Az Ószövetség Istene egy szörnyeteg? (5)

Iszonyú vérengzés Isten parancsára – hogy lehet ez?

A Királyok második könyvében van leírva az a megdöbbentő eset, amikor medvék tépnek szét negyvenkét gyermeket, mert Elizeus próféta megátkozza őket az ÚR nevében. „Onnan [Elizeus] elment Bételbe. Amikor az úton fölfelé ment, fiatal fiúk jöttek ki a városból, és így csúfolták őt: Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz! Ő azonban hátrafordult, rájuk nézett, és megátkozta őket az ÚR nevében. Ekkor két medve jött ki az erdőből, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket.” (2,23-24) Nehéz érzelmek nélkül olvasni a történetet, és még nehezebb botránkozás nélkül tenni. Hogyan történhetett ilyen szörnyűség? Hogy lehetséges ez? Milyen próféta az olyan, aki ártatlanul viccelődő gyermekekre átkot szór, és milyen Isten az, aki hallgat egy ilyen prófétára? Hogyan érezhetnénk bármiféle tiszteletet egy ilyen Isten iránt? Nem beteg lelkű szörnyeteg inkább mind a próféta, mind az Istene, akik ilyen borzalomra képesek?

Mielőtt hamar ítélnénk, itt is érdemes feltennünk magunknak a kérdést: biztosan jól olvastuk a történetet? Nem lehet, hogy mi értettünk félre valamit? Elképzelhető lenne, hogy a Biblia, mely máskor egészen eltérő erkölcsöt hirdet, olyan primitív és perverz cselekedetet tulajdonítana Istennek, hogy egy hiúságában sértett prófétát kicsinyes és borzalmas bosszúszomjában támogatna egy csapat viccelődő gyermekkel szemben? Hihető ez így?

Hadd tegyek javaslatot a történet egészen más olvasatára, melyből kiderül, hogy szó sincs ártatlan viccelődésről, sem sértett hiúságról. Az eset nem sokkal azután történt, hogy Illés próféta elragadtatott Elizeus mellől, és tüzes szekéren a mennybe vétetett. Illés szerepe ismert volt egész Izráelben: ő volt az, akinek az imádságára nem volt eső három és fél évig, és aki az ÚR nevében látványos győzelmet aratott a Baál papjai felett. Illés a Jahvéhoz való visszatérés megalkuvás nélküli szószólója volt. Az emberek azt is tudták, hogy Elizeus az ő tanítványa, és ezt kopaszra nyírt fejével ő is kifejezésre juttatta. Elizeus kopaszsága ugyanis nem egy kopaszodó férfi megnyúlt homloka, hanem egy mesterét sirató ember gyászának a jele volt. Elizeus Illés hiányát gyászolta. Ez lényeges részlet, mert ennek a fényében a gyermekek viselkedése sokkal többet jelent egyszerű gúnyolódásnál.

Gyermekeket említettem, de a szövegben valószínűleg nem gyermekekről van szó, hanem fiatal fiúkról (נְעָרִ֤ים), kamaszodó fiatalok összeverődött csoportjáról. Gúnyolódásuk céltáblája pedig nem Elizeus kinézete, hanem az Illéshez fűződő viszonya. „Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz!” Hova menjen föl? A hegyre, ahova tartott? Lehetséges. De talán jóval többről van itt szó. A fiatalok ugyanazt a szót (עלָה) használják, amelyet a szöveg nem sokkal előtte Illés felvétetése kapcsán használt. Szavaikkal nagy valószínűséggel arra utaltak, hogy Elizeus is menjen el tőlük, ő is ragadtasson el, ahogy Illés. „Ha Illést gyászolod, menj föl te is oda, ahova ő ment! Menj el tőlünk jó messzire!” A kamasz fiúk gúnyában a próféta nyílt elutasítását láthatjuk tehát, ezen keresztül pedig magának az ÚRnak az elvetését.

Vegyük észre, hogy az eset Bétel városa mellett történt. A Királyok könyvének kiemelkedő fontosságú helyszínéről van szó, Jeroboám király ugyanis Bételben állította föl azt az utálatos oltárt, ahova az északi törzsek Jeruzsálem helyett áldozni mentek. Bételben állt a borjú is, amely Izráel bálványimádásának jelképévé vált. Amikor Elizeus Bételbe jutott, a bálványimádás központjába érkezett. A bételi gyermekek valószínűleg nem maguktól találták ki a gúnyt, vagy ha igen, a szüleiktől látottak és hallottak adták hozzá az gyúanyagot. Illés nem volt szívesen látott vendég Bételben, ezért utóda, Elizeus sem részesült szíves fogadtatásban.

A törvény előre megmondta, hogy Isten a szülők hitetlenségét és bálványimádását a gyermekeikben is megbünteti. A 2 Mózes 34,7-ben ezt olvassuk: „megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait harmad- és negyedízig”. A törvény átka magában foglalta azt a félelmes ítéletet is, hogy a szülők törvényszegése a gyermekeknek is ártani fog: „Ha mégis szembeszálltok velem, és nem akartok rám hallgatni, akkor hétszeresen verlek meg benneteket vétkeitek miatt. Rátok küldöm a mezei vadakat, és elragadják gyermekeiteket, kiirtják állataitokat, és megritkítanak benneteket, útjaitok kihaltak lesznek.” (3Móz 26,21-22) Ezékiel próféta azt mondta: „Éhséget és vadállatokat bocsátok rád, amelyek megfosztanak gyermekeidtől, dögvész és vérontás gázol át rajtad, és fegyvert bocsátok rád. Én, az ÚR, megmondtam!” (Ez 5,17). A bételi fiúk halála súlyos emlékeztető volt az egész város számára – mind a negyvenkét gyermek szülőinek –, hogy a törvény megszegése és a bálványimádás Isten jelenlétében nem marad büntetlenül. Elizeus próféta Isten jelenlétét hordozta és jelenítette meg a bételi zsidók számára. Bálványimádásuk keserű következményeit gyermekeik elvesztésében kellett learatniuk.

Isten szentsége, a numinozum tremendum, elviselhetetlen a bűnös ember számára. Jahve tökéletesen tiszta, és pusztító erővel taszítja el magától a tisztátalant. Hogy milyen rettentő erővel, azt abból láthatjuk leginkább, hogy amikor az egyetlen ártatlan és tiszta ember, Jézus Krisztus, az Isten egyszülött Fia, bűnné lett értünk, nem maradhatott az Atya kedves jelenlétében, hanem át kellett élnie Atyja bűn feletti haragját. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?!” – kiáltotta elhagyatottságában. Ebben a kiáltásban Isten legmélyebb szeretete mutatkozott meg, mely önmagát büntetve győz az igazságos harag felett, hogy nekünk ne kelljen meghalnunk. Isten nem szörnyeteg. Isten tökéletesen igaz és szent. És tökéletes szeretet is, aki úgy igazítja meg a bűnöst, hogy közben igaz és szent marad (Róm 3,24-26).

Előzmények itt:
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész

A szerző további írásai itt olvashatók

Szabados Ádám összes blogbejegyzése

• Cimkék:
Isten Jahve Ószövetség ítélet

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére