Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Babarczy Eszter blogbejegyzése
2011-12-21 22:00:00

A kereszténység és én – második rész

János király karácsonya

Az ablakon túl - amikor beröpül a labda, és János annyira örül neki, nagyjából így foglalnám össze a transzcendens jóságról, nagyon óvatosan és halkan mondom, a kegyelemről szerzett élményemet.

Tudom, hogy mások emlékezetébe is beégett ez a vers, másnak is sírhatnékja van, ha felidézi. Nekem mindenesetre életre szóló találkozás volt.

Bűntudatra hajlamos kisgyerek voltam, és olvasni is szerettem, a valahonnan egyszer megérkező versgyűjtemény minden egyes versét elolvastam. Nem emlékszem a könyv címére – talán Fecskeköszöntő? –, de úgy emlékszem rá, mintha mindig is lett volna; ahogy egy gyerek emlékszik a könyvekre, amelyek segítettek neki, hogy valaki és valamilyen legyen, szavakat találjon a saját élményeihez. János király tökéletesen összefoglalta az élettel kapcsolatos addigi élményeimet, a magamról alkotott képet és a vágyakozás magányosságát.

Nem szellemes és kedves vers volt, mint a Hatévesek lettünk többi darabja (A. A. Milne, ha valaki nem tudná), hanem reveláció. Biztos vagyok benne, hogy átformálta az élethez való viszonyom, és megjelenítette a transzcendens dimenziót az életemben.

Az ablakon túl – amikor beröpül a labda, és János annyira örül neki, nagyjából így foglalnám össze a transzcendes jóságról, nagyon óvatosan és halkan mondom, a kegyelemről szerzett élményemet. Nem merném állítani, hogy ez ortodox interpretáció, de unitárius lévén néha még azt is megkérdőjelezik, hogy egyáltalán keresztény vagyok-e.

János arra sem eszmél rá, hogy nem érdemli meg, mert „nem jó". De érdemtelenül is megkapja végül. Lenyűgözőnek találtam ezt a történetet, és érthetetlennek is. 

Sok évvel később, amikor a saját gyerekemnek olvastam – úgy tűnik, neki nem okozott különösebb katarzist –, megnéztem az eredeti angol szöveget. 

Valami nem stimmelt. Összevetettem a Karinthy-fordítást a Milne szöveggel. Karinthy csodálatos író, és csodálatos fordító, büszkén állítom, hogy a Micimackó és a „Lovag, kinek páncélja nem nyiszog" magyarul egyszerűen jobb, mint angolul. 

A János király karácsonya is tökéletes magyarul, a ritmus, a rímek, a jelzők, minden oké, kivéve, hogy Karinthy teljesen félreértett valamit. Lehet, hogy a vers lényegét, de ezt vitassuk meg együtt.

Így hangzik az eredeti utolsó versszak:

AND OH, FATHER CHRISTMAS,
MY BLESSINGS ON YOU FALL
FOR BRINGING HIM
A BIG, RED
INDIA-RUBBER
BALL!


Mit mond ehhez képest Karinthy? Hogy János király háláját rebegi. Az ég szerelmére! Nem János király hálás, hanem a versíró hálás, mi mindannyian vagyunk hálásak, azért, hogy János király végül megkapta azt a nagy piros gumilabdát!

Milyen magányos és keserű ember volt Karinthy. 

Babarczy Eszter összes blogbejegyzése

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.