobbá tenni, hanem önmagát akarja Isten szeretetében, jóságában megszentelni. Ő akar jó földbe hullott búzaszem lenni, ötvenszeres, százszoros termést hozni. Tudja, hogy neki ez a dolga, és nem mások kioktatása, számon kérése, elítélése. Csodálom Kalkuttai Teréz anyát, aki körbejár jót cselekedve, befogadja a másoktól eldobott gyermekeket, a senkinek nem kellő koldusokat, leprásokat, és nem ítélkezik a kapzsi, harácsoló, gazdagok fölött. Nem megy neki a korrupt bürokratikus törvények mögé búvó politikusoknak, nem áll neki tépkedni a XX. század megannyi konkolyát.

Mennyi idő, energia pazarlódik el fölösleges zsummogással, civakodással, haragos duzzogással? Naponta hány órát pazarolunk arra, hogy mások életében a a hibákat, botlásokat, bűnöket meglássuk, levadásszuk, kibeszéljük? Milyen sok értékes "búzaszem teremhetne" életünkben, ha nem a körülöttünk lévő „konkolyok" és „konkolykák" kiráncigálásával töltenénk az időnket?

Drága Mennyei Atyánk, nagy nagy alázattal kérlek, hogy adj nekünk erőt, hogy arra összepontosítsunk aminek elvégzését ránk bíztad! Segíts, hogy minden időnket, energiánkat arra fordítsuk, hogy a magunk dolgát jó végre vigyük. Add, hogy megértsem, hogy sokkal jobb, ha még botladozva is, de a magunk dolgát végezzük, mint ha más dolgába belekontárkodunk. Alázattal kérlek, hogy nagylelkűen el tudjam viselni a „konkolyt" mások életében, és a magam életében megteremjem a százszoros termést, a Te dicsőségedre, drága népem javára.

Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.

Déva, 2011. július 19.
 

Böjte Csaba összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére